Ajándék, amelyre vágysz?



A kevély üzletember, Lou Suffern folyamatosan küzd az idővel, még álmában is csak a munka jár az eszében. Családjának meg kell harcolnia minden vele töltött pillanatért. Egy hideg téli reggel munkába menet Lou megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, és egy pillanatra mégis meglágyul a szíve: állást szerez a fiúnak a cégnél. Ez a ritka jócslekedet többszörösen megtérül: Gabe szerencsét hoz Lounak, sőt, úgy tűnik Gabe segítségével elérheti, amit mindig is akart: végre egyszerer lehet két helyen! Azonban rá kell jönnie, a rohanás sem mindig kifizetődő, és karácsony reggeléig még sok mindent rendbe kell hoznia a családjával… Cecelia Ahern negyedik, az Athenaeumnál megjelenő kötete (Talált tárgyak országa, Bennem élsz, Ahol a szivárvány véget ér) igazi karácsonyi történet egy mesés ajándékról, amelyet az ember életében csak egyetlenegyszer kaphat meg.

Ezt a könyvet már évek óta vártam, és idén karácsonyra sikerült megkapnom angolul. Nagyon szép borító, négy féle kivitelben, így az ember azt gondolja, hogy kapni fog egy szeretetteljes, szirupos, karácsonyi filmdíszletet idéző kis ilyen igazábólszerelem-es könyvet. És nem.
Ha egy könyvet, vagy egy történetet karácsonyinak harangoznak be, akkor biztosan benne kell lennie egy tonna karácsonyi klisének, kezdve a karácsonyfa-felállítástól a családi marakodáson, az ajándékcsomagoláson át a mikulásig... mindennek. De nem.
A történet egy kissé kellemetlen úriemberről szól, akit Lou-nak hívnak. Lou először is mintadolgozó,karrierista, az év üzletembere. Több jó tulajdonságot nem is tudok róla elmondani. Ahogy olvastam a könyvet, kezdett lehervadozni arcomról az üdvözült mosoly, néha igazán fejbe vágtam volna a főszereplőt. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Cecilia Ahern kisasszony hogyan tudott egy ilyen utálatos és mérhetetlenül önző alakot teremteni, hiszen annyi kedves szereplője van, miért pont EZT kellett beletenni a könyvbe?
Ezen törtem az agyam, miközben próbáltam kibogozni a cselekményt.
Hiszen a cselekmény több szálon fut. Először azt hittem, hogy azokban a bizonyos pulykásfiús összekötő jelenetekben szereplő kissrác lesz valahogy a történet gerince, de nem. A történetvezetés elnyerte tetszésemet, hiszen átfedés van a két fő cselekményszál között, bár kisebb logikai hibákat felfedeztem benne, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem tudott volna meg az ezredes ennyi mindent, de nem akarok poént lőni.
Kicsit előreszaladtunk...
Szóval ez a kibírhatatlan egomán főszereplő egyszer csak felkarol egy hajléktalant, Gabe-et, és munkát ajánl neki. A történet itt kezd bonyolódni, mivel a hirtelen jótett kezd visszájára fordulni, hiszen a rá megtévesztésig hasonlító Gabrielt mindenki szereti, és ez már-már Lou munkáját (és magánéletét) is veszélyezteti. Bepillantást nyerhetünk Lou fejébe, ami nagyon mulatságos is tud lenni. Nagyon tetszett az, ahogy az írónő ezt a hihetetlenül bosszantó főszereplőt megkedveltette velem (igaz lassan), hiszen pont a kis esetlenségével vett le a lábamról. A többi szereplő jelleméről azért nem tudunk meg szinte semmit, mert Lou szemével nézve ők csak felszínesek maradnak. A jellemfejlődés tekintetében viszont magamra ismertem. Tudjátok van olyan, amikor az ember nagyon-nagyon-nagyon meg akar változtatni valamit önmagában. Valami hihetetlenül idegesítő szokást. Annyira igyekszik elkerülni a lehetőségét is annak, hogy azt a tulajdonságot felszínre hozza, hogy ezzel egyre jobban pont olyan viselkedést fog kiváltani magának... na Lou pont ilyen. És ez, kívülről nézve nagyon mulatságos tud lenni.
Sokat derültem Lou és Gabe párbeszédein is, hiszen Lou, akinek mindene megvan, a nagy felsőbbrendűségével sokszor (már bocsánat a pongyola kifejezésért, de) seggre pottyan. Kisebbrendűségi komplexusa lesz ettől a barátságos, nyílt égkék tekintetű sráctól.
Mivel én azt hittem, hogy ez egy karácsonyi történet, ezért kicsit besüppedve a karosszékembe, olvasgatva, vártam a nagy történést, így az első kétszáz oldalt sikerült úgy végigolvasnom, hogy nem unatkoztam közben. Talán a pulykásfiús jelenetek miatt haladtam előre ilyen gyorsan. Érdekelt, hogy micsoda ez az "Ajándék", amit a cím ki akar fejezni. Az utolsó száz oldalon már pörögtek az események... annyi minden történt, hogy alig vártam már a cselekmény megoldására, amiben be kell valljam, picikét csalódtam. Megdöbbentett a történet vége. Az utolsó fejezetben egyet kell értsek a többi olvasó kritikájával, kissé szájbarágós lett a tanulsága a könyvnek, szerintem az utolsó fejezet megállta volna helyét egy novellának, de szükségtelen volt mindent a könyv végére szuszakolni, hiszen minden egyértelművé válik a regényben.
Nekem összességében tetszett a történet. Kedvesek voltak a szereplők (Lou-t leszámítva, őt sokára kedveltem meg), jók voltak a jelenetek, igazából mindent megkaptam, amit egy Ahern-könyvtől vártam, csupán a vége miatt kicsit keserű szájízzel gondolok a könyvre. Bár lehet, magam sem fejeztem volna be másként, ezt tényleg olvasója válogatja, kinek hogy tetszik így kerek vagy nem így...
Szóval továbbra is azt mondom, ez nem egy karácsonyi történet. Karácsonyi ajándéknak megfelelő, hiszen a tanulság,amit magában hordoz, illik a mai rohangáló ünnephez. De karácsonyról nem sok szó van benne. Kedves Olvasó, így vágjon bele a könyvbe, és nem éri csalódás! :)


