Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfi gurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.

Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.

A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.

Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.

Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?

A Keserű ébredés folytatása a többi folytatásos regénnyel ellentétben, hozta a megszokott színvonalat. Mac és Barrons továbbra is keresik a szent ereklyéket, közben Dublin legtöbb rosszfiújának (és itt a rosszfiúk mind tündérek, szellemek, vámpírok... de akad egy-két egyszerű ember is, mint például az idegesítő rendőrtisztek...) beleköpni a levesébe. Továbbra is magas körökben mozognak, többek közt aukciókon, vagy a magasabb körök ingatlanjain SZT eltulajdonítási célzattal. A köztes jelenetek sem maradnak izgalom nélkül. Macet váratlan meglepetések érik, mind a könyvesbolton belül, kívül és alatt. Különös teremtményeket kezd el látni (új tündérfajokat, akik eddig még talán nem is léteztek), és többet tud meg a magafajta sidhe-látók történetéről is. Kiderül, hogy léteznek sidhe-látók, hiszen a nővére is az volt. Macben felmerül a kérdés: vajon ő és Barrons egyedül vannak? Van még rajtuk valaki, aki ezeket a förtelmes teremtményeket látja? Ha igen, hogy foglalkoznak vele? Vagy mindenkit kiirtottak már a tündérek? Ahogy a saját identitásán, örökbefogadásán töpreng, egyre az jár az eszében... vajon vannak Dublinban élő rokonai? Ki volt az anyja? Mi történt vele? Ki volt az az öregasszony (az előző kötetben), aki megmentette az első tündérétől?
Ezernyi kérdés fogalmazódik meg a lányban, és ezek közül sok mindenre választ kapunk a kötetben.
V'lane segítségével váratlan utazásokat tesz, és ezáltal kezdi sorra venni ellenségeit, végig gondolva kire számíthat, és kire nem.
Mac jelleme fejlődőképes. Belső monológjai engem is elgondolkodtattak, sokszor bólogattam egyetértően. Ez a rész sokkal jobban tetszett az előzőnél, az első betűtől az utolsó sorig magába szippantott a könyv nyugtalan, nyomasztó világa. Barronsról továbbra is csak félinformációkat kapunk. A körülötte történő dolgok addig fokozzák az ember kíváncsiságát, hogy végül lyukat éget az oldalunkba... Mac és Barrons egyre messzebb, majd közelebb kerül egymáshoz. De soha, semmiben sem lehetünk biztosak.
Szerencsére van folytatás, ami majd kitisztítja a képet előttünk. Kíváncsian várom. :)

Kedvenc jelenet: Mac az árverésen
Utált jelenet: Mac a barlangokban
Kedvenc szereplő: Mac
Utált szereplő: a "szellem"

Értékelés: 5 pont/ az 5-ből

Zoey Redbird irigyelt kiválasztottból egyszerre kitaszítottá válik. Három pasijából egy meghalt, kettő pedig örökre meggyűlölte. Barátai hátat fordítottak neki, csak az emberré változott Aphroditében és a vörös vámpírrá lett Stevie Rae-ben bízhat. Az ő segítségük azonban kevés lesz Neferet ellen, aki hadat üzent az embereknek, és arra készül, hogy vérbe borítsa az egész világot. Zoey tudja, hogy ezt mindenáron meg kell akadályoznia, arról azonban fogalma sincs, hogyan. És amikor azt gondolja, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, Aphroditének látomása támad, amelyből az derül ki, hogy egy ősi gonosz készül újra testet ölteni…

