Kicsit eltűntem a köztudatból, mert akadtak némi nehézségeim, de most megújulva igyekszem felvázolni, mi is akadt a kezembe az elmúlt nyáron. Sajátos helyzetemnek köszönhetően a tervezettnél több időm volt olvasni, ezért mikor számba vettem, mit olvastam a 3 hónap alatt, igencsak elkerekedett a szemem, mert önmagamhoz képest is sokat olvastam. Persze még többet olvashattam volna, ha minden időmet erre fordítom, de sajnos (vagy épp szerencsére) a német tankönyvet is bőszen kell emelgetnem, szóval a német tananyag olvasottsága is magas nálam... :D (Ezért tervezem, hogy a polcomon téli álmot alvó német nyelvű regényeimet is szép lassan el kell olvasnom...) A csillagozást elkezdtem kiterjeszteni tízes skálára én is... mivel sok blogolónál láttam, bár akkor még nem láttam értelmét, hogy én is hasonlóval éljek. Aztán a sok sok ötcsillagos könyvem után rájöttem, hogy igencsak elfogult vagyok a könyvekkel, ezért igyekszem minél tárgyilagosabban, minél precízebben csillagozgatni, hogy a kedves olvasók, akik erre tévednek, valami érdemlegeset is olvassanak az ömlengések helyett. :D Most beleveszem a listába azokat a könyveket is, amiket csak elkezdtem, majd lejjebb foglalkozom azokkal, amiken végig is rágtam magam. :) Olvasási sorrendben: 1. Cassandra Clare: Csontváros 2. Nalini Singh: Angyalcsók - Angyali vadász 2. 3. Cecelia Ahern: Lány a tükörben 4. Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel - Tündérkrónikák 4. (nincs kiolvasva) 5. Kurt Tepperwein: Itt és most élj! 6. Vass Virág: Krásznájá Moszkva 7. Janet Evanovich: Szingli fejvadász 2. 8. David Safier: Jézus szeret engem 9. Shoko Tendo: Jakuzák holdja 10. Leiner Laura: Szent Johanna gimi 1. A kezdet 11. Rhonda Byrne: A titok 12. Paulo Coelho: Brida 13. Rhonda Byrne: Az erő (nincs kiolvasva) 14. E.L. James: A szürke ötven árnyalata (nincs kiolvasva) 15. Kelley Armstrong: Awakening , Az ébredés - Sötét erő trilógia 2.

Cassandra Clare: Csontváros ********* Annó a második kötetével találtam szembe magam, mikor egyik molytársamnak, Nita Könyvgalaxisnak vettem meg születésnapjára. Akkor még csak nézegettem a borítót, de nyár elején jobbnak láttam elolvasni, és nagyon megtetszett a történet. Mivel már túl vagyok a friss olvasási élményen, de emlékszem, mennyire lázban tartott a cselekmény, és nagyon várom már, hogy a második kötet is a kezembe kerüljön (mpfh... logisztikázom még...). Tényleg jár a 9 pont neki. Nalini Singh: Angyalcsók - Angyali vadász 2. ****** és fél* A gyakorlatom miatt lassan tudtam olvasni, viszont az első kötet pörgése mellett kicsit csalódnom kellett. Nem tetszett, hogy annyira húzzák-vonják az időt a kölcsönös angyal-kisangyal kapcsolattal a szereplők, miközben a háttérben valami baromi nagy esemény készülődött!! A sok "csipp-csöpp"-pel meg "kicsivadász"-okkal már kezdett az idegeimre menni, de VÉGRE a vége kárpótolta magát. Mindent egybevetve továbbra is tetszik a sorozat hangulata, örülök, hogy a főhősnőnk múltját kicsit megismertük, továbbá Raphael sem maradt számunkra ismeretlen, megismertük az angyal mögött megbúvó... nos, angyalt. Azért csak 6,5 pontot kap számomra, mert a két főszereplő egymás közti szexuális huzavona elvonja a figyelmet a cselekményről, ami alapvetően számomra izgalmasabbnak és érdekesebbnek ígérkezett a főszereplők enyelgésénél. Bocsánat, de úgyis tudni, hogy összejönnek, nem? :) Cecelia Ahern: Lány a tükörben ***** Cecelia Aherntől bájos kis történetecskékre bukkantam, meglepetésemre kettőt is találtam a vészesen vékonyka kis könyvben, de a könyv bámulatosan csudiszép kivitelezése elfeledte velem a könyv vékonysága felett érzett csüggedtségemet. A két novellához nem tudok mit szólni. Lehet, hogy lázas voltam olvasása közben, de akárhogyan forgattam a könyvet, nem találtam az Aherntől megszokott rózsaszínű vattacukorfelhős befejezést. Mind a két történet meglehetősen szokatlan volt,és némelyik (az első novellácska esetében) egészen borzalmas volt és ijesztő. Ám el kell ismernem, attól még nem rosszak a kis novellák, de ez merőben szokatlan volt. Nagyon. Azért is kap csak 5 pontot, mert ez az a könyv, amit nem tudok hova tenni. Lehet, hogyha nem lenne olyan szép kivitelű a könyv, akkor még kevesebb pontot kapott volna. :( Vass Virág: Krásznájá Moszkva ***** Hozzá kell tegyem, hogy a pontozáshoz az is hozzátartozik, hogy eddig abban a hitben éltem, hogy utálom az ilyen "csajos sztoris" könyveket. Vass Virág elérte nálam, hogy az általam tőle első ízben kézbe kapott könyvet (hát az úúgy volt, hogy megláttam a borítót, a pirosra festett oldalszéleket,és a magassarkút a képen és a MOSZKVA feliratot - ekkor tanultam oroszul még - és már meg is vettem)úgy tegyem le, hogy fontolgassam nemcsak Virág többi könyvét, hanem még Fejős Éva és a többi kortárs csajos könyv írónők könyveit is megismerjem. Merőben szép teljesítmény. A történet tehát nagyon tetszetős volt, jó volt a szereplők összeboronálása, a főhősök küzdelme és mindennapjai, kicsit beleéltem magam a cselekményekbe (talán azért, mert kórházban fekve olvastam a ballerina kórházas jeleneteit), így teljes volt a siker. Az 5 pontom tehát a kezdeti bizalom pontja, ne tessék csüggedni. Ez azt jelenti, hogyha ismertebb lesz számomra a műfaj, akkor már differenciáltabban tudom értékelni az ilyen típusú könyveket (mivel én alapjáraton vámpíros-para-krimi ésstb. irányultságú vagyok). Janet Evanonvich: A szingli fejvadász 2. ****** A drámázás után egy kis könnyedségre vágytam, és sajnos pont olyan könyvet kaptam a kezembe, ahol a koporsós fekete humorra Mazur nagyival (akit imádok) nem voltam vevő. Ezt leszámítva a könyv nagyon tetszett, hozta a színvonalat, hatására ismét megnéztem az első részt filmen, de a koporsós hülyeség miatt kicsit pihenek a harmadik rész előtt. A pontozás is annak szól, hogy rosszkor olvastam a könyvet, de legközelebb, vagy a következő kötet esélyes a 6 csillagnál magasabb pontszámra. David Safier: Jézus szeret engem ******** Ez a könyv abszolút telitalálat. Jelzem, hogy nem olvastam még a Biff evangéliumát (mint a jól ismert Biblia paródiát – illetve annak könnyedebb felfogását :D), továbbá a Pocsék karma sem került a kezembe, csak annyit tudtam Safier humoráról, hogy jó. Na de, hogy ennyire jóó?! Másfél nap alatt befaltam a könyvet, folyamatosan gurgulázva a röhögéstől, és törölgettem a könnyeimet. Bírtam az egész történetet, és a befejezés sem lehetett volna ennél jobb. Nem lihegi túl a Bibliát – bár a George Clooney poénon nagyon felhúztam a szemöldököm, hanem tisztes távolsággal kezeli. Szóval szerintem az olvasásából sem adódnak felháborodások szerintem. :) 8 pontos. Shoko Tendo: Jakuzák holdja – egy gengszter lányának visszaemlékezései ******* Elég vegyes érzelmeim vannak a könyv cselekményeivel kapcsolatban, és mindig elgondolkodtat, hogy az európaitól merően más kultúrák milyen…. másak tudnak lenni a mi szemünkben. Nagyon tisztelem ezt a nőt, aki minden titkolózásnak dacára felvállalja a történetét, és szinte naplóként, képekkel elénk tárja a rideg valóságot. Azt mutatja, hogy az egzotikus Japán sem olyan, mint amilyennek gondoltuk. Vagy épp – pont olyan, amilyennek sejtettük. 7 pontos, enyhén katartikus. Amikor leteszed a könyvet, akkor megtörlöd a homlokod, hogy hála égnek, ilyen veled nincs. Rhonda Byrne: A titok ******** Sokáig vonakodva, sőt, némi ellenszenvvel tekintettem eme könyvre az Édesvíz boltban. Mivel ott mindenféle "vonzás törvénye"-s könyvet lehetett zsákszámra találni, ezért nem izgatott ez a könyv se. Belenézve láttam, hogy csekély vastagságú lenne, és borzalmasan drága. Ámde a kórházban mégiscsak a kezembe került a mellettem fekvő nagyon derűs és aranyos hölgytől, aki a lelkemre kötötte, hogy amíg őt operálják, olvassam ki. Igazából mondhatom azt is, hogy a könyv kicsit megváltoztatta az életemet. Eddig is elég pesszimista gondolkodású voltam, de a könyv olvasása során jöttem rá, hogy nagyon pesszimista voltam, és igazából a hülyeségeimet meg is felezhetném azzal, ha kevesebbet aggódnék, idegeskednék... és akkor kórházban sem kötnék ki. Azóta elkezdtem olvasni Az erő-t is, és nem sajnáltam rá a pénzt, mert megéri. Ha másért nem, csak azért olvasd el valamelyiket, mert annyit dicsérik az olvasót benne, annyira nagyszerű embereknek vagyunk kikiáltva a könyvben, hogy a legnagyobb önbizalomhiányos is furcsán fészkelődni kezd a székben közben. :) 8 pontot kap azért, mert jót tett velem (bár nem szeretem az olyan könyveket, mely úgy lett megírva, hogy inkább mások írtak bele, az író pedig összefércelte... de jelen esetben ettől is hajlandó vagyok eltekinteni). :) Paulo Coelho: Brida ********** A könyvről már írtam kritikát a moly.hu-n ezért nem ismétlem magam: "Meglepő olvasni az értékeléseket, meg a tudat is, hogy mostanában mennyien nem szeretik Coelho műveit. Én eddig még csak 3 könyvét olvastam, de mindegyik „bebújt a bőröm alá”. Jó, oké, nekem is furcsa volt a Bridánál, hogy a mágiát keveri a kereszténységgel, ami alapjáraton két ellentétes dolognak tűnik, de valójában egy és ugyanaz. Mármint a keresztény vallásgyakorlat és a boszorkányság között senki sem vonhat párhuzamot, én sem, mert rögtön keresztre feszítenek érte, de minden vallásnak egy alapja van, mégpedig az, hogy hagyjuk, hogy vigyen minket valami előre, amit nem látunk, csak bízunk benne, hogy hatalmasabb, és erősebb nálunk. Ilyen szempontból szinte „mindegy”, hogy az ember Istenben, a környezetben, a szexben vagy a tudományban találja meg a nyugalmát, ha egyszer megleli. Nekem eddig ez a kedvenc könyvem tőle, mert én még hiszek a lelkitársak megtalálásában. Tündéri gyerekmesében élek, de legalább ebben jól érzem magam. :) Amúgy a könyvet valóban csak azoknak ajánlom, akik nyitottak kívülről nézni a vallásokat, mert különben rettenetesen felháborodnak majd a boszik és a kereszténység keverésében, ha ettől nem tudnak elvonatkoztatni." Kedvenc könyveim egyike, tehát 10 pontot kap tőlem. Igen, elfogult vagyok. :D Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. A kezdet ****** és fél* Nagyon tetszett a történet, és várom is a folytatást. Plusz csillagocskák azért, mert Óbudán játszódik, és már sajnos nem lakom ott, mégis nagyon jól esett gondolatban arrafelé nosztalgiázni *hüpp-hüpp*. A folytatást viszont nem tudtam olyan könnyen (még) kézbe venni, ezért esett ennyit a pontozása nálam. Viszont ígéretesnek, viccesnek találtam a könyvet, ezért remélem, hogy a többi könyv további csillagokban fog tobzódni nálam. Ajánlom azoknak, akik szeretik a sulis tiniregényeket, de szerintem a felnőttek is jót szórakoznak rajta. Abszolút kivi vagyok az összes többire! :) 6,5 pont, kezdésnek. Kelley Armstrong: Awakening, Az ébredés- Sötét erő trilógia 2. ******** és fél* Nagyon nehezen vettem fel a fonalat, mert még tavaly olvastam az 1. részét, de tudtam, hogy akkor is izgatottan hagytam abba a könyvet. Nem csalódtam az in medias resben, nagyon jól sikerült a könyv, és izgatottan fészkelődve várom a sorozat befejező kötetét. Nagyon érdekes dolgok derültek ki Cloé családjáról, és nagyon tetszik, ahogy egyensúlyozik a két pasi között, és Torit is megkedveltem. Szeretném tudni az egész történet megoldását, mert kevés nekromantás regény van, és ki voltam éhezve erre a típusú paranormál könyvre. :) 8,5 pont, abszolút szeretem-könyv. :) Nos, akkor ennyi mára. Vanna könyvek a listán, amiket még nem olvastam ki teljesen, így azokat akkor fogom kielemezgetni már cizelláltabb formában, mikor a végére érek. A továbbiakban igyekszem aktívabb lenni, bár a netem ebben a borongós időben keveset enged, de reménykedni szabad... Jó olvasást Nektek! :)