Kedvenc szereplőm: Ruth (talán azért, mert Lou felesége, és az ő szemével én is megkedveltem Ruth-ot)
Utált szereplőm: Lou, Alfred (nem tudok dönteni köztük)
Kedvenc jelenetem: amikor Lou és Lucy a készülő Ruth-ot figyelik, és amikor Lou egyedül marad a bömbölő kisfiával

Értékelés:
4/ 5 pontból

posted under , | 1 Comments

"Újabb világot pusztítottam el érted, Katyusa."


Igor Malev, a dúsgazdag orosz vállalkozó csak egy dologra tud gondolni: egykori feleségére, Ewára. A férfi jóképű és gazdag, ám mégis boldogtalan, mert társa évekkel ezelőtt elhagyta egy divattervezőért. Csalódását Igor máig nem heverte ki, s bármi áron vissza akarja hódítani szerelmét.
A cannes-i filmfesztiválra készül, mert úgy tudja, hogy Ewa is ott lesz – új férje oldalán.
S a mértéktelen luxusban lubickoló Szuperosztály tagjai között, a győztesek és a modern élet hedonista játékainak világában megkezdi 24 órán át tartó erőszaksorozatát.
Igor maga a vibráló és jéghideg intelligencia, ezért a kibékülés sem lehet mindennapi.
Megígérte, hogy egész világokat fog elpusztítani azért, hogy közel kerülhessen szerelméhez.
És az ígéreteit mindig betartja…