Zoey és barátai igazán nagy kalamajkába keverik magukat, mikor tudomást szereznek az Éjszaka háza főpapnőjének disznóságairól.
A könyv elején Zo nagyon sajnálja magát (én, az olvasó, már kevésbé sajnáltam őt azokért a bakikért, amiket az előző kötetekben magára halmozott), mikor egy sor váratlan dolog történik a vámpírsuliban. Először is megtámadja az éjszaka (?), utána pedig az előző kötetben emberré vált Aphrodité is visszatér az iskolába, homlokán a vámpírtanoncok jelével. Közben Neferet is elkezdi kavargatni az üstöt, mert új vámpírjelöltet hozat az iskolába, akivel Aphroditénak látomásai támadnak, és mindez nagyon nem hízelgő Zo-nak, ugyanis Aphrodité látomásai mindig közelgő katasztrófákat jeleznek...
Ez a kötet a legizgalmasabb az eddigiek közül, mert a nagy várakozás után "végre történik valami (!!!)"- érzésem lett a könyv olvasása közben. Igaz, most is a háromszáz oldalból kétszáz oldal a felvezetés, de ez a könyv legalább összetettebb az előzőeknél, sok a kidolgozott eseménysor, viszont éppen ez a hibája, mert az írónők annyira egybe akarták rakni a könyv végén található "nagy eseménysort", hogy közben sok felesleges töltelék kezdte borítani a történetet. Ilyen például az, hogy a felettébb bugyuta vámpírbarátok válnak még bárgyúbbakká, mert szinte mindenen kapkodják a fejüket, ijedezve és csodálkozva, mint egy szőke nő(a szőke nős viccekre gondoltam, a szőkéktől meg elnézést kérek :D), ami ront a történet minőségén. Mivel a könyvben a főpapnőjük, Neferet igazán felszínesnek tartja Zoey barátait (és Aphroditét leszámítva, sajnos most az összes többi barát a Scoobie gangben kicsit felszínesre sikerült), igazán elcsodálkoztam, hogy merték kijelenteni, hogy ők igenis okosabbak ennél (igen, a könyvben ilyen egóval rendelkeznek a vámpírjelöltek, holott a vak is látja, hogy némelyik igencsak IQ csökkenésen esett át, mikor körbeugrálják Zoey-t, mint a kislányok a cuki Barbie- babákat). Szerintem minden karakternek Zo-n, a nagyin, Nefereten és Aphroditén kívül nem ártana egy kis turbózás, mert olyannak tűnik így a cselekmény, hogy Zo mellett a többiek szinte háttértáncosoknak tűnnek, nem pedig szereplőknek. Remélem ez nem megy (olyan nagyon) a minőség romlására, hiszen a színvonal most kezdett tovább emelkedni (végre) a könyv cselekményének javulása miatt. Bekövetkezett az a "nagy esemény", amire Zo és barátai vártak, hiszen kiderül, hogy Neferet mire fájlalja a fogát, és nem számítottam ennyire összetett mitológiára, mint amit kihoztak belőle.
Engem nagyon érdekel a szereplők sorsának alakulása, mert természetesen megint a tetőpontnál hagyták abba a könyvet, és áldom az agyam, hogy volt elég lélekjelenlétem, és megvettem a következő kötetet, hogy tudjam olvasni a folytatást. :D
Szóval a cselekmény nagyon tetszett, a felesleges bambulások (Zo barátainak bebutulása) rontottak rajta, viszont jó poénok is voltak benne, továbbá Aphrodité is a szívemhez nőtt. Jó pont, ahogy az apácák viszonyulnak a vámpírjelöltekhez (igen, még vallásütköztetést is csináltak, igazán vicces), jókat szórakoztam rajta.

Nekem ez a könyv mégis négy és fél pontot ér meg, mert szerintem sokkal többet ki tudnak hozni a cselekményből, de mivel ez az eddigi legjobb könyv a sorozatból, biztos meg fogom változtatni az előző kötetek pontozását. (Ha nagyon szigorú akarnék lenni, akkor csak négy pontot kapna, de végre történt már valami - ezért a plusz fél pont).

