Nagy számvetés, avagy Anonyma hanyagsága guillotone után kajabál...


Ejj ejj ejj...ez a tavalyi év hagy némi kívánnivalót maga után egy molyocskának. Nem igazán voltam annyira precíz, mint szerettem volna. A drága főiskola és a tény, hogy a partnerem nem moly, ergo nem nagyon olvashatok mellette, rányomta bélyegét a tavalyi évem mérlegére. Viszont ez az idei évben sokat javulhat, tekintve, hogy Kindle-kütyü segítségével javulni fognak az olvasási arányaim, mivel nem fogom a táskában összetörni a féltett könyveimet, és több időt kell szánni az olvasásra is.
No lássuk a tényeket: 2011-ben el akartam olvasni legalább 50 könyvet, ebből 18 és fél sikerült.
A tavalyi év legnagyobb sztárja számomra Karen Marie Moning volt, melyet Katamano moly unszolására vettem kézbe, és nem csalódtam, sőt, már függő vagyok. :) Egyszerűen imádtam Barronst és a Könyvesboltot, Mac részletekre kiterjedő nőcis figyelmességét, és a könyv teremtette Írország (Írország nálam külön szívecskéket érdemel)hangulatát, kiváltképp Dublinét.
Megszerettem a fantasy világát a Grimpow-val (ami az első recikönyvem is volt), azt hiszem lassan ismét jöhet hozzám a Gyűrűk ura világa, mert beleszerelmesedtem ismét a vándorlásba, a lovakba, a fák illatába, és a zörgő kardokba. :)
Várólista csökkentős játékban sajnos csak egy könyvet végeztem ki, A félúton a sírhoz című Cat és Bones könyvet. Így második nekifutásra (elsőre belefáradtam, de Katamano ismételten közberajtoltatott, hogy duráljam neki magam még egyszer) nagyon tetszett, tervezem majd a folytatások elfogyasztását is. :)
Hagytam az idei évre is pár True blood kötetet, de tavaly sem kíméltem magam, kiolvastam négyet ezekből, és még van 3, plusz a megjelenő is. :)
Angyalos könyv kategóriájában beleszerettem az Angyalvérbe, Nalini Slingh írásmódjába. Tervezem idén a folytatások elfogyasztását, továbbá Nalini többi alakváltós köteteit is el kívánom olvasni.
Végre találtam a piacon Anita Blake-en kívül más nekromantás kötetet, A Summoringot, aminek nagy örömömre megjelent a második kötete is, engem les a Libri polcairól, már látom. :)
Nagy szerelmemmé vált több szempontból is a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Először is azért, mert beleszerettem a könyv külsejébe, és nívós belsejébe. Másrészt pedig a könyv jóvoltából megnyertem életem első novellapályázatát, ami számomra hatalmas elismerésnek számít (örömömre, nem csak számomra, hanem mások számára is, ami meghat), hiszen emlékszem még a gimis koromra, mikor a magyartanárom nem méltatta ilyen jól az írásaimat. Valahol neki köszönhetem azt, hogy fejlődtem írói szemszögből, mert ezek után mindig jobb akartam lenni. Most még mindig nem tartok sehol szerkesztést és megszerkesztést illetően, de a regények a fejemben motoszkálnak, idén ki is fogok ereszteni egyet a monitoromra, hátha... :) Nem győzöm megköszönni ezt az elismerést a Kossuth Kiadó munkatársainak, és számos engem bátorító molynak, és barátnak. :)
Végül az idei év nagy meglepetése, hogy megszerettem Jules Verne stílusát, mikor egy tantárgyam, a Művészetek és turizmus című remek órán elő kellett adnom belőle. Megérte. Mások is ajánlották nekem Vernét,de eddig különböző okok miatt idegenkedtem tőle, mivel nem szeretem az ilyen jellegű utazásos regényeket, de idén megpróbálkozom A rejtelmes szigettel. :)
Jövőre számos új tervem van, következő bejegyzésemben inkább kilistázom magamnak, milyen könyveket kívánok elolvasni, és remélem, hogy idén minden fogadalom nélkül hátha jobban teljesíteni tudom, mint eddig.
Egy kívánságom van, szeretnék minél több időt a molyon tölteni, hiszen nagyon hiányzott nekem a közösség, és az a pár molyos barátom, akivel bármikor szívesen elbeszélgetek. :) Nagyon örülök továbbá, hogy további molyokkal ismerkedhettem meg (A vándorsólyom kisasszony matrózainak sok puszi! És nem felejtem ki kedves Sisteremet sem, ő a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése számomra! :), és remélem a molyos összejöveteleket idén már nem fogom hanyagolni. Szeretem ezt a közösséget, mert inspirál, és megnyugtat a tudat, hogy vannak ám bőven könyv addict emberek rajtam kívül is. :)
Minden kedves olvasómnak boldog 2012-t kívánok, továbbá kívánom, hogy idén is sok könyvet kapjatok, olvassatok, és ne fagyasszon be titeket a sok sok kihívás teljesítése. Találjatok mindig időt arra, hogy írjatok, olvassatok, és élvezzétek a könyvek, és a könyves közösség adta lehetőségeket. :)

Szeretettel üdvözöl mindenkit,

Anonyma :)

posted under |

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Téma

Üzemeltető: Blogger.

Népszerű bejegyzések

2012 Reading Challenge

2012 Reading Challenge
Anonyma has read 0 books toward a goal of 50 books.
hide

Keresés ebben a blogban


About Me

Saját fotó
Rólam beszél majd a blogom.

"Az életről tudom, hogy végleges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal."


Followers


Recent Comments