Igor, az orosz milliárdos, képtelen elfogadni, hogy felesége, Ewa elhagyta őt. Még akkor sem, ha az imádott nő hozzáment egy másik milliárdoshoz, és láthatóan nem vágyik a társaságára. A számító, intelligens, és elhivatott orosz éppen ezért elutazik a Cannes-i filmfesztiválra, hogy személyes "üzeneteken" keresztül beváltsa volt feleségének tett ígéretét: "világokat fog elpusztítani a magasabb rendű szeretet nevében", hogy Ewa lássa, Igor még ezt is megteszi érte. Igor sajátos felfogását tükrözi, hogy az "univerzumok elpusztítása" gyilkosságsorozatot jelent. Abban reménykedik, felesége megfejti a szerelme zálogaként szolgáló bizarr üzenetet, és visszatér férjéhez, és boldogan élnek a közösen megálmodott Bajkál-tó melletti vityillójukban. Ám nem minden ilyen zökkenőmentes, ahogy azt az enyhén borult elmeállapotú, de mégis valahol emelem-a-kalapom zseniális elme eltervezte.
Láthatjuk a cselekmények bonyolult szövevényén keresztül, mely több szálon fut, például:
1. a modell, akinek minden vágya Cannes-ban feltűnni
2. a filmrendező hölgy, aki mindent egy lapra tesz fel
3. a szupermodell, aki tervezője álmát készül megváltani
4. a divattervező, aki a semmiből küzdötte fel magát a felső tízezerbe
... Igor mindegyikük életét közvetve megváltoztatja azzal, hogy istent játszik, és keresztülhúz pár számítást, pár életet beáldoz szerelméért, hiszen úgy tartja: "Ezen a világon csak a szerelem ér meg mindent. A többinek semmi értelme sincs." A nagy napon számtalanszor meginog, láthatjuk belső küzdelmeit, viszont veterán katonai profizmusa nem hagyja lankadni gyilkolás közben. Erkölcsisége, és a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, végül megszállottsága, rajongása mindig meggyőzi az ellenkezőjéről.
Mikor minden összedőlni látszik körülötte akkor, mikor látja, terve nem éri el a megfelelő eredményt, egy valaki tudja visszatartani, mégpedig első áldozata, Olivia.
A könyvből ez az egyik kedvenc jelenetem, ebbe próbálta betuszkolni az író ennek a bomlott gazdagnak a filozófiáját.
" -És miért kell elpusztítani egy világot?
- Hogy újjáépítsem a magamét.
(...)
- És hogy akarja ezt megvalósítani?
- Mennyit tud maga a varangyok viselkedéséről?
(...) ha egy varangyot beleteszünk egy edénybe, amibe a saját élőhelyének vizét töltöttük, végig mozdulatlanul tűri, amíg melegítjük a vizet. A varangy nem reagál a hőmérséklet fokozatos növekedéseire, a környezet változásaira, és amikor felforr a víz , felpüffedve és boldogan hal meg.
(...)
Olivia nem egészen érti, mi köze van ennek a világ elpusztításához. Igor így folytatja:
- Én úgy viselkedem, mint a felforralt varangy. Nem vettem észre a változásokat. Azt hittem, minden rendben, hogy a rossz majd elmúlik, csak idő kérdése. Kész voltam meghalni, mert elvesztettem azt, ami a legfontosabb volt az életben, és ahelyett, hogy cselekedtem volna, csak lebegtem bambán a vízben, ami percről percre forróbb lett.
- Mit veszített el?
- Valójában nem is veszítettem el semmit: vannak pillanatok, mikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak. Mondjuk tegnap láttam a feleségemet egy másik férfival. Tudom, hogy szeretne visszajönni hozzám, hogy még mindig szeret, csak nincs bátorsága megtenni ezt a lépést."