Sookie Stackhouse életének megszokott szereplői a környezetében élő vámpírok és alakváltók. Vérkötelék fűzi a helyi vámpírközösség jóképű vezetőjéhez, a főnöke alakváltó, a bátyja pedig vérpárduc… A helyiek számára azonban a vámpírok rejtélyes, félelmetes lények, a vérfarkasok létezéséről pedig sejtelmük sincs.

Egészen mostanáig. A vérfarkasok és az alakváltók úgy döntenek, hogy kilépnek a világ elé, és felfedik valódi természetüket.

Először úgy tűnik, minden rendben van. De nemsokára egy vérpárduc megcsonkított testére bukkannak a bár mögött, ahol Sookie dolgozik. A lány ismeri az áldozatot, és úgy érzi, segítenie kell a gyilkos felkutatásában.

Azt azonban nem sejti, hogy Bon Temps-t még nagyobb veszély fenyegeti. A vámpíroknál és vérfarkasoknál sokkal ősibb, sokkal hatalmasabb lények háborúra készülődnek. És Sookie természetesen megint az események középpontjában találja magát…

Ez a kötet is olyan gyorsan olvastatta magát, mint a másik nyolc. Ez a kötet is olyan izgi volt, mint a másik nyolc. Ez a kötet is bővelkedett vérfajokban, tündérekben, vámpírokban és gondolatolvasókban. Ez a kötet is bővelkedett Ericben is! Ezt a kötetet is szerettem!

Sookie éli a megszokott életét, igyekszik megszokni az új változást, hogy a vámpírok mellett a vérfarkasok is felvállalták magukat az emberek előtt. Először minden úgy tűnik, hogy teljesen jól megy. Aztán Eric megkéri egy szívességre. Aztán meggyilkolnak egy vérpárducot. Aztán megjelenik Sookie tündér dédnagyapja, hogy nyugtalanítsa egy kicsit. És aztán a bigott vámpírellenesek immáron vérfarkas ellenesekké válnak. Sookie-t elárulja egy barátja. Aztán pedig számtalanszor csapdába csalják. Végül pedig a saját életén kívül aggódhat a többi ember életéért is, mert természetfeletti háború közeledik (miután Sookie túlélte a vámpírok marakodását, a vérfarkasok hülyeségeit is az előző kötetekben, ráadásul a boszorkányok eszén is túljárt... mégis újabb veszély leselkedik rá).
Nagyon elégedett voltam ezzel a történettel is, Harris továbbra is lendületesen ír. Szeretem Sookie mindenen felülkerekedő gyakorlatias agyát, és Eric most is lenyűgözött. Sajnálom, hogy Jason nem olyan jó viszonyban van a húgával, mint kellene, de megcsillant a kötet végén a remény, hogy lehetnek még jó testvérek. Fény derül néhány régi titokra is a múlttal kapcsolatban, és néhány szereplőt el is vesztünk a kötet végére. Kicsit lehangoló, hogy pár szereplőt megszeretek, és most kinyíródnak/ eltűnnek etc, de ez a szükséges rossz, Eric és Pam még megvan, szóval mehet tovább a sztori. :D

Továbbra is ajánlom a Stackhouse rajongóknak a könyvet, szerintem ebben sem volt semmi hiba. Egyszer sem unatkoztam. :)

Kedvenc jelenet: Eric, mint mindig
Utált jelenet: amikor kiderül ki a vérpárduc gyilkosa
Kedvenc szereplő: Niall, mivel itt valahogy "emberibb"
Utált szereplő:Arlene kicsit furi lett a könyvben

Értékelés: 5 pont/ az 5-ből

Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Általában a jó könyvekkel mindig el vagyok maradva, csupán azért, mert a saját kedvenceimet olvasom újra,és újra. Így maradtam le ennek a könyvnek is az időbeli élvezetéről, de bepótoltam, és mindent megért. Emlékszem, ennek a második kötetét vettem két éve Nita_Könyvgalaxis születésnapjára, akkor még nem is tudtam, hogy ez egy ILYEN jó történet!!
Szeretem az angyalmitológiát, de ebben kérem minden volt: Clary Fray egy hétköznapi, szégyenlős, vörös, alacsony, szeplős kis tinilány (már vártam, hogy szemüveget is viseljen, de nem. :D) aki véletlenül belecsöppen egy titokzatos világba, amit a jelek szerint csak ő képes látni. Anyukájával hektikus a viszonya, apukája régen meghalt, csak Luke bácsikája van (akit érdekes módon a könyv elején kicsit idősebbnek hittem, mint Clary anyját, de a könyv vége felé totál kifiatalodott az agyamban... így egy kicsit furcsa volt nekem), és legjobb barátja, Simon. A látszólag unalmas élete egyik napról a másikra felbolydul: anyját elrabolják, ő pedig megsebesül, és egy különös világba csöppen egy helyes szőke srác kíséretében, akit Jace-nek hívnak.
Később kiderül, hogy az unalmas múltjának van külön története, és a megmagyarázhatatlan furcsaságok, amiket látni kezd a világból, mind valóságosak. Kiderül, hogy nem az, akinek hitte magát, és olyan világban kell helyt állnia, ami idegen tőle. Viszont egész jól sikerül ez neki. :)
Nem szeretnék spoilerezni, de mégis kell egy picikét (tehát, aki gondolja, itt annak SPOILER következik:) Piszkálta az agyam a tipikus starwars-os klisé /"ájemjórfátöör."/, és amennyire vártam a nagy igazságot, annál jobban huppantam a földre attól a kis csavartól a végén. Nagyon bejött! (Najó, ez talán mégsem volt annyira spoiler, sikerült virágnyelven fogalmaznom, juhé!)
A történet nekem nagyon tetszik, teljesen magával ragadott az egész hangulata. Minden szereplő jól kidolgozott volt, a történet is olvastatta magát. Nem tudok róla rosszat mondani. :) Ajánlom mindenkinek, aki szereti a nefilimeket, démonokat, vámpírokat, vérfarkasokat, boszorkánykat et cetera.

Kedvenc szereplő: Simon
Utált szereplő: Hugó. Jobban utálom, mint Valentiné-t.
Kedvenc jelenet: amikor másodjára visszamegy a kis csapat Clary otthonába, a jósnőhöz.
Utált jelenet: Hugó utolsó fellépésekor. Enyje! :D
Értékelés:5 pont/ az 5-ből

"Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani.

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára
a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik.

A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak."