Kedvenc jelenet: amikor Aphrodité elmeséli a látomsát Zoeynak a próféciáról
Utált jelenet: a Hollómások (pfúj)
Kedvenc szereplő: Aphrodité, Dáriusz
Utált szereplő: Hollómások

Értékelés: 4,5 pont / az 5-ből

Sötét erõ Trilógia1
A SZELLEMIDÉZÔ

Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké.
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba.A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús,
soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…

Cloe Saunders nekem totál az egyik sorozat Saunders dokiját juttatta eszembe (ami amúgy a Dollhouse c. sorozat Amy Acker által alakított Dr. Saunders... a vezetéknév miatt mindig ez ugrott be, meg a kis törékeny szereplő is tisztára ilyennek jött le, persze csak tiniben.)... Ez a lány egy gátlásos, görcsökkel küszködő tini, akit az anyja helyett a dadusok kényeztettek el, és láthatóan ezért is omlott össze. Valójában persze Cloe szellemeket lát, amivel nem tud mit kezdeni, mert mihez is kezdjünk ilyenkor? Tegyük be a szegény zavarodott lányt egy diliházba... én nagyon perverz csaj lehetek, mert a nekromanta szó előfordul a regényben (remélem ezzel nem spoilereztem, nem mondom meg miről van szó ;) és még a diliház is, és máris a könyvre vetem magam!
Nagyon tetszett ahogy a cselekmény szép lassan előjött. Nem erőltettek benne semmit, bár már tövig rágtam a körmöm, mikor a végén minden belassult, és mint egy rossz thrillerben, a csúcsponton maradt abba... most nem fogom tudni kivárni a következő részt, hanem addig én is tipródni fogok, mert annyira beleéltem magam.
A karakterek nagyon jól vannak kidolgozva, mindenkinek múltja van, és minden összefüggés elkezd a helyére pattanni a könyvben, mint egy kirakósban. Mesterien szőtt cselekmény, igazi borzongatós jelenetekkel (nem egyszer akkor mozdult valami a konyhában, mikor a karosszékben ülve gyanútlanul olvasgatom a szellemes részeket... egy ízben a telefon hozott rám majdnem infarktust). Nekem nagyon tetszett ez a nyugtalanítóan borzongató hangulat,amivel a kiadó is reklámozza a könyvet. Van benne tipikus " bentlakásos iskola" -fíling, ami nekem úgy látszik bejött. Vannak benne undok szereplők, titkok, jó sok sötétség, és sok sok szellem.
A borító pedig nagyon gyönyörű.
Mindenkinek ajánlom. Nem bánjátok meg. :)

Kedvenc jelenet: A szökés
Utált jelenet: amikor Tori és Cloe lemennek az alagsorba
Kedvenc szereplő: Derek
Utált szereplő: Dr. Gill, Tori

Értékelés: 5*** pont / az 5-ből

Gyilkosság történt. Sookie egyik kedves rokonát megölték. A hír mindenkit meglep, hiszen Hadley vámpír volt. Eltűnésének éjjelén a vámpírkirálynő hozzáment Arkansas királyához, és minden jel arra mutat, hogy a rokonnak köze volt mindkettejükhöz. Mi több, birtokába jutott valami, amire sokaknak fáj a szemfoguk. Sookie épp indulni készül, mikor feltűnik a színen Quinn, a vértigris, aki már az első randevún bajba keveri szíve választottját.