Ez a jelenet is mutatja, hogy Igor pontosan tudja, ő hol rontotta el, viszont folyamatos féligazságokkal áltatja magát, és igazolni akarja igazát. Ez a jelenet azért is különleges számomra, mert itt kimondja, miért teszi mindezt, és csak ennek a szereplőnek, végén pedig ez a lány fogja végigkísérni őt, mint második lelkiismeret.
Sokan nem kedvelik ezt a kötetét Coelhonak, mert olyan világot mutat be, ami távol áll tőlünk, hétköznapi emberektől. A hatalom (és a gyilkolás), a felső tízezer unalmas, és eseménytelen világába pillanthatunk be, Igor, az orosz maffia egyik alakja, Hamid, a divatdiktátor, és felesége Ewa szerelmi háromszögén keresztül. A könyv egy nap cselekményeit darabolja szét, ráadásul több szálon futtatva, ami megnehezíti az olvasót, hogy egyben lássa a cselekményt. Nekem minden a végén állt össze, addig csak kapkodtam a fejem, és igyekeztem megjegyezni a szereplőket. Mégis azt kell, hogy mondjam, nekem tetszett a könyv. Olyan súlyos mondanivalót ír le, amit megformálni, és megvalósítani, pláne 400 oldalon keresztül (ami Coelhonak nem átlagos oldalmennyisége) nem egyszerű feladat. Éppen ezért lesz vontatott a cselekménye, mert egy nap, sok cselekményszál, és úgy érezzük elszédülünk a sok történéstől. Valójában én úgy képzeltem el, mint egy filmet, vagy egy színházi darabot. Jelenetek váltogatják egymást, és egy narrátor pedig bepillantást enged a szereplők fejébe. Nem egyszerű olvasmány, bennem mély nyomokat hagyott.

Kedvenc szereplő: Jasmine
Utált szereplő: Hamid
Kedvenc jelenet: Olivia és Igor a padon ülve beszélget
Jasmine és Gabriela utolsó közös jelenete

Értékelés: 3 pont az 5 pontból, (mert egy napot 400 oldalban leírni...)

Görög félistenek a kertek alatt...


Egy férfi, akit arra kárhoztattak, hogy örök élete során több ezer asszony szeretője legyen. Julian mindent tud a nőkről; miként szóljon hozzájuk, mi a lelkük kulcsa és legfőképpen, hogyan tüzelje fel a testüket. Ám Julian átkozza azt a napot, amikor büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlennek tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony – oly sok nő közül először – felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti…

Ezt a kötetet szülinapomra kaptam ajándékba, de már régóta nézegettem a borítóját. Féltem, hogy túlságosan csöpögni fog a felesleges romantikától, és az idegeimre fog menni a felesleges nyáladzásokkal...
Nos a helyzet a következő: csalódtam. Méghozzá pozitívan.
Kenyontól ez az első könyv amit olvasok, de biztos vagyok benne, hogy lesz még tőle könyvem. Nem akarok becsapni senkit, valóban romantikus regényről van szó, viszont olyan gyengéden bánik mindkét főszereplőjének érzelmeivel, hogy ezt a fajta vágyódást jól esett olvasni, pedig érzelmi válságom idején kaptam kezembe a könyvet, és még így sem kaptam sírógörcsöt, és nem estem zavarba. Sőt, nagyon jól mulattam, sokszor megmosolyogtam a szereplőket, a görög félisten botladozását (bár annak férfias, és inkább szexi formájában, nem idétlen Mr. Bean bénázást képzeljen el, kedves Olvasó). Tetszett, hogy főhősnőnk nem tökéletes, sőt, kifejezetten átlagos kinézetű, és nincs eltelve magától, hanem próbál idomulni az új szituációhoz. A szereplők nagyon megfogtak, kezdve a legjobb barátnőtől az istenekig. Újdonság volt számomra, hogy a fél Olümposz-hegy lesétál a modern New Orleansba, és megmutassa a meglepően emberi vonásokkal felszerelt görög isteneket. Némi legenda, meg mendemonda is belevegyült a történetbe, mégsem éreztem magam történelemórán (nem, mintha zavart volna engem), az írónő megfelelően bánt az információmennyiséggel.
Bár, ha a cselekményt vesszük alapul, nem sok minden történik: cirka egy hónap történéseit írja le, ezalatt Iulianosz és Grace lakásában töltik inkább az időt, és a legtöbbször azzal vannak elfoglalva, hogy egymás után sóvárogjanak, de mindezt olyan lendületes megfogalmazásban jeleníti meg az író, hogy valahogy fel sem tűnik... kicsit néhol unatkozhat az ember, ha nincs a megfelelő passzban a romantikus felhőhöz, ami szükséges a könyvhöz, de a humora, és a kíváncsiság, hogy mit akar a görögökből kihozni a szerző... feledteti azt, hogy a történet egy szerelmi szálból áll. Aki akcióregényt, meg vérengzést várt ettől a könyvtől, az csalódni fog. Aki szeretne romantikusat is, kicsit mást olvasni mint az átlagvámpírromantikus sztorik, akkor fogjon bele. Én nem csalódtam, pedig kritikus vagyok a romantikus irodalommal szemben.