Hol is kezdjem? Ebben a kötetben az előző kötetben megismert Aislynn egyik barátnője életébe nyerhetünk bepillantást. Leslie elég szerencsétlen családi kötelékben él, úgy próbál az őt érő fájdalmaktól szabadulni, hogy rászánja magát egy tetoválásra. Ám a tetoválással és a tetoválóval van némi bibi... Nyúl (akit esetenként Nyuszifiúnak hívott Irial, amin harsány kacarászásba kezdtem...) a tündérek könnyeit és vérét használja fel, hogy megjelölje vele a halandó embereket. Az Árnytündérek könnyeit és vérét. Leslie kiválaszt egy különleges motívumot, és így kerül az Árnyak tündéruralkodója, Irial vonzáskörébe.
Leslie próbál ellenállni a "sötét oldal csábításának" (bocsánat, hétvégén Star Warst nézettek velem, és ezt most muszáj volt beszúrni. :D), viszonylag kevés sikerrel. Ami a jó oldalon tartja, az Niall, akiről mi, olvasók tudjuk, hogy tündér, és mint ilyen Leslie számára és viszont, tiltott dolognak számít, mivel a nyárkirálynő legjobb barátait csakis védelmezni lehet, semmi más.
Kevés időm volt olvasni a könyvet, ezért valószínűleg elég ambivalens leszek ezzel a történettel kapcsolatban. Igazság szerint többet vártam a könyvtől, amit végül nyújtott nekem. Viszont egy hatalmas pirospont az írónőnek, hogy egész végig vakargattam a hátam, mert én is szeretnék tetoválást, és a tetoválás iránti vágyat olyan plasztikusan meg tudta fogalmazni, hogy már-már fejvesztve rohantam volna a tetoválószalonba. :D
A Leslieben történt változásokat teljesen meg tudom érteni, így az ő karakterével nem volt nagyobb gondom, viszont Irial viselkedését nem tudtam hova tenni. Hol uralkodós volt, hol pedig gyerekes. Nem tartottam logikusnak, hogy egy több százada élő tündérnek ilyen gyorsan ÉRZÉSEI legyenek, holott köztudott, hogy a tündérek kicsit sótlanabbak... legalábbis az én fejemben nem lesz rögtön egy kegyetlenséget imádó árnykirály ilyen kezesbarika. Tetszett, hogy gondoskodni próbál a saját halandójáról, de nem tetszett, hogy ezt egy árnytündér teszi, aki a legkegyetlenebb... nagyon bírtam Bananach tündért (még akkor is, ha néha "Banán"-nak volt kedvem olvasni a nevét...), remélem találkozom vele a következő részben. Hiányoltam a télkirálynőt a történetből.
Tetszett azonban, hogy az olvasó bennfentessé válik a történet megértésének szemszögéből, hogy Leslie semmit sem tud, mi pedig mindent tudóan bólogatunk a könyv olvasása közben, hiszen le tudjuk venni, hogy mi történik Keenan és Aislynn között, miért viselkedik furcsán Niall ésatöbbi.
És most, ami nem tetszett: a könyv utolsó negyede úgy össze lett csapva, olyan összevisszaság volt a Leslie élete a tetkóval, hogy tisztára összezavarodtam tőle. Értem a koncepciót, hogy miért is volt ez a trükközés, hiszen mindent Leslie szemével látunk, de akkor sem tetszett. Semmi sem tetszett a végéből. Még a megoldás sem. Talán az utolsó jelenet, amikor Leslie-t figyeli Irial és Niall, az még úgy megnyugtatta a felháborodásomat.
Ajánlom, hogy a következő jobb legyen. :)

Értékelés: 3,5 pont az 5 pontból
Kedvenc szereplő: A haláltündér a Crows Nest-ből. Végre valaki, aki nem esik bele ész nélkül Irialba! Niallt nagyon megkedveltem. :)
Utált szereplő: Keenant továbbra sem tudom megszokni. Ren sem volt a szívem csücske.
Kedvenc jelenet: a tetoválásról szóló jelenetek
Utált jelenet: voltak benne unalmas és altató részek, leginkább Leslie élete nem tetszett a "sötét oldalon".

A tündérek kedvesek és bájosak?
Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek.
Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket…
Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!
Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?
Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát.
Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása – erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.

Mivel sokan Moninghoz hasonlították, és garantálták, hogy ugyanolyan jó ez a történet is, ezért nekikezdtem. Nem csalódtam benne.
Rögtön teljes pattogás és kavarodás van a történetben, az én hangulatomhoz mérten néha annyira izgalmas volt a történés (mivel Aislinn néha elszólta magát, akkor már tövig rágtam a körmöm), hogy az unalmas tanórán úgy bökött oldalba a padtársam, és kénytelen voltam utólag jegyzetet másolni. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni, bár az az igazság, hogy a könyv több kegyetlenséget sugall a tündérekről, mint amennyi valójában látszott rajtuk. Keveset tudunk meg abból, hogy Aislinn miért fél annyira a tündérekről, mert ködösen célozgat rá, de nekem úgy tűnt, mintha a nagyija nevelte volna belé ezt az irracionális félelmet a tündérek iránt, nem úgy láttam, hogy ezek a tündérek olyan nagy problémát okoztak volna... még jelenetet kellett rendeznie a tündéreknek is, hogy demonstrálni tudják a királyuknak, hogy mennyire le vannak süllyedve. Amit sajnálok, az az, hogy nem mutatta be a könyv a környezetet. Azt említik, hogy egyre hidegebb van, de nem érzékelik, hogy mihez képest. Vannak esetleg katasztrófák? Több a bűnözés? Vagy megmagyarázhatatlan halálesetek esetleg? Semmi ilyesmi. Egyszerűen csak a szereplők körül forog a világ. Arra is a második kötet elején döbbentem rá, hogy az előző kötetben kimaradt a szereplők jellemzése, legalább pár szóval? Seth csak sötét (hajú? öltözetű? szemű?), Keenan volt esetleg jobban kidolgozva, de Aislinnt hol szőke hajúnak gondoltam, hol barnának. Nem érzékeltem a többi szereplőt is, mindegyikük arca egybefolyt előttem, mert néha csak a nevek voltak kiindulópontok, meg a jellemek. Jó lett volna jobban megismerni a szereplőket, de ezt is csak utólag vettem észre. Míg olvastam a könyvet, az teljesen magával ragadott, beszippantott. Szóval a cselekmény nagyon jó, észre sem vettem ezeket a hiányosságait. Amúgy aki Moningot szereti, ne ugorjon nagy lelkesedéssel bele, mert egy hajszálnyival gyengébb kötet, viszont többféle tündér van benne kidolgozva, mint Moning világában, és másik szívfájdalmam az, hogy míg Moning tündérei Írországban vannak, addig ez a sztori "csak" Amerikában játszódik.
Féltem, hogy "alkonyatos" lesz, hogy Aislinn csapot-papot otthagy a tündérfiú kedvéért, szerencsére nem így tűnik. :)
A végét nem igazán értettem, mert nem tartottam igazságosnak azt, akivel Keenant összehozza az író, mert Keenan szerény véleményem szerint meg sem érdemli ezt. Nem volt logikusan követhető az érzelmi szál, bár ezt inkább ráfogom a nyárkirály változatos hangulatára. Remélem a következő kötetben többet megtudok, mert ha nem, akkor visszamenőleg vonok le pontot a könyvből. :)
Ajánlom azoknak, akik szeretik a tündéreket, és a pörgős cselekményt. Akik szeretik a tájleírásokat és a megfogalmazott körülményeket, részletes szereplőismertetést, azok lehet, hogy csalódni fognak, mert ez a kötet egyből a konfliktusra borul rá, viszont így nagyon is olvastatja magát. :) Jó szórakozást hozzá! :)

Értékelés: 4 pont az 5-ből
Kedvenc szereplő: Donia
Utált szereplő: Keenan (elkényeztetett, határozatlan, másokra csimpaszkodó kis ficsúr)
Kedvenc jelenet: a Seth-es jelenetek tetszettek
Utált jelenet: amikor Keenan meglátogatja jégkirálynő anyját. :)

A Katrina hurrikán borzalmas pusztításai és a vámpírtalálkozó felrobbanása után Sookie Stackhouse épségben van, bár kissé feldúlt. Szeretne visszatérni dolgos hétköznapjaihoz, de közben halálra aggódja magát eltűnt barátja, Quinn miatt. De az események most is váratlan fordulatot vesznek, és hősnőnk ismét egy véres ütközet közepén találja magát. De amikor már nem repked mindenfelé kitépett szőr, és vér sem folyik többé, Sookie-nak rá kell jönnie, hogy már semmi sem lesz olyan, mint annak előtte...

Sookie különleges képességgel megáldott ember. Ennélfogva minden szerencsétlenség érdekes módon körülötte történik. Mindig mindenki az ő segítségét kéri, a vérfarkkasok és a vámpírok is számon tartják, és ha ez nem lenne elég, még a tündérek közé is bekerül (a sima egyszerű alakváltókról nem is beszélve... ja, és a boszorkányokat kihagytam?). Mégsincs az az érzésem, hogy Sookie-ra ezért haragudnom kéne, mert mondjuk két vámpír verseng a kegyeiért (Ericnek lesz egy hatalmas felismerése, jujj dejóóó :D ), még ott van pár alakváltó is. Hétköznapi ember szinte szóba sem jön. Sookie lesz a falka barátja és a vámpírok védelme alatt álló gondolatolvasó. Valahogy ez engem ismét Anita Blake-re emlékeztet, de továbbra sem haragszom Sook-ra. Miért sem? Mert Sookie mindeközben nem panaszkodik. Természetesen ki van akadva a történteken, és mégis próbálja a normális vágányba terelni az életét. Nem hagyja ki a munkanapjait sem, mindig átvészeli a napokat, és szabadnapján pontosan olyan hétköznapi dolgokat csinál, minta vásárlás, takarítás, könyvtárba járás és rokonokkal találkozás. Az, hogy esetleg közben rátámadnak, megpróbálják megölni, új, nem épp hétköznapi rokonok tűnnek fel, mások ballépései miatt hatalmas lelki megrázkódtatásokat kell elszenvednie, elveszti a természetfeletti barátai egy részét? Ezen Sookie képes túllépni. Nem sajnáltatja magát. Nem lesz nagyképű. Nem tart meg feleslegesen nem működő kapcsolatokat. Józanul ítél és végtelenül jó szíve van. Ezért is szeretem Sookie Stackhouse-t. Mert bebizonyítja, hogy ő igenis próbál ugyanolyan lenni, mint mi, egyszerű emberek. És éli az unalmas Bon Temps-i életét. Szeretnék én is ilyen unalmas életet. :D
Mindenkinek ajánlom. Nem volt olyan intenzív, mint az eddigi Sookie könyvek. Nem csapott agyon a nagy feszültség, előre kiszámíthatóak voltak a dolgok, de mindez nem veszít a könyv értékéből. Szerintem ez egy ilyen felvezető kötet volt a többihez, mert van olyan érzésem, hogy a tuti még csak most kezdődik... :)

Kedvenc jelenet: amikor Eric rájön a nagy titokra
Utált jelenet: nem is nagyon volt ilyen, talán amikor Quinn családja meglátogatja Sookie-t
Kedvenc szereplő:Niall
Utált szereplő: Bob (nem tudtam sajnálni. Idegesít egyszerűen.)