Minden jellemzés előtt meg kell, hogy jegyezzem, hogy a kötet elolvasása előtt olvassátok el az írónő novelláját, amely magyarul az Egyszavas válaszok címet viseli, és a Karó című novelláskötetben jelent meg. Ez a novella az előzménye a könyvnek. Enélkül is olvasható a kötet, csak kicsit értetlenül fogtok állni a visszautalgatások előtt. :)
Nos, a mi Sookie barátnőnk megint az események közepén találja magát. Békés életébe maga a vámpírtársadalom krémje csöppen bele, hiszen az unokatestvére elhalálozott, és Sookienak kell intézkednie ezügyben... Egészen New Orleansig kell utaznia, hogy fényt derítsen a semmiképp sem természetes (a vámpíroknál a végleges halál már nem természetes folyamat...) halálesetet. Mindeközben igyekszik összegereblyézni összetört önbizalmát, ám ez kevésbé sikerül, mert a szíve két hűtlen választottja, Bill és Erik sem hagyják nyugodni. Később persze a helyes vérfarkas, Alcide is felkavarja az érzelemvilágát, de nincs ideje ezzel törődni. Bon Teps-ben csőstül jön a baj, váratlan látogatók, eltűnések, és a családban orvosi problémák ütik fel a fejüket, és természetesen nagy ünneplés is készülődik a városkában...
Ez a könyv a várakozásaimmal ellentétben remekül sikerült. Sok minden történt benne, és különösen tetszett, hogy megismerhettem a vámpírkirálynő sztoriját, mert a filmsorozatban nem sok mindent tudtam meg róla, sőt, az egészet úgy, ahogy van, lehagyták. :( Sookie új randipartnerre tesz szert Quinnben, akit nagyon nehezen tudtam elképzelni magamnak. Ennek az a magyarázata, hogy én nem bírom a kopasz pasikat. (Aztán persze kiszemeltem magamnak fantáziámban a szerepre Jason Statham-et, és máris jobb lett minden. :D) Ami az idegeimre ment, ahogy Quinn állandóan "bébizte" Sookie-t. Ettől nekem feláll a hátamon a szőr, de ez Amerika... mindenki mindenkinek baby... -.-"
Eric továbbra is a kedvencem, Billre még mindig csóválom a fejem. Valahogy mindig olyan érzésem van, mikor olvasok róla, és látom a sorozatot, hogy: "Jééézusom, miéért pont őő?!". Nem tetszik. Udvarias, de jellemtelen. Valahogy... nem. Örülök, hogy a főhősnő lelkivilága továbbra sem egy Anita Blake-éhez hasonló, hanem továbbra is tartható az ésszerűség a pasizási szokásaiban. :) :) Ő mindig csak szigorúan egy pasival kavar,és csakis akkor, ha az előző nincs a képben, mert a.) összetörte a szívét (Bill), b.) idióta (Alcide) c.) ugráltatja (Eric) és d.) túl sok (Calvin Norris). Találjátok ki, ki kicsoda... :)
Sookie-t imádom háziasszonyként, és okos kis ötleteiért (ki nem nézném belőle, pedig tényleg nagyon fifikás a csaj), egyszerűen üdítő kis vámpír-limonádéként hat nekem ez a kötet. Ja, és a boszorkányok mellett új mágikus lények is feltűnnek... Ajánlom a nyári melegben azoknak, akik szeretik a könnyed nyári True Blood- fílinget.

Kedvenc szereplő: Sophie-Anne
Utált szereplő: a Pelt család
Kedvenc jelenet: amikor rekonstruálják Hadley esetét
Utált jelenet: minden, amiben a Pelt család szerepel

Értékelés: 4 pont / az 5-ből

Miután a természetfeletti erők feltámasztották Elenát halottaiból, a jóképű, gondterhelt Stefan másra sem vágyik, mint hogy biztonságban tarthassa őt. De amikor elcsalják Fell's Churchből, a vonzó, nagy hatalmú Damon kihasználja a lehetőséget arra, hogy meghódítsa Elenát, nem is tudva, milyen veszedelem fenyegeti mindkettejüket. Egy gonosz lény szállta meg a várost, és egyre erősebbé válik. Képes a kedve szerint irányítani Damont, ugyanakkor Elena és a lány új képességei is vonzzák. De nem csak Elena ereje kell neki: a lány halálára szomjazik.