Kedvenc szereplő: Erósz
Utált szereplő: Aphrodité
Kedvenc jelenet: amikor Selena, Grace és Iulianosz vásárolnak

Értékelés: 4 pont az 5-ből

P.C. Cast- Christin Cast: Elárulva


Zoey Redbird egyre jobban megszokja a vámpírjelöltek nem éppen hétköznapi életét, és úgy érzi, végre sikerült beilleszkednie, barátokra lelnie. Megválasztják a Sötétség Lányainak vezetőjévé, ráadásul a szerelmi élete is egyenesbe kerül, hiszen az iskola leghelyesebb pasijával, Erikkel jár. Az Éjszaka Háza felett azonban sötét viharfellegek gyülekeznek, és egyszer csak bekövetkezik az, amitől mindenki rettegett: holtan találnak egy fiút a városban, és minden jel arra mutat, hogy egy vámpír végzett vele. Rendőrök bukkannak fel az Éjszaka Házában, és Zoey hamarosan a gyanúsítottak között találja magát. Vajon ki akarja rá terelni a gyanút?Segítségre van szüksége, ám akkor történik valami, ami alapjaiban rengeti meg a világba vetett hitét, és már nem tudja, kiben bízhat meg és kiben nem, ki a barát és ki az ellenség…

Zoey tanulmányainak megkezdése óta az Éjszaka házában eltelt egy hónap. Az újonc lányból suli kedvence lett, nemcsak azért, mert Zoey jele különleges, hanem azért is, mert megakadályozta, hogy az előző Éjszaka Lányai szertartás Aphrodité figyelmetlensége miatt kudarcba fulladjon. Ennek a bátor tettnek jutalmaként Nüx megajándékozta Zoeyt további tetoválások sorozatával, mely egyedülálló az iskola történetében. Sok újdonság történik ebben a hónapban is: Zo mentora, Neferet, elveszi Aphroditétől nem megfelelő viselkedése miatt az Éjszaka Lányainak vezetője pozíciót, és Zo-nak adja. Zoeynak éppen ezért nagy fejtörést okoz, hogyan alakítsa át a suli elitklubját egy sokkal népszerűbb, és barátságosabb szertartássá. Kutatása közben észre sem veszi, mekkora bajba keverheti magát, mikor megismerkedik a koszorús vámpír költővel, Loren Blake-kel, aki úgy vonzza magához, mint a mágnes a vasat. Zoey aktuális barátja, Erik Night épp drámaversenyen van, ezért Zoey körül kezd összebonyolódni a pasivonal, tekintve, hogy expartnerével véletlen összefut, és akarata ellenére (?) egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Hogy éjszaka ne legyen nyugta a vámpírtanonc társaságnak, rejtélyes eltűnések történnek Tulsában, ami összefüggésbe hozható az Éjszaka Házával. Továbbá Aphrodité látomásai egyre megbízhatatlanok, vagy mégsem? Vajon Nüx elfordult az undok vámpírjelölttől, vagy mégsem?
Ha még nem lenne elég az izgalmakból, egyik szereplőnkért is elkezdhetünk aggódni...

Nekem az első és második kötet közül ez tetszett eddig a legjobban. Míg az első történet felvázolja a cselekményt, addig ez a kötet már sokkal gördülékenyebb, a szereplők és szituációk továbbra is magukkal ragadnak. Bár feltűnt, hogy egyes vámpírtanoncoknak nagyon felvágták a nyelvét, és érthetetlennek tartottam az erotikus jelenetet is, elvégre ez egy tinikönyv, vagy nem?
Amit nem értettem, hogy nagynak találtam az ellentétet Zoey viselkedésében Erik iránt az előző és a mostani kötetet összevetve... mintha már nem érdekelné annyira a pasi, mint amennyire rajongott érte az előző kötetnél. Pár főbb szereplővel kibontakozott egy alapos gyanúm, hogy esetleg nem olyan jófiúk, mint amilyennek látszanak, és ez a gyanú igazolást nyert a kötet végére. Minden esetre nem bírtam kivárni, hogy ne folytassam azonnal a következő kötettel az olvasást. :)