Értékelés: 5/5

Ejj ejj ejj...ez a tavalyi év hagy némi kívánnivalót maga után egy molyocskának. Nem igazán voltam annyira precíz, mint szerettem volna. A drága főiskola és a tény, hogy a partnerem nem moly, ergo nem nagyon olvashatok mellette, rányomta bélyegét a tavalyi évem mérlegére. Viszont ez az idei évben sokat javulhat, tekintve, hogy Kindle-kütyü segítségével javulni fognak az olvasási arányaim, mivel nem fogom a táskában összetörni a féltett könyveimet, és több időt kell szánni az olvasásra is.
No lássuk a tényeket: 2011-ben el akartam olvasni legalább 50 könyvet, ebből 18 és fél sikerült.
A tavalyi év legnagyobb sztárja számomra Karen Marie Moning volt, melyet Katamano moly unszolására vettem kézbe, és nem csalódtam, sőt, már függő vagyok. :) Egyszerűen imádtam Barronst és a Könyvesboltot, Mac részletekre kiterjedő nőcis figyelmességét, és a könyv teremtette Írország (Írország nálam külön szívecskéket érdemel)hangulatát, kiváltképp Dublinét.
Megszerettem a fantasy világát a Grimpow-val (ami az első recikönyvem is volt), azt hiszem lassan ismét jöhet hozzám a Gyűrűk ura világa, mert beleszerelmesedtem ismét a vándorlásba, a lovakba, a fák illatába, és a zörgő kardokba. :)
Várólista csökkentős játékban sajnos csak egy könyvet végeztem ki, A félúton a sírhoz című Cat és Bones könyvet. Így második nekifutásra (elsőre belefáradtam, de Katamano ismételten közberajtoltatott, hogy duráljam neki magam még egyszer) nagyon tetszett, tervezem majd a folytatások elfogyasztását is. :)
Hagytam az idei évre is pár True blood kötetet, de tavaly sem kíméltem magam, kiolvastam négyet ezekből, és még van 3, plusz a megjelenő is. :)
Angyalos könyv kategóriájában beleszerettem az Angyalvérbe, Nalini Slingh írásmódjába. Tervezem idén a folytatások elfogyasztását, továbbá Nalini többi alakváltós köteteit is el kívánom olvasni.
Végre találtam a piacon Anita Blake-en kívül más nekromantás kötetet, A Summoringot, aminek nagy örömömre megjelent a második kötete is, engem les a Libri polcairól, már látom. :)
Nagy szerelmemmé vált több szempontból is a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Először is azért, mert beleszerettem a könyv külsejébe, és nívós belsejébe. Másrészt pedig a könyv jóvoltából megnyertem életem első novellapályázatát, ami számomra hatalmas elismerésnek számít (örömömre, nem csak számomra, hanem mások számára is, ami meghat), hiszen emlékszem még a gimis koromra, mikor a magyartanárom nem méltatta ilyen jól az írásaimat. Valahol neki köszönhetem azt, hogy fejlődtem írói szemszögből, mert ezek után mindig jobb akartam lenni. Most még mindig nem tartok sehol szerkesztést és megszerkesztést illetően, de a regények a fejemben motoszkálnak, idén ki is fogok ereszteni egyet a monitoromra, hátha... :) Nem győzöm megköszönni ezt az elismerést a Kossuth Kiadó munkatársainak, és számos engem bátorító molynak, és barátnak. :)
Végül az idei év nagy meglepetése, hogy megszerettem Jules Verne stílusát, mikor egy tantárgyam, a Művészetek és turizmus című remek órán elő kellett adnom belőle. Megérte. Mások is ajánlották nekem Vernét,de eddig különböző okok miatt idegenkedtem tőle, mivel nem szeretem az ilyen jellegű utazásos regényeket, de idén megpróbálkozom A rejtelmes szigettel. :)
Jövőre számos új tervem van, következő bejegyzésemben inkább kilistázom magamnak, milyen könyveket kívánok elolvasni, és remélem, hogy idén minden fogadalom nélkül hátha jobban teljesíteni tudom, mint eddig.
Egy kívánságom van, szeretnék minél több időt a molyon tölteni, hiszen nagyon hiányzott nekem a közösség, és az a pár molyos barátom, akivel bármikor szívesen elbeszélgetek. :) Nagyon örülök továbbá, hogy további molyokkal ismerkedhettem meg (A vándorsólyom kisasszony matrózainak sok puszi! És nem felejtem ki kedves Sisteremet sem, ő a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése számomra! :), és remélem a molyos összejöveteleket idén már nem fogom hanyagolni. Szeretem ezt a közösséget, mert inspirál, és megnyugtat a tudat, hogy vannak ám bőven könyv addict emberek rajtam kívül is. :)
Minden kedves olvasómnak boldog 2012-t kívánok, továbbá kívánom, hogy idén is sok könyvet kapjatok, olvassatok, és ne fagyasszon be titeket a sok sok kihívás teljesítése. Találjatok mindig időt arra, hogy írjatok, olvassatok, és élvezzétek a könyvek, és a könyves közösség adta lehetőségeket. :)

Szeretettel üdvözöl mindenkit,

Anonyma :)

Igazságosak és bosszúállók.
Ők az Angyalok.

Útban édesanyja születésnapi partijára, Barbarát a családja szeme láttára halálra gázolja egy ámokfutó. A vétkes sofőr diplomáciai mentességet élvez, így nem vonható felelősségre, megmenekül az ítélet elől. Myra, a lány anyja vigasztalhatatlan, harag és szomorúság emészti a lelkét, Barbara halálával az ő élete is értelmét veszti. Minthogy a lányát már soha nem kaphatja vissza, Myra a bosszúvágytól vezérelve felkutatja és összegyűjti azokat a nőket, akik szintén igazságot követelnek ott, ahol a jog csődöt mondott. Az Angyalok olyan titkos női szervezet, melynek tagjai egytől egyig megszenvedték a múltat, és kizárólag saját erejükben bíznak, ha igazságszolgáltatásról van szó. A bűnösök napjai meg vannak számlálva, az Angyalok akcióba lépnek… és a bosszú nem marad el.

FERN MICHAELS a világszerte ismert és népszerű Vegas Saga regények írónője új sorozatba kezdett. Az Angyalok méltán vívta ki a Vegas-rajongók szeretetét; még több dráma, még több akció egy páratlan családregényben, melynek minden egyes oldala meglepő fordulatot hoz. „Charlie angyalai” és „Kill Bill” egy könyvben.

Amikor kisemmizik az embert, és elveszik tőle azt, ami a legfontosabb - kedvese életét, becsületét, pénzét, szabadságát, méltóságát... akkor jön el a bosszú ideje. A könyvsorozat első részében egy ügyvédnő, aki elveszíti féltestvérét, és mostohaanyja, aki igazán gazdag és befolyásos személyiség, összefognak, hogy a törvényen kívül és afölé emelkedve igazságot osszanak a rosszfiúk felett.
Ebben segítségükre lesz egy ex-kém komornyik, sok-sok kapcsolat, egy rahedli pénz, és öt elszánt nő.
Az első kötetben egy kamionsofőrnő, Kathlyn életét teszik egyenesbe az "angyalok", igen furfangos módon: motoros lányoknak öltözve csapnak le a gyanútlan rosszfiúkra, egy motoros banda, a Hétvégi Harcosok tagjaira. A hosszas előkészületek végén pár baki közbeszól, egy kotnyeles államügyész képében, de az angyalok eszén nem lehet túljárni...
Számomra nagyon tetszetős volt ez a kötet. Könnyed kikapcsolódásra, és valami "limonádéra" számítottam, ám kellemesen csalódtam. Mivel már több, mint két éve árválkodott a polcomon a könyv, amit valamilyen akció keretében kaparintottam meg (ennélfogva nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, továbbá nem is adták ki a sorozat további köteteket az Ulpiusnál, még inkább megcsappant az érdeklődésem iránta), most hirtelen lekaptam, és olvasni kezdtem. Megszerettem a szereplőket, felcsigázott a történetmenet, tiszta kémregény az egész egy kis Sex és New York- típusú limonádéval fűszerezve, hiszen az angyalok vérbeli nők, eszerint alkalmazzák a csapdáikat, míg eljön a hőn áhított bosszú ideje.
Tetszett, hogy nem zárták le egyértelműen, és bakimentesen az ügyet, és a folytatás lehetőségében is benne van az, hogy akármikor lebukhat ez a titkos gyülekezet. Egyszerűen fúrja az oldalamat a kíváncsiság.
Szerintem egyszer olvasható könyv, annak viszont kiváló. Kivi leszek, hogy a sorozat együttesen ad-e annyi olvasásélményt, hogy érdemes legyen beszereznem a további köteteket, mint például amilyen pluszt nekem a Szingli fejvadász adott.
Remélem igen. :)

Az igaz barát nem iszik a barátjából.