A vámpírnaplók könyvváltozatának ötödik kötete olyannak hatott számomra, mint egy színdarab, melynek szereplői ki-be járkálnak a színpad és a színfalak között, és van, amikor sosem találkoznak a szálak.
A többrétegű-dimenziójú-szálú cselekménysorozat a halottaiból visszatért Elena körül forog, aki újra tanulja az életet Stefan oldalán. Barátai aggodalmai ellenére Stefannak a rosszfiú Damon jóvoltából (aki kap egy kis löketet a rosszfiúktól), el kell utaznia, hogy megoldást találjon arra, hogyan éljen együtt továbbra is szeretett Elenájával. Ez után minden fenekestül felborul Fell's Churchben: az Öregerdő körül gyülekező mágia kifacsarja a képzelet határait, a szereplők meglepően kezdenek viselkedni... míg Elena Stefant kutatja, addig ő és barátai veszélyben forognak, és Damont is megszállja az "ördög"...
A cselekmény nagyon vontatottan és lassan indul. Eleinte nagyon nehéz volt megszoknom, hogy az írónő látszólag ötletszerűen ugrál a jelenetekben, és a szereplők nézőpontjait is gyorsan váltogatja. Nem könnyítette meg a dolgomat az sem, hogy számomra minden olyannak tűnt, mintha egy bepárásodott ablaküvegen keresztül néztem volna a történetet... sosem tisztult ki a kép, és az utolsó pillanat után is a sötétben voltam tartva, mert nem találtam elegendőnek az eseményekre adott magyarázatokat később sem. Mindez lehet azért, mert még nem volt szerencsém a korábbi kötetekhez, mindenesetre furcsa atmoszférát teremtett az írónő a könyvnek.
A történet meseszerű volt, bugyuta kis szereplőkkel (mindenki naivan hisz Elenában, aki maga a megtestesült tökéletesség és őt mindenki szereti...), a történések megfogalmazása néha szemérmes volt, néhol viszont horrorisztikus (a malakh-októl kirázott a hideg, az erdőről nem is beszélve) épp ezért nem tudom eldönteni, hogy ez a történet fiataloknak, vagy felnőtteknek készült-e.
Minden hibáját összevetve be kell vallanom, hogy tetszett a történet, még akkor is, ha nem tudtam kiigazodni a szövevényes sztorin. Annyian lehúzták ezt a könyvsorozatot, hogy nem gondoltam volna, hogy mégis tetszeni fog. Imádtam benne Damont, és bár Elenácska nem érdemli meg, én mégis nekik drukkolok, amíg Szent Stefan távol van. :) Matt kifejezetten visszatetszést keltett bennem, mert nem láttam még ennyire bizonytalan pasit (a sorozatban azért egy árnyalattal tökösebb), Caroline pedig sokkal visszataszítóbb, mint a filmben (ahol kifejezetten szerettem). Elena viszont kap egy hatalmas piros pontot amilyen beszólásai voltak a kötet végén, jókat mulattam rajta, ahogy bepipul. :)
Szóval mindent összevetve, aki azt várja, hogy olyan az egész, mint a filmsorozat, az bele se kezdjen, mivel ezt egy lapon sem lehet említeni, néhol a szereplők nevei sem azokat takarják, akik valójában a filmben vannak (nézzük például kiszúrták a szemem egy Isobellel... aki a filmben tudtommal mást takart...). Nekem nagyon tetszett a könyv és biztosan el fogom olvasni az előző négy kötetet, és a további kettőt is. Kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni. :)

Kedvenc jelenet: Elena és Damon a teraszon
Utált jelenet: Amikor Matt, Bonnie és Meredith a kocsiban ülnek az Öregerdőben
Kedvenc szereplő: Damon (ki más?)
Utált szereplő: Sinicsi és Miazo

Értékelés: 3,5 / az 5 pontból

Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…
Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is.