Kedvenc szereplő: Marx nyomozó
Utált szereplő: Aphrodité mamája és papája
Kedvenc jelenet: amikor a vámpírtanoncok moziznak a pihenőben

Értékelés: 4 pont az 5-ből

Vámpírtanonc a pad alá csusszan...


Zoey élete minden szempontból egyre bonyolultabbá válik. Más örülne, ha egyszerre három pasi üldözné a szerelmével, ő azonban szép lassan kezd beleőrülni, hogy képtelen választani Heath, Eik és Loren közül. De ő azzal is tisztában van, hogy ezt a hármas játékot nem sokáig űzheti...
Az is komoly problémát okoz neki, hogy barátaival nem oszthatja meg a gondjait, mert fél, hogy akaratlanul is elárulnák legnagyobb ellenségének. Retteg Neferet visszatérésétől az Éjszaka Házába, mert tudja, hogy a Főpapnő nem tűri, ha szembeszegülnek vele. Márpedig Zoey-nak pontosan ez a terve. Vissza akarja változtatni Stevie Rae-t, és ezért bármire hajlandó. Még arra is, hogy fegyverszünetet kössön Aphroditével...
És amikor azt hiszi, ennél rosszabb már nem lehet a helyzet, hirtelen történik valami, ami nem csak Zoey életét, de az Éjszaka Házát és az egész vámpírtársadalmat veszélybe sodorja...