A vámpírkirálynőre halálos ítélet vár. Sookie tudja, hogy a királynő ártatlan a király meggyilkolásában, de bizonyos titkos hatalmak csapdába csalták az amúgy is legyengült királynőt, és a végső leszámolásra készülnek. A pincérlány még mindig nem tett túl magát vámpír szeretőjének árulásán, de a szexi Quinn mindenben támogatja, kivéve persze az álnok Bill visszaszerzését. Sookie hamarosan válaszút elé kerül, ami nemcsak magánéletének alakulását, de a városka sorsát is eldöntheti…

Ebben a kötetben Sookie-t elviszik az előző kötetben annyit taglalt és előkészített vámpírkonferenciára, ami a Katrina hurrikán, és a királynő szerződéses férjének sajnálatos (de nem véletlen) halála után kicsit izgalmasabbnak ígérkezik, mint amilyennek tűnt eddig. Olvasása közben mindig az járt a fejemben, hogy vajon a történet így alakult volna akkor is, ha a való világban nincs a Katrina? Hiszen az írónőnek biztos mások voltak az elképzelései az eredeti történetet illetően, de itt jön közbe a briliáns írói fantázia (bár a felét megkaphatnám ennek a leleménynek), és kapunk egy fordulatos, izgalmas történetet.
Sookie egy cicomás vámpírhotelben tölti a konferencia napjait, amit teleszőnek a pasikonfliktusok (Quinn, Bill, Eric) és a királyi politika (Sophie-Anne-t gyilkossággal vádolják és tárgyalásra kerül sor).
Nagyon meglepődtem a konferencián magán, nem gondoltam volna, hogy ilyen kirakodóvásár jellege is lesz a dolognak, ez olyan emberi vonás, ahogy a vámpírok eladják a sok vámpírkacatot (bár ellenkező esetben miből lenne a pénz? Csak olyan furcsa lenne, ha egy vámpír kínálgatná nekem a beültethető szemfog-implantátumot, bár lehet, hogy a vámpírfogorvossal sokkal jobban járnék, mint a sajátommal...). Igazából túl sok Anita Blake-et olvasok, és mindig elfelejtem, hogy a vámpírok Harris világában nem annyira kegyetlenek a felszínen, mint Anita Blake világában, ezért is furcsa, de szimpatikusabb ez a konferencia (itt legalább ügyelnek a látszatra a vámpírok). A vámpírszertartások azonban nem okoztak számomra nagy meglepetést, a cselekmények nagyon ott voltak.
Sookie találkozik a gondolatolvasóval, Hordár Barryvel, és meglehetősen jól elkommunikálnak (némán), sokak nagy elszörnyülködésére. Nekem nagyon tetszett, hogy a sorozatbeli béna Barry a könyvben sokkal okosabbnak van leírva, és együtt oldanak meg egy sor rejtélyt ketten. A könyv végén nem értettem Barry undok viselkedését Sookie-val és sajnálom, hogy többet nem találkoznak elvileg. Üdítő volt a két gondolatolvasó együtt.
A szállodában a konferencia mellett történik egy sor érdekes cselekmény, ami feldúlja a látszólag nyugodt vámpírok kedélyét. Történik egy gyilkosság is, meg egy rakat kísérlet rá, és megindul a találgatás, hogy ki a gyilkos?
Nagyon büszke voltam Sookie-ra, hogy nagyon intelligens módon (biztos a tündérvérrel valami nyomozó gént is örökölt) oldja meg a problémákat.
A pasifront nem marad el, Sookie most Quinn és Eric közé keveredik, és már maga sem tudja, kit akar jobban a szíve, így megtörten megy megint haza. Nagyon sajnálom szegényt, hisz ennyi jó pasi közül választani igazi kihívás, és szerencsére akármennyire megvan az esélye rá, továbbra sem megy tovább a határain Sook. Millió piros pont neki.
P.S.: az esküvőn meglepődtem, de nagyon. Viszont jobb, hogy a sorozatban nem így lesz. Ámen. :)

Mindent összevetve a könyv tényleg az eddigi legizgalmasabb, ahogy Katamano kolleginám ajánlotta, viszont kicsit csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy a spoilerezése erre a kötetre vonatkozott. De lelkesen olvasok tovább. :)


Kedvenc szereplő: Sookie
Utált szereplő: Andre (ez a vámpír egyre csúnyábbnak tűnik a fejemben, amilyen undok pff)

Kedvenc jelenet: Sook, amikor Pammel beszélget
Utált jelenet: a szálloda "vége"

Értékelés: 5 pont / az 5-ből

Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfi gurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.

Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.

A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.

Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.

Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?

A Keserű ébredés folytatása a többi folytatásos regénnyel ellentétben, hozta a megszokott színvonalat. Mac és Barrons továbbra is keresik a szent ereklyéket, közben Dublin legtöbb rosszfiújának (és itt a rosszfiúk mind tündérek, szellemek, vámpírok... de akad egy-két egyszerű ember is, mint például az idegesítő rendőrtisztek...) beleköpni a levesébe. Továbbra is magas körökben mozognak, többek közt aukciókon, vagy a magasabb körök ingatlanjain SZT eltulajdonítási célzattal. A köztes jelenetek sem maradnak izgalom nélkül. Macet váratlan meglepetések érik, mind a könyvesbolton belül, kívül és alatt. Különös teremtményeket kezd el látni (új tündérfajokat, akik eddig még talán nem is léteztek), és többet tud meg a magafajta sidhe-látók történetéről is. Kiderül, hogy léteznek sidhe-látók, hiszen a nővére is az volt. Macben felmerül a kérdés: vajon ő és Barrons egyedül vannak? Van még rajtuk valaki, aki ezeket a förtelmes teremtményeket látja? Ha igen, hogy foglalkoznak vele? Vagy mindenkit kiirtottak már a tündérek? Ahogy a saját identitásán, örökbefogadásán töpreng, egyre az jár az eszében... vajon vannak Dublinban élő rokonai? Ki volt az anyja? Mi történt vele? Ki volt az az öregasszony (az előző kötetben), aki megmentette az első tündérétől?
Ezernyi kérdés fogalmazódik meg a lányban, és ezek közül sok mindenre választ kapunk a kötetben.
V'lane segítségével váratlan utazásokat tesz, és ezáltal kezdi sorra venni ellenségeit, végig gondolva kire számíthat, és kire nem.
Mac jelleme fejlődőképes. Belső monológjai engem is elgondolkodtattak, sokszor bólogattam egyetértően. Ez a rész sokkal jobban tetszett az előzőnél, az első betűtől az utolsó sorig magába szippantott a könyv nyugtalan, nyomasztó világa. Barronsról továbbra is csak félinformációkat kapunk. A körülötte történő dolgok addig fokozzák az ember kíváncsiságát, hogy végül lyukat éget az oldalunkba... Mac és Barrons egyre messzebb, majd közelebb kerül egymáshoz. De soha, semmiben sem lehetünk biztosak.
Szerencsére van folytatás, ami majd kitisztítja a képet előttünk. Kíváncsian várom. :)

Kedvenc jelenet: Mac az árverésen
Utált jelenet: Mac a barlangokban
Kedvenc szereplő: Mac
Utált szereplő: a "szellem"

Értékelés: 5 pont/ az 5-ből

Zoey Redbird irigyelt kiválasztottból egyszerre kitaszítottá válik. Három pasijából egy meghalt, kettő pedig örökre meggyűlölte. Barátai hátat fordítottak neki, csak az emberré változott Aphroditében és a vörös vámpírrá lett Stevie Rae-ben bízhat. Az ő segítségük azonban kevés lesz Neferet ellen, aki hadat üzent az embereknek, és arra készül, hogy vérbe borítsa az egész világot. Zoey tudja, hogy ezt mindenáron meg kell akadályoznia, arról azonban fogalma sincs, hogyan. És amikor azt gondolja, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, Aphroditének látomása támad, amelyből az derül ki, hogy egy ősi gonosz készül újra testet ölteni…

Zoey és barátai igazán nagy kalamajkába keverik magukat, mikor tudomást szereznek az Éjszaka háza főpapnőjének disznóságairól.
A könyv elején Zo nagyon sajnálja magát (én, az olvasó, már kevésbé sajnáltam őt azokért a bakikért, amiket az előző kötetekben magára halmozott), mikor egy sor váratlan dolog történik a vámpírsuliban. Először is megtámadja az éjszaka (?), utána pedig az előző kötetben emberré vált Aphrodité is visszatér az iskolába, homlokán a vámpírtanoncok jelével. Közben Neferet is elkezdi kavargatni az üstöt, mert új vámpírjelöltet hozat az iskolába, akivel Aphroditénak látomásai támadnak, és mindez nagyon nem hízelgő Zo-nak, ugyanis Aphrodité látomásai mindig közelgő katasztrófákat jeleznek...
Ez a kötet a legizgalmasabb az eddigiek közül, mert a nagy várakozás után "végre történik valami (!!!)"- érzésem lett a könyv olvasása közben. Igaz, most is a háromszáz oldalból kétszáz oldal a felvezetés, de ez a könyv legalább összetettebb az előzőeknél, sok a kidolgozott eseménysor, viszont éppen ez a hibája, mert az írónők annyira egybe akarták rakni a könyv végén található "nagy eseménysort", hogy közben sok felesleges töltelék kezdte borítani a történetet. Ilyen például az, hogy a felettébb bugyuta vámpírbarátok válnak még bárgyúbbakká, mert szinte mindenen kapkodják a fejüket, ijedezve és csodálkozva, mint egy szőke nő(a szőke nős viccekre gondoltam, a szőkéktől meg elnézést kérek :D), ami ront a történet minőségén. Mivel a könyvben a főpapnőjük, Neferet igazán felszínesnek tartja Zoey barátait (és Aphroditét leszámítva, sajnos most az összes többi barát a Scoobie gangben kicsit felszínesre sikerült), igazán elcsodálkoztam, hogy merték kijelenteni, hogy ők igenis okosabbak ennél (igen, a könyvben ilyen egóval rendelkeznek a vámpírjelöltek, holott a vak is látja, hogy némelyik igencsak IQ csökkenésen esett át, mikor körbeugrálják Zoey-t, mint a kislányok a cuki Barbie- babákat). Szerintem minden karakternek Zo-n, a nagyin, Nefereten és Aphroditén kívül nem ártana egy kis turbózás, mert olyannak tűnik így a cselekmény, hogy Zo mellett a többiek szinte háttértáncosoknak tűnnek, nem pedig szereplőknek. Remélem ez nem megy (olyan nagyon) a minőség romlására, hiszen a színvonal most kezdett tovább emelkedni (végre) a könyv cselekményének javulása miatt. Bekövetkezett az a "nagy esemény", amire Zo és barátai vártak, hiszen kiderül, hogy Neferet mire fájlalja a fogát, és nem számítottam ennyire összetett mitológiára, mint amit kihoztak belőle.
Engem nagyon érdekel a szereplők sorsának alakulása, mert természetesen megint a tetőpontnál hagyták abba a könyvet, és áldom az agyam, hogy volt elég lélekjelenlétem, és megvettem a következő kötetet, hogy tudjam olvasni a folytatást. :D
Szóval a cselekmény nagyon tetszett, a felesleges bambulások (Zo barátainak bebutulása) rontottak rajta, viszont jó poénok is voltak benne, továbbá Aphrodité is a szívemhez nőtt. Jó pont, ahogy az apácák viszonyulnak a vámpírjelöltekhez (igen, még vallásütköztetést is csináltak, igazán vicces), jókat szórakoztam rajta.