Ezt a könyvet közvetlenül az első kötet, a Vámpírakadémia kiolvasása után vettem kézbe. Ami igazán meglepett az az, hogy olyan, mintha nem is hagytam volna ki az ezt megelőző három részt, így még kíváncsibbá tett, hogy mit hagytam ki. :)
Az Örök kötelékben Rose Hathaway leérettségizett, és megkapta a testőri címet, majd az Udvarba utazik, hogy beiktatását követően megvárja a Tanács döntését arról, hova fogják beosztani testőrként. Miközben Rose az udvar fényűzésében részt kell vegyen, barátnője Lissa és pasija Adrian jóvoltából, titokban terveket sző, hogyan mentse meg strigává vált volt szerelmét Dimitrijt. Terveibe folyamatosan belepiszkít az udvari politika, és váratlan fordulatok teljesen a feje tetejére állítják a cselekményt.
Nekem az tetszett ebben a kötetben, hogy letehetetlen és mozgalmas volt. Az első kötethez mérve, már nem számított nekem abnormálisan furcsának Lissa és Rose köteléke, természetessé vált az egész. Nagyon tetszett, ahogy az írónő megoldja azt, hogy a Rose-on kívül történt cselekményekről is tudomást tudtunk szerezni Rose szemén keresztül. Ami kifejezetten zavart a kötetben, az az, hogy amikor Rose elvontan beszél a morákról, akkor úgy emlegeti őket, hogy: "az emberek úgy gondolják, hogy...", viszont amikor a morák, dampyrok és emberek közti különbséget hangsúlyozza, akkor morákként említi őket. Ez lehet, hogy fordítói hiba, nem tudom, mivel angolul még nem olvastam, de az olvasási élményt kissé megakasztotta, mert nem tudtam maximálisan elfogadni, hogy mindezt egy dampyr meséli nekem...
Ezt leszámítva minden nagyon tetszett. Nem voltak unalmas üresjáratok sem. Néhány szereplő viselkedése kifejezetten bosszantott, másokat teljesen megszántam. Rose huzavonája a szerelemmel nagyon furcsának tűnt, de már nem is tudom melyik pasinak drukkoljak... az orosz testőrnek, vagy a lusta udvari morának?
Mindent összevetve nagyon várom az utolsó kötetet, és biztos, hogy a köztes pár kötetet is kénytelen leszek elolvasni. :)

Kedvenc szereplő: Adrian
Utált szereplő: Tatjana királynő
Kedvenc jelenet: a tárgyalás (akkora fordulat volt ez a végén... nem számítottam, hogy a könyv végén levezetés helyett újabb konfliktusok keletkeznek... :) )
Utált jelenet: a raktárépületben folyó harc

Értékelés: 5 / az 5 pontból (bár a sok "emberekezés" a morákra kicsit kiakasztott, de nem ment a minőség rovására...)

A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.

A történet igen kuszán indul, nagyon nehéz volt számomra kibogozni a szálakat, hogy ki kicsoda, eszik-e vagy isszák a morákat, dampyrokat (najó a dampyr volt a fogódzkodó, mert láttam valami gagyi vámpíros filmben dampyrt, viszont a többi lényre csak tippelni tudtam) és strigákat... Végül szép lassan összeáll a kép, ahogy vissza rakosgattam helyükre a darabkákat. Olyan érzésem volt, mintha egy törött üvegablakkal bajlódnék, nehéz volt helyére billentenem az elején a balladaszerűen ködös üvegcserepeket, végül minden összeállt nagyjából már az első kötet elején, ami nekem elnyerte a tetszésemet. Rose szemszögéből figyelhetjük végig az eseményeket, amint legjobb mora barátnőjével, Lissával bujkálnak, majd visszakényszerülnek az iskolába (szerintem mindnyájan vágyunk néha valami látványos szökésre, ezért nekem kifejezetten tetszett, hogy nem eleve egy "sulis" regény lett- bár a HP óta én szeretem a bentlakásos iskolák rutinját olvasgatni, ha van hangulata... :D). Az iskolában viszont nem a tipikus klikkesedést figyelhetjük meg, mert elég alaposan belebonyolódunk az uralkodói vámpírcsaládok belpolitikájába, így egy kicsit megspékelt főiskolát kapunk, ódon falakkal, szigorú professzorokkal és egy rakás elkényeztetett vámpírkölyökkel és az elhivatott testőreikkel. Amit igazán sajnálok, hogy kevés előzményt tudtunk meg a vámpírtársadalom alakulásáról, és az iskolai környezet is kicsi hiányosan volt ábrázolva meglátásom szerint. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy nem tipikus tiniregény a nyelvezetét tekintve (