Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…
Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is.

Ezt a könyvet közvetlenül az első kötet, a Vámpírakadémia kiolvasása után vettem kézbe. Ami igazán meglepett az az, hogy olyan, mintha nem is hagytam volna ki az ezt megelőző három részt, így még kíváncsibbá tett, hogy mit hagytam ki. :)
Az Örök kötelékben Rose Hathaway leérettségizett, és megkapta a testőri címet, majd az Udvarba utazik, hogy beiktatását követően megvárja a Tanács döntését arról, hova fogják beosztani testőrként. Miközben Rose az udvar fényűzésében részt kell vegyen, barátnője Lissa és pasija Adrian jóvoltából, titokban terveket sző, hogyan mentse meg strigává vált volt szerelmét Dimitrijt. Terveibe folyamatosan belepiszkít az udvari politika, és váratlan fordulatok teljesen a feje tetejére állítják a cselekményt.
Nekem az tetszett ebben a kötetben, hogy letehetetlen és mozgalmas volt. Az első kötethez mérve, már nem számított nekem abnormálisan furcsának Lissa és Rose köteléke, természetessé vált az egész. Nagyon tetszett, ahogy az írónő megoldja azt, hogy a Rose-on kívül történt cselekményekről is tudomást tudtunk szerezni Rose szemén keresztül. Ami kifejezetten zavart a kötetben, az az, hogy amikor Rose elvontan beszél a morákról, akkor úgy emlegeti őket, hogy: "az emberek úgy gondolják, hogy...", viszont amikor a morák, dampyrok és emberek közti különbséget hangsúlyozza, akkor morákként említi őket. Ez lehet, hogy fordítói hiba, nem tudom, mivel angolul még nem olvastam, de az olvasási élményt kissé megakasztotta, mert nem tudtam maximálisan elfogadni, hogy mindezt egy dampyr meséli nekem...
Ezt leszámítva minden nagyon tetszett. Nem voltak unalmas üresjáratok sem. Néhány szereplő viselkedése kifejezetten bosszantott, másokat teljesen megszántam. Rose huzavonája a szerelemmel nagyon furcsának tűnt, de már nem is tudom melyik pasinak drukkoljak... az orosz testőrnek, vagy a lusta udvari morának?
Mindent összevetve nagyon várom az utolsó kötetet, és biztos, hogy a köztes pár kötetet is kénytelen leszek elolvasni. :)

Kedvenc szereplő: Adrian
Utált szereplő: Tatjana királynő
Kedvenc jelenet: a tárgyalás (akkora fordulat volt ez a végén... nem számítottam, hogy a könyv végén levezetés helyett újabb konfliktusok keletkeznek... :) )
Utált jelenet: a raktárépületben folyó harc

Értékelés: 5 / az 5 pontból (bár a sok "emberekezés" a morákra kicsit kiakasztott, de nem ment a minőség rovására...)

A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.

A történet igen kuszán indul, nagyon nehéz volt számomra kibogozni a szálakat, hogy ki kicsoda, eszik-e vagy isszák a morákat, dampyrokat (najó a dampyr volt a fogódzkodó, mert láttam valami gagyi vámpíros filmben dampyrt, viszont a többi lényre csak tippelni tudtam) és strigákat... Végül szép lassan összeáll a kép, ahogy vissza rakosgattam helyükre a darabkákat. Olyan érzésem volt, mintha egy törött üvegablakkal bajlódnék, nehéz volt helyére billentenem az elején a balladaszerűen ködös üvegcserepeket, végül minden összeállt nagyjából már az első kötet elején, ami nekem elnyerte a tetszésemet. Rose szemszögéből figyelhetjük végig az eseményeket, amint legjobb mora barátnőjével, Lissával bujkálnak, majd visszakényszerülnek az iskolába (szerintem mindnyájan vágyunk néha valami látványos szökésre, ezért nekem kifejezetten tetszett, hogy nem eleve egy "sulis" regény lett- bár a HP óta én szeretem a bentlakásos iskolák rutinját olvasgatni, ha van hangulata... :D). Az iskolában viszont nem a tipikus klikkesedést figyelhetjük meg, mert elég alaposan belebonyolódunk az uralkodói vámpírcsaládok belpolitikájába, így egy kicsit megspékelt főiskolát kapunk, ódon falakkal, szigorú professzorokkal és egy rakás elkényeztetett vámpírkölyökkel és az elhivatott testőreikkel. Amit igazán sajnálok, hogy kevés előzményt tudtunk meg a vámpírtársadalom alakulásáról, és az iskolai környezet is kicsi hiányosan volt ábrázolva meglátásom szerint. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy nem tipikus tiniregény a nyelvezetét tekintve (ellentétben például az éjszaka háza sorozattal, amit nagyon imádok, de nem a trágársága miatt) és a szereplők is fejlődőképesek, ami nagyon tetszett. Tartottam tőle, hogy enyhe Anita Blake-effektust kapunk (azt a jelenséget hívom Anita Blake effektusnak, amikor a főszereplő csak az első pasi szereplőig tartja az erkölcsi gátjait, aztán huss bele!), de kellemesen csalódtam Rose vad jellemében. A szereplők nem erőltettek, a csavar a könyv végén nagyon bejött és van lezárása is a történetnek. Ha nem lenne az asztalomon a többi 4 kötet, akkor azt hinném, hogy itt vége is lesz a történetnek, de szerencsére nem. :) Amin kuncogtam, hogy Rose is az utolsó fejezeteket kórházban töltötte, ez kicsit emlékeztetett Anita Blake-re, pláne, hogy az agave betűtípust olvasva erősödött bennem ez az érzés. :)
Mindent összevetve jól kidolgozottnak tartom a lelkivilágot a könyvben, pörgős volt és egyáltalán nem unatkoztam. Szeretem, ha egy ilyen típusú könyvbe "bele tudok klikkesedni",kicsit úgy érzem, mintha én is egy testőrtanonc lennék a többi közül és néha úgy kell kirángatnom magam a könyv lapjai mögül, hogy észrevegyem, hogy a tanórán ülök, nem pedig a Szent Vlagyimirban. :)

Kedvenc szereplő: Dimitrij Belikov (csak mert IMÁDOM a barna hajú-barna szemű pasikat, és mert orosz. Ez szerintem mindent elmond rólam. :D)
Utált szereplő: ide nem írok semmit, mert az kicsit spoileres lenne
Kedvenc jelenet: a folyamat, amikor Rose edz, és összeszedi magát nagyon tetszett
Utált jelenet: az "állatos jelenetek" (bővebben majd a könyvben látjátok, miért)

Értékelés: 5/az 5 pontból