Nekem ez a könyv mégis négy és fél pontot ér meg, mert szerintem sokkal többet ki tudnak hozni a cselekményből, de mivel ez az eddigi legjobb könyv a sorozatból, biztos meg fogom változtatni az előző kötetek pontozását. (Ha nagyon szigorú akarnék lenni, akkor csak négy pontot kapna, de végre történt már valami - ezért a plusz fél pont).

Kedvenc jelenet: amikor Aphrodité elmeséli a látomsát Zoeynak a próféciáról
Utált jelenet: a Hollómások (pfúj)
Kedvenc szereplő: Aphrodité, Dáriusz
Utált szereplő: Hollómások

Értékelés: 4,5 pont / az 5-ből

Sötét erõ Trilógia1
A SZELLEMIDÉZÔ

Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké.
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba.A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús,
soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…

Cloe Saunders nekem totál az egyik sorozat Saunders dokiját juttatta eszembe (ami amúgy a Dollhouse c. sorozat Amy Acker által alakított Dr. Saunders... a vezetéknév miatt mindig ez ugrott be, meg a kis törékeny szereplő is tisztára ilyennek jött le, persze csak tiniben.)... Ez a lány egy gátlásos, görcsökkel küszködő tini, akit az anyja helyett a dadusok kényeztettek el, és láthatóan ezért is omlott össze. Valójában persze Cloe szellemeket lát, amivel nem tud mit kezdeni, mert mihez is kezdjünk ilyenkor? Tegyük be a szegény zavarodott lányt egy diliházba... én nagyon perverz csaj lehetek, mert a nekromanta szó előfordul a regényben (remélem ezzel nem spoilereztem, nem mondom meg miről van szó ;) és még a diliház is, és máris a könyvre vetem magam!
Nagyon tetszett ahogy a cselekmény szép lassan előjött. Nem erőltettek benne semmit, bár már tövig rágtam a körmöm, mikor a végén minden belassult, és mint egy rossz thrillerben, a csúcsponton maradt abba... most nem fogom tudni kivárni a következő részt, hanem addig én is tipródni fogok, mert annyira beleéltem magam.
A karakterek nagyon jól vannak kidolgozva, mindenkinek múltja van, és minden összefüggés elkezd a helyére pattanni a könyvben, mint egy kirakósban. Mesterien szőtt cselekmény, igazi borzongatós jelenetekkel (nem egyszer akkor mozdult valami a konyhában, mikor a karosszékben ülve gyanútlanul olvasgatom a szellemes részeket... egy ízben a telefon hozott rám majdnem infarktust). Nekem nagyon tetszett ez a nyugtalanítóan borzongató hangulat,amivel a kiadó is reklámozza a könyvet. Van benne tipikus " bentlakásos iskola" -fíling, ami nekem úgy látszik bejött. Vannak benne undok szereplők, titkok, jó sok sötétség, és sok sok szellem.
A borító pedig nagyon gyönyörű.
Mindenkinek ajánlom. Nem bánjátok meg. :)

Kedvenc jelenet: A szökés
Utált jelenet: amikor Tori és Cloe lemennek az alagsorba
Kedvenc szereplő: Derek
Utált szereplő: Dr. Gill, Tori

Értékelés: 5*** pont / az 5-ből

Gyilkosság történt. Sookie egyik kedves rokonát megölték. A hír mindenkit meglep, hiszen Hadley vámpír volt. Eltűnésének éjjelén a vámpírkirálynő hozzáment Arkansas királyához, és minden jel arra mutat, hogy a rokonnak köze volt mindkettejükhöz. Mi több, birtokába jutott valami, amire sokaknak fáj a szemfoguk. Sookie épp indulni készül, mikor feltűnik a színen Quinn, a vértigris, aki már az első randevún bajba keveri szíve választottját.

Minden jellemzés előtt meg kell, hogy jegyezzem, hogy a kötet elolvasása előtt olvassátok el az írónő novelláját, amely magyarul az Egyszavas válaszok címet viseli, és a Karó című novelláskötetben jelent meg. Ez a novella az előzménye a könyvnek. Enélkül is olvasható a kötet, csak kicsit értetlenül fogtok állni a visszautalgatások előtt. :)
Nos, a mi Sookie barátnőnk megint az események közepén találja magát. Békés életébe maga a vámpírtársadalom krémje csöppen bele, hiszen az unokatestvére elhalálozott, és Sookienak kell intézkednie ezügyben... Egészen New Orleansig kell utaznia, hogy fényt derítsen a semmiképp sem természetes (a vámpíroknál a végleges halál már nem természetes folyamat...) halálesetet. Mindeközben igyekszik összegereblyézni összetört önbizalmát, ám ez kevésbé sikerül, mert a szíve két hűtlen választottja, Bill és Erik sem hagyják nyugodni. Később persze a helyes vérfarkas, Alcide is felkavarja az érzelemvilágát, de nincs ideje ezzel törődni. Bon Teps-ben csőstül jön a baj, váratlan látogatók, eltűnések, és a családban orvosi problémák ütik fel a fejüket, és természetesen nagy ünneplés is készülődik a városkában...
Ez a könyv a várakozásaimmal ellentétben remekül sikerült. Sok minden történt benne, és különösen tetszett, hogy megismerhettem a vámpírkirálynő sztoriját, mert a filmsorozatban nem sok mindent tudtam meg róla, sőt, az egészet úgy, ahogy van, lehagyták. :( Sookie új randipartnerre tesz szert Quinnben, akit nagyon nehezen tudtam elképzelni magamnak. Ennek az a magyarázata, hogy én nem bírom a kopasz pasikat. (Aztán persze kiszemeltem magamnak fantáziámban a szerepre Jason Statham-et, és máris jobb lett minden. :D) Ami az idegeimre ment, ahogy Quinn állandóan "bébizte" Sookie-t. Ettől nekem feláll a hátamon a szőr, de ez Amerika... mindenki mindenkinek baby... -.-"
Eric továbbra is a kedvencem, Billre még mindig csóválom a fejem. Valahogy mindig olyan érzésem van, mikor olvasok róla, és látom a sorozatot, hogy: "Jééézusom, miéért pont őő?!". Nem tetszik. Udvarias, de jellemtelen. Valahogy... nem. Örülök, hogy a főhősnő lelkivilága továbbra sem egy Anita Blake-éhez hasonló, hanem továbbra is tartható az ésszerűség a pasizási szokásaiban. :) :) Ő mindig csak szigorúan egy pasival kavar,és csakis akkor, ha az előző nincs a képben, mert a.) összetörte a szívét (Bill), b.) idióta (Alcide) c.) ugráltatja (Eric) és d.) túl sok (Calvin Norris). Találjátok ki, ki kicsoda... :)
Sookie-t imádom háziasszonyként, és okos kis ötleteiért (ki nem nézném belőle, pedig tényleg nagyon fifikás a csaj), egyszerűen üdítő kis vámpír-limonádéként hat nekem ez a kötet. Ja, és a boszorkányok mellett új mágikus lények is feltűnnek... Ajánlom a nyári melegben azoknak, akik szeretik a könnyed nyári True Blood- fílinget.

Kedvenc szereplő: Sophie-Anne
Utált szereplő: a Pelt család
Kedvenc jelenet: amikor rekonstruálják Hadley esetét
Utált jelenet: minden, amiben a Pelt család szerepel

Értékelés: 4 pont / az 5-ből

Miután a természetfeletti erők feltámasztották Elenát halottaiból, a jóképű, gondterhelt Stefan másra sem vágyik, mint hogy biztonságban tarthassa őt. De amikor elcsalják Fell's Churchből, a vonzó, nagy hatalmú Damon kihasználja a lehetőséget arra, hogy meghódítsa Elenát, nem is tudva, milyen veszedelem fenyegeti mindkettejüket. Egy gonosz lény szállta meg a várost, és egyre erősebbé válik. Képes a kedve szerint irányítani Damont, ugyanakkor Elena és a lány új képességei is vonzzák. De nem csak Elena ereje kell neki: a lány halálára szomjazik.

