"Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani.

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára
a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik.

A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak."

Hol is kezdjem? Ebben a kötetben az előző kötetben megismert Aislynn egyik barátnője életébe nyerhetünk bepillantást. Leslie elég szerencsétlen családi kötelékben él, úgy próbál az őt érő fájdalmaktól szabadulni, hogy rászánja magát egy tetoválásra. Ám a tetoválással és a tetoválóval van némi bibi... Nyúl (akit esetenként Nyuszifiúnak hívott Irial, amin harsány kacarászásba kezdtem...) a tündérek könnyeit és vérét használja fel, hogy megjelölje vele a halandó embereket. Az Árnytündérek könnyeit és vérét. Leslie kiválaszt egy különleges motívumot, és így kerül az Árnyak tündéruralkodója, Irial vonzáskörébe.
Leslie próbál ellenállni a "sötét oldal csábításának" (bocsánat, hétvégén Star Warst nézettek velem, és ezt most muszáj volt beszúrni. :D), viszonylag kevés sikerrel. Ami a jó oldalon tartja, az Niall, akiről mi, olvasók tudjuk, hogy tündér, és mint ilyen Leslie számára és viszont, tiltott dolognak számít, mivel a nyárkirálynő legjobb barátait csakis védelmezni lehet, semmi más.
Kevés időm volt olvasni a könyvet, ezért valószínűleg elég ambivalens leszek ezzel a történettel kapcsolatban. Igazság szerint többet vártam a könyvtől, amit végül nyújtott nekem. Viszont egy hatalmas pirospont az írónőnek, hogy egész végig vakargattam a hátam, mert én is szeretnék tetoválást, és a tetoválás iránti vágyat olyan plasztikusan meg tudta fogalmazni, hogy már-már fejvesztve rohantam volna a tetoválószalonba. :D
A Leslieben történt változásokat teljesen meg tudom érteni, így az ő karakterével nem volt nagyobb gondom, viszont Irial viselkedését nem tudtam hova tenni. Hol uralkodós volt, hol pedig gyerekes. Nem tartottam logikusnak, hogy egy több százada élő tündérnek ilyen gyorsan ÉRZÉSEI legyenek, holott köztudott, hogy a tündérek kicsit sótlanabbak... legalábbis az én fejemben nem lesz rögtön egy kegyetlenséget imádó árnykirály ilyen kezesbarika. Tetszett, hogy gondoskodni próbál a saját halandójáról, de nem tetszett, hogy ezt egy árnytündér teszi, aki a legkegyetlenebb... nagyon bírtam Bananach tündért (még akkor is, ha néha "Banán"-nak volt kedvem olvasni a nevét...), remélem találkozom vele a következő részben. Hiányoltam a télkirálynőt a történetből.
Tetszett azonban, hogy az olvasó bennfentessé válik a történet megértésének szemszögéből, hogy Leslie semmit sem tud, mi pedig mindent tudóan bólogatunk a könyv olvasása közben, hiszen le tudjuk venni, hogy mi történik Keenan és Aislynn között, miért viselkedik furcsán Niall ésatöbbi.
És most, ami nem tetszett: a könyv utolsó negyede úgy össze lett csapva, olyan összevisszaság volt a Leslie élete a tetkóval, hogy tisztára összezavarodtam tőle. Értem a koncepciót, hogy miért is volt ez a trükközés, hiszen mindent Leslie szemével látunk, de akkor sem tetszett. Semmi sem tetszett a végéből. Még a megoldás sem. Talán az utolsó jelenet, amikor Leslie-t figyeli Irial és Niall, az még úgy megnyugtatta a felháborodásomat.
Ajánlom, hogy a következő jobb legyen. :)

Értékelés: 3,5 pont az 5 pontból
Kedvenc szereplő: A haláltündér a Crows Nest-ből. Végre valaki, aki nem esik bele ész nélkül Irialba! Niallt nagyon megkedveltem. :)
Utált szereplő: Keenant továbbra sem tudom megszokni. Ren sem volt a szívem csücske.
Kedvenc jelenet: a tetoválásról szóló jelenetek
Utált jelenet: voltak benne unalmas és altató részek, leginkább Leslie élete nem tetszett a "sötét oldalon".