Nagy várakozással kezdtem bele a könyvbe, még az aktuális olvasmányaimat is félre söpörtem, annyira kíváncsi voltam a történet folytatására. Zoey a harmadik kötetnél még mindig csak harmadéves, fogalmam sincs, hanyadik kötetben fog ugrani akkorát a történet, hogy jobban pörögjön az idő. Az előzőekhez híven itt is egy hónapot ugrottunk csupán az időben az előző kötet óta, ami valljuk be, nem sok idő, de legalább izgalmas, és lehet több köteten át nyújtani a történeteket (hm, jó kis fogás a Cast családtól...).
Visszakanyarodva a cselekményre, Zo hatalmas slamasztikába keveri magát, mint mindig... ez a kötet most a pasiügyekről szól, és arról, hogy az ifjú főpapnőpalánta hogyan boldoguljon a Sötétség Lányainak feladataival, hogy mentse meg Stevie Rae-t az emberségének elvesztésétől, és mindennek tetejébe Neferet elől is meg kell húznia magát, ha nem akar problémát a gonosz Főpapnővel. A kötetben hatalmas(nak szánt) fordulatok kavarják össze a fejünket Loren személyében, bár én végig gyanakodtam rá. Ahogy viselkedett Zoeyval, abból mindig arra következtettem, hogy valami nem százas a pasassal, annyira sunyi volt, hogy az még Anita Blake Jean-Claude-ját is kenterbe verte volna... de nem árulok el semmit, bogozzák ki, kedves Olvasók. :)
Zoey azt sem tudja, hol áll a feje, annyira leköti a gondolatait a három pasas, leginkább erről folyik a szó.
Közben megoldást talál a félvámpír-félzombi Stevie Rae megmentésére is, melyben akad egy kéretlen segítőtársa, így sikerül... -ne stabilizálnia Stevie Rae romló állapotát, ha nem húzza keresztül a számításait egy rakás rejtélyes vámpírgyilkosság az iskola környékén...
Zo minden tőle telhetőt megtesz, erején felül... viszont elhatárolódik barátaitól, ami kissé önzővé teszi... nagyon sokszor kell nyilvánosan is kijavítania magát, mert a többes szám helyett, csak magára gondol. Kicsit kezd a fejébe szállni a hatalom, nagyon jól jellemezték ezt korábban a kötetben (Aphroditénak volt egy nagyon frappáns megjegyzése a hatalomról, és lám, igaznak bizonyult).
Továbbá szűzies énének az sem tesz jót, hogy vergődik a három pasi hálójában, mindenképp elkélne neki egy felnőtt segítség, hogy ki tudja bogozni a szálakat, és ki tudja önteni a lelkét, hiszen sok titkot kénytelen rejtegetni... sajnos nem épp a legjobb kezekbe kerül e tekintetben, amiért nagyon sajnálom... a sok felesleges gondolatkör miatt pont a legnagyobb kakiba kavarja magát.
Néhol kicsit ellaposodott a cselekmény, talán azért, mert folyamatosan azt várom, mikor bontják már ki azt a rengeteg titkot, ami a történet mögött lappang... remélem valamelyik kötetben kibontják, mert ha nem, akkor sarokba hajigálom ezeket a szép Kelly köteteket! :)
Az iskolai élet kicsit háttérbe tolódik, hiszen iskolai szünet van az Éjszaka Házában, a cselekmény is kevés, sokkal több Zoey belső monológja, ami őszintén kezdte egyre kevésbé kedveltté tenni a lányt a szememben, de belátom, hogy talán szálkát keresek benne, mert kit ne csapna fejbe az egó, ha az írónők ennyi minden extra spiritusszal elhalmozzák, majd használati utasítás nélkül "csináld ahogy akarod módon" magukra hagyják a védtelen könyvszereplőt?!
Továbbá biztos vagyok benne, hogy a könyv pasiközpontúságáért, és a tinikönyvbe egyáltalán nem illő szexi jelenetekért Miss Cast a felelős, mert egy felnőtt nem hinném, hogy ennyit hagyná káromkodni az amúgy imádni való szereplőit (kezdett már kellemetlen és idegesítő lenni számomra Erin és Shaunee személye, remélem ez elmúlik majd). Ami még zavart a könyvben, hogy nem bírtam elképzelni Zoey anyját... hogy lehet valaki aki történetesen szerette egyszem lányát, később ennyire ellene forduljon, hogy még egy normális szülinapi ajándékot se tudjon neki venni? Kezd egy kicsit a True Blood sorozat Tarájának mamájára hasonlítani nekem, aki olyan agymosott módon borul bele mindenféle vallási megmozdulásokba, és hagyja magát a saját orránál fogva vezetni. Ennél a Lindánál még Petunia néninek is több esze van a HP-ből, és az már nagy szó!
A történet megint a legizgalmasabb résznél ér véget, ebben nagyon jók a szerzők. :)

Összességében nekem tetszett a kötet, remélem azért a további kötetek a kritikákkal ellentétben nem fogják kedvemet szegni, mert továbbra is tetszik ez a HP-re hajazó sulis motívum a tanárokkal meg minden. Ami viszont idegesített, hogy süt a sztoriról, hogy koppint a HP-ra, drága Zo nagyvonalúan a szánkba rágva meg is említi, hogy ő olyan különc, hogy még ezt is olvasta... teszem azt a mai világban az számít különcnek, aki nem olvasta (most úgy általában beszélek, semmi bajom a HP-vel csak a könyvben néztem nagyot, hogy ezt most minek?). A vámpír sztárok ötlete egyszerre tetszik is, meg meg is ijeszt... minden ilyen jelenetnél arra tudok gondolni, hogy Angelina Jolie, vagy a másik nagy kedvencem Jonny Deppről mikor derül ki, hogy vámpír? Jaj, ez zavart.

Értékelés: szigorúan 4 csillag, mert néhol untam
Kedvenc szereplő: Aphrodité
Nem-tetszik szereplő: Loren Blake
Kedvenc jelenet: Stevie Rae elszállásolása

Újabb bejegyzések Főoldal

Téma

Üzemeltető: Blogger.

Népszerű bejegyzések

2012 Reading Challenge

2012 Reading Challenge
Anonyma has read 0 books toward a goal of 50 books.
hide

Keresés ebben a blogban


About Me

Saját fotó
Rólam beszél majd a blogom.

"Az életről tudom, hogy végleges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal."


Followers


Recent Comments