A vámpírnaplók könyvváltozatának ötödik kötete olyannak hatott számomra, mint egy színdarab, melynek szereplői ki-be járkálnak a színpad és a színfalak között, és van, amikor sosem találkoznak a szálak.
A többrétegű-dimenziójú-szálú cselekménysorozat a halottaiból visszatért Elena körül forog, aki újra tanulja az életet Stefan oldalán. Barátai aggodalmai ellenére Stefannak a rosszfiú Damon jóvoltából (aki kap egy kis löketet a rosszfiúktól), el kell utaznia, hogy megoldást találjon arra, hogyan éljen együtt továbbra is szeretett Elenájával. Ez után minden fenekestül felborul Fell's Churchben: az Öregerdő körül gyülekező mágia kifacsarja a képzelet határait, a szereplők meglepően kezdenek viselkedni... míg Elena Stefant kutatja, addig ő és barátai veszélyben forognak, és Damont is megszállja az "ördög"...
A cselekmény nagyon vontatottan és lassan indul. Eleinte nagyon nehéz volt megszoknom, hogy az írónő látszólag ötletszerűen ugrál a jelenetekben, és a szereplők nézőpontjait is gyorsan váltogatja. Nem könnyítette meg a dolgomat az sem, hogy számomra minden olyannak tűnt, mintha egy bepárásodott ablaküvegen keresztül néztem volna a történetet... sosem tisztult ki a kép, és az utolsó pillanat után is a sötétben voltam tartva, mert nem találtam elegendőnek az eseményekre adott magyarázatokat később sem. Mindez lehet azért, mert még nem volt szerencsém a korábbi kötetekhez, mindenesetre furcsa atmoszférát teremtett az írónő a könyvnek.
A történet meseszerű volt, bugyuta kis szereplőkkel (mindenki naivan hisz Elenában, aki maga a megtestesült tökéletesség és őt mindenki szereti...), a történések megfogalmazása néha szemérmes volt, néhol viszont horrorisztikus (a malakh-októl kirázott a hideg, az erdőről nem is beszélve) épp ezért nem tudom eldönteni, hogy ez a történet fiataloknak, vagy felnőtteknek készült-e.
Minden hibáját összevetve be kell vallanom, hogy tetszett a történet, még akkor is, ha nem tudtam kiigazodni a szövevényes sztorin. Annyian lehúzták ezt a könyvsorozatot, hogy nem gondoltam volna, hogy mégis tetszeni fog. Imádtam benne Damont, és bár Elenácska nem érdemli meg, én mégis nekik drukkolok, amíg Szent Stefan távol van. :) Matt kifejezetten visszatetszést keltett bennem, mert nem láttam még ennyire bizonytalan pasit (a sorozatban azért egy árnyalattal tökösebb), Caroline pedig sokkal visszataszítóbb, mint a filmben (ahol kifejezetten szerettem). Elena viszont kap egy hatalmas piros pontot amilyen beszólásai voltak a kötet végén, jókat mulattam rajta, ahogy bepipul. :)
Szóval mindent összevetve, aki azt várja, hogy olyan az egész, mint a filmsorozat, az bele se kezdjen, mivel ezt egy lapon sem lehet említeni, néhol a szereplők nevei sem azokat takarják, akik valójában a filmben vannak (nézzük például kiszúrták a szemem egy Isobellel... aki a filmben tudtommal mást takart...). Nekem nagyon tetszett a könyv és biztosan el fogom olvasni az előző négy kötetet, és a további kettőt is. Kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni. :)

Kedvenc jelenet: Elena és Damon a teraszon
Utált jelenet: Amikor Matt, Bonnie és Meredith a kocsiban ülnek az Öregerdőben
Kedvenc szereplő: Damon (ki más?)
Utált szereplő: Sinicsi és Miazo

Értékelés: 3,5 / az 5 pontból

Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…
Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is.

Ezt a könyvet közvetlenül az első kötet, a Vámpírakadémia kiolvasása után vettem kézbe. Ami igazán meglepett az az, hogy olyan, mintha nem is hagytam volna ki az ezt megelőző három részt, így még kíváncsibbá tett, hogy mit hagytam ki. :)
Az Örök kötelékben Rose Hathaway leérettségizett, és megkapta a testőri címet, majd az Udvarba utazik, hogy beiktatását követően megvárja a Tanács döntését arról, hova fogják beosztani testőrként. Miközben Rose az udvar fényűzésében részt kell vegyen, barátnője Lissa és pasija Adrian jóvoltából, titokban terveket sző, hogyan mentse meg strigává vált volt szerelmét Dimitrijt. Terveibe folyamatosan belepiszkít az udvari politika, és váratlan fordulatok teljesen a feje tetejére állítják a cselekményt.
Nekem az tetszett ebben a kötetben, hogy letehetetlen és mozgalmas volt. Az első kötethez mérve, már nem számított nekem abnormálisan furcsának Lissa és Rose köteléke, természetessé vált az egész. Nagyon tetszett, ahogy az írónő megoldja azt, hogy a Rose-on kívül történt cselekményekről is tudomást tudtunk szerezni Rose szemén keresztül. Ami kifejezetten zavart a kötetben, az az, hogy amikor Rose elvontan beszél a morákról, akkor úgy emlegeti őket, hogy: "az emberek úgy gondolják, hogy...", viszont amikor a morák, dampyrok és emberek közti különbséget hangsúlyozza, akkor morákként említi őket. Ez lehet, hogy fordítói hiba, nem tudom, mivel angolul még nem olvastam, de az olvasási élményt kissé megakasztotta, mert nem tudtam maximálisan elfogadni, hogy mindezt egy dampyr meséli nekem...
Ezt leszámítva minden nagyon tetszett. Nem voltak unalmas üresjáratok sem. Néhány szereplő viselkedése kifejezetten bosszantott, másokat teljesen megszántam. Rose huzavonája a szerelemmel nagyon furcsának tűnt, de már nem is tudom melyik pasinak drukkoljak... az orosz testőrnek, vagy a lusta udvari morának?
Mindent összevetve nagyon várom az utolsó kötetet, és biztos, hogy a köztes pár kötetet is kénytelen leszek elolvasni. :)

Kedvenc szereplő: Adrian
Utált szereplő: Tatjana királynő
Kedvenc jelenet: a tárgyalás (akkora fordulat volt ez a végén... nem számítottam, hogy a könyv végén levezetés helyett újabb konfliktusok keletkeznek... :) )
Utált jelenet: a raktárépületben folyó harc

Értékelés: 5 / az 5 pontból (bár a sok "emberekezés" a morákra kicsit kiakasztott, de nem ment a minőség rovására...)

A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.

A történet igen kuszán indul, nagyon nehéz volt számomra kibogozni a szálakat, hogy ki kicsoda, eszik-e vagy isszák a morákat, dampyrokat (najó a dampyr volt a fogódzkodó, mert láttam valami gagyi vámpíros filmben dampyrt, viszont a többi lényre csak tippelni tudtam) és strigákat... Végül szép lassan összeáll a kép, ahogy vissza rakosgattam helyükre a darabkákat. Olyan érzésem volt, mintha egy törött üvegablakkal bajlódnék, nehéz volt helyére billentenem az elején a balladaszerűen ködös üvegcserepeket, végül minden összeállt nagyjából már az első kötet elején, ami nekem elnyerte a tetszésemet. Rose szemszögéből figyelhetjük végig az eseményeket, amint legjobb mora barátnőjével, Lissával bujkálnak, majd visszakényszerülnek az iskolába (szerintem mindnyájan vágyunk néha valami látványos szökésre, ezért nekem kifejezetten tetszett, hogy nem eleve egy "sulis" regény lett- bár a HP óta én szeretem a bentlakásos iskolák rutinját olvasgatni, ha van hangulata... :D). Az iskolában viszont nem a tipikus klikkesedést figyelhetjük meg, mert elég alaposan belebonyolódunk az uralkodói vámpírcsaládok belpolitikájába, így egy kicsit megspékelt főiskolát kapunk, ódon falakkal, szigorú professzorokkal és egy rakás elkényeztetett vámpírkölyökkel és az elhivatott testőreikkel. Amit igazán sajnálok, hogy kevés előzményt tudtunk meg a vámpírtársadalom alakulásáról, és az iskolai környezet is kicsi hiányosan volt ábrázolva meglátásom szerint. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy nem tipikus tiniregény a nyelvezetét tekintve (ellentétben például az éjszaka háza sorozattal, amit nagyon imádok, de nem a trágársága miatt) és a szereplők is fejlődőképesek, ami nagyon tetszett. Tartottam tőle, hogy enyhe Anita Blake-effektust kapunk (azt a jelenséget hívom Anita Blake effektusnak, amikor a főszereplő csak az első pasi szereplőig tartja az erkölcsi gátjait, aztán huss bele!), de kellemesen csalódtam Rose vad jellemében. A szereplők nem erőltettek, a csavar a könyv végén nagyon bejött és van lezárása is a történetnek. Ha nem lenne az asztalomon a többi 4 kötet, akkor azt hinném, hogy itt vége is lesz a történetnek, de szerencsére nem. :) Amin kuncogtam, hogy Rose is az utolsó fejezeteket kórházban töltötte, ez kicsit emlékeztetett Anita Blake-re, pláne, hogy az agave betűtípust olvasva erősödött bennem ez az érzés. :)
Mindent összevetve jól kidolgozottnak tartom a lelkivilágot a könyvben, pörgős volt és egyáltalán nem unatkoztam. Szeretem, ha egy ilyen típusú könyvbe "bele tudok klikkesedni",kicsit úgy érzem, mintha én is egy testőrtanonc lennék a többi közül és néha úgy kell kirángatnom magam a könyv lapjai mögül, hogy észrevegyem, hogy a tanórán ülök, nem pedig a Szent Vlagyimirban. :)

Kedvenc szereplő: Dimitrij Belikov (csak mert IMÁDOM a barna hajú-barna szemű pasikat, és mert orosz. Ez szerintem mindent elmond rólam. :D)
Utált szereplő: ide nem írok semmit, mert az kicsit spoileres lenne
Kedvenc jelenet: a folyamat, amikor Rose edz, és összeszedi magát nagyon tetszett
Utált jelenet: az "állatos jelenetek" (bővebben majd a könyvben látjátok, miért)

Értékelés: 5/az 5 pontból

A Grimpow már megjelenése előtt példátlan kiadói sikert ért el. A spanyol irodalom történetében korábban sohasem fordult elő, hogy egy külföldön ismeretlen szerző ifjúsági regényét tíz országban is megjelentessék. A 2005-ös spanyolországi kiadást követően a kötet 2006-ban Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Koreában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Portugáliában, Görögországban és Oroszországban is megjelent. De vajon mi az, amivel ez a regény ilyen hamar képes volt meghódítani ennyi ország olvasóit? Mindenekelőtt az, hogy a Grimpow rendelkezik a széles olvasóközönség érdeklődését és figyelmét megragadó izgalmas kalandregények összes ismérvével. A középkor misztikus világában játszódó történet egy ősrégi titok birtoklása körül forog, amire az egyház és a király is igényt tart. A főhős, Grimpow, egy kiválasztott, akinek sokszor sejtelmes, sőt veszélyes kalandjai csodálatos világba ragadják magukkal az olvasót.

Mikor megkaptam ezt a könyvet nem gondoltam volna, hogy magán problémák miatt ilyen sokára fogom kiolvasni. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy a legnagyobb gyászoltam pont ez a könyv pottyant az ölembe. mert mikor olvastam, teljesen kiszakadtam a valóságból. Időt és dimenziót váltottam. Grimpow története magában foglalja mindazokat a misztikus és mesés vonásokat, mint amilyenek naggyá tették Harry Pottert is. Nemcsak a könyvben szereplő bölcsek köve miatt mondom ezt, hanem a történet annyira olvasmányos, és annyira mesélteti magát, hogy lehetetlen letenni. Mikor olvastam, belemerültem a betűk vetítette képsorba, szinte magába szippantott a könyv (most is a Harry Potter jutott eszembe, mikor a Titkok kamrájában Harry belepottyan orral a Denem naplójába), megszűnt számomra a világ, és megnyílt egy másik. Ez a másik világ rejtélyekkel teli, hiszen annyi nyomozás van benne, amitől a Da Vinci Kód Langdon professzora is ijedten kapkodta volna a fejét. Az egész történet egy apró tárgy körüli huzavonáról szól, ami véletlen az ifjú Grimpow tulajdonába kerül és onnantól kezdve fenekestül fordul fel az élete. A történetszövés szerintem briliáns volt, a történetszálak végeláthatatlan fonalon kapcsolódtak egymásba, mint a könyv borítóján szereplő farkába harapó kígyó. Néha-héha olyan érzésem volt, hogy a könyv írója biztosan tagja lehetett a történetben szereplő tudóstársaságnak, hiszen tökéletes és hibátlan minden, amit leírt. Nem találtam benne unalmas részeket. A tájleírások kellemesek voltak, olyan érzésem volt, mintha bebarangolnám a középkori Európát én is velük jó nagy tarisznyával, lóháton. Szerintem kellenek az ilyen könyvek ma, mert nemcsak jót szórakoztam, de olyan értékeket láttam megjelenni a lapok között, amik ma fogyatkoznak a "ponyva"piacról. Ábalos bőven szépirodalmi számomra. Terjedelme a könyvnek ne ijesszen meg senkit, mert nagyon gyorsan lehet olvasni, és észre sem vesszük, mikor vége, csak amikor már az utolsó lapokat rángatjuk homlok ráncolva, értetlenül. Grimpow számomra nagy ajándék volt, sok jót adott nekem, megnyugtatta a lelkem. Alig várom Ábalos bácsi következő művét. Csak az lehetne még hosszabb. :)

Kedvenc szereplő: Salietti (üssetek agyon de ez a lovag nekem nagyon bejött)
Utált szereplő: Búlvár de Góztell (egy szó elég: inkvizítor)
Kedvenc jelenet: az, ami a könyv első oldalától az utolsóig tart :)
Utált jelenet: ha mindenképp kell választani, akkor a Sziklakör várai elleni háború, mert az szomorú volt

Értékelés: 5* / az 5-ből

A vámpírvadász Elena Deveraux tudja, hogy ő a legjobb a szakmában – abban viszont már egyáltalán nem biztos, ez elég is lesz ahhoz, hogy túlélje legújabb megbízatását. Megbízója, a világot irányító arkangyalok egyike, Raphael fenyegetően vonzó, de az évezredes hatalom kegyetlenné tette. Elena tehát nem hibázhat, ha kedves az élete – még akkor sem, ha lehetetlen feladatot kell megoldania.
Még ha a vadászatot meg is ússza ép bőrrel, lehet, hogy az arkangyal csábító hatalmának nem tud ellenállni. Márpedig ha az angyalok játszani kezdenek, gyakran megtörik halandó játékszereiket…

A történet egy vámpírvadászról szól egy olyan alternatív világban, amit az angyalok irányítanak, a vámpírok pedig a földön járnak. Újfajta világkép ez, amit az író megrajzol előttünk, és nekem különösen tetszett. A vámpírok sétálnak a napon, ők az angyalok által teremtett felsőbbrendű lények, akik az új létükért cserébe szolgálattal tartoznak szárnyas uraiknak. Mivel a talpnyalást nem mindenki veszi be, így egy-egy vámpír elkallódik, és ekkor lépnek közbe a Céh emberei, kinek oszlopos tagja a hófehér hajú egzotikus vadász, Elena Deveraux. Elena új megbízatásával lesz kénytelen megküzdeni ebben a kötetben: segítenie kell Manhattan arkangyalának, Raphaelnek megtalálni egy veszélyes lényt. Elena nem szokott hozzá ahhoz, hogy a nyomában járjanak, pláne nem egy vonzó arkangyal, akiről köztudott, hogy nem bánik kegyesen azokkal, akik nem úgy táncolnak ahogy ő fütyül...
Vicces volt a sztori, nekem tetszettek Elena elmés beszólásai, ahogy csipkelődik a kollegáival, Raphael és az angyalok jellemzése egészen emberi volt (engem kicsit a fáraókra emlékeztettek ezek az angyalok), de illett ahhoz, ahogy ezek a lények irányítják a világot. A szárnyakba teljesen bele voltam szerelmesedve, minden este úgy aludtam el, hogy legszívesebben magam köré tekertem volna egy pár fiktív tollas meleg angyalszárnyat angyalostul. :D
Tetszett a visszautalgatás Elena múltjára, bár kevesebb is elegendő lett volna szerintem, így kissé szájbarágós lett a dolog, még épp a határán táncolt. Továbbá kicsit zavart, ahogy a lány a vérhez viszonyult. Meg tudtam érteni a félelmét, mégis furcsa egy olyan vadászról olvasni, aki valószínűleg sok rossz vámpírt befogott, mégis kevés gyilkossági helyszínen járt... ez nekem kicsit bajos volt logikailag, de még belefér a regénybe (bár lehet, hogy elrontott engem az Anita Blake vonal, ahol érthetően Anitát gyilkosságról gyilkosságra rángatták mindig).
A cselekmény pörgős volt, a nyelvezet magával ragadott, valahogy tetszett a megfogalmazás is, még Raphael pikáns ércelődéseiért is odavoltam, remek munkát végzett a fordító.
A mellékszereplők kissé kimaradtak a sztoriból, de megismerjük őket, legalább marad valami a többi kötetre is. :)
A romantikus szál tényleg kissé agyoncsapta elején azt a jó kis feminista légkört, de én egyáltalán nem bántam. Szerintem minden el lett találva, nem lett semmi sem végzetesen elrontva, én csak dicsérni tudom ezt a könyvet. Lelkesen várom a folytatást. :)

Kedvenc szereplő: Ransom (nem tudom miért, talán az egzotikus külső miatt megtetszett)
Utált szereplő: Liujan (bár a "nekro" beütés az tetszik)
Kedvenc jelenet: mindegyik
Utált jelenet: nincs (még a vérengzés is jól van megírva)

Értékelés:5 pont / az 5 pontból

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.

A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa fi guráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.

A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre fi gyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.

Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.

A történet nagyon a szívemhez nőtt. Erre több okot tudnék felhozni, az egyik és legfontosabb, pedig a helyszín: Írország, azon belül Dublin. A város ódon kis sikátorain kalandozhatunk a főhős, MacKayla Lane szemével. Nem mindennapi utazásra hívnak minket, hiszen megelevenedik előttünk a tündéreknek nem is olyan barátságos Péter Pán-szerű Csingilinges alakokkal teletűzdelt világa, hanem olyan mitológiát jár körbe, mely sokkal nagyobb veszélyeket rejt magában. Azt hittem, ez is egy szerelmes könyv lesz, tekintve, hogy két főszereplőnk van, az egyik a kisvárosi ifjú felnőtt, (érdeklődését tekintve eléggé sekélyes) hölgy, MacKayla Lane, és a sötét, egzotikus, szívet megdobogtató erős férfi, Jericho Barrons.
És nem! Nyomozós regény!
Ennek nagyon örültem! A könyv annyira pörgős volt cselekményekben, kezdve attól, hogy megtudtuk Mac nővérét holtan találták Dublin egyik félreeső sikátorában, hogy szinte letehetetlen. Sodródtunk a cselekményekkel, és ez jó volt. Izgalmas. Nem hiányoztak belőle a gyönyörű férfiak sem, és a tipikus női szöszölések sem, bár szerintem kissé erőltetett volt Mac külsőségekre fordított figyelme, de egyszerűen ilyen a jelleme. Néha a hajam égnek állt, ahogy ez a lány kiöltözött, meg a feltétlen ragaszkodása a rózsaszín körmeihez... de még mindig tűrhető volt. Jelleme fejlődött ahogy a sok megrázkódtatáson és sokkon átküzdötte magát, és ezért szerettem meg. Valahol Mac és én nagyon hasonlítunk. Hiszen nem gondolta volna magáról, hogy ennyi mindent kibír és láss csodát! Némi öniróniával és humorral (és persze ősi fegyverekkel) felszerelkezve nekivág a híres ír város rejtett zugainak, hogy szembenézzen nővére gyilkosával.
Ez a könyv igazi felvezető történet volt, érződött a folytatás, és az embernek igénye van, hogy tovább olvassa a többi köteteket is. Tetszettek a párbeszédek is, és a leírások is. Kicsit furcsának tartottam a könyv vége felé, ahogy megszólítja az olvasót, bár nem volt zavaró, csak meglepődtem. Többször is el kellett gondolkoznom azon, vajon mikor meséli el ezt a történetet nekünk Mac, hiszen vissza-és előreutalások bőven találhatók a könyvben, ezért leszek kíváncsi, mi is fog a továbbiakban történni. Hiszen folyamatosan arra utal, hogy ez még csak a kezdet... de mi lesz ezután?
Tökéletesen elégedett voltam a történettel, ha néha megakadtam olvasás közben, akkor azt saját magamnak köszönhettem, a történet egyáltalán nem untatott. Épp ellenkezőleg. Szórakoztató.

Kedvenc szereplő: Mac
Utált szereplő: V'Lane
Kedvenc jelenet: amikor Mac a nővére lakásán jár (nem tudom miért, valószínűleg megérintett a hangulat, ahogy leírja a barackillatú szobát)

Értékelés: 5/ 5 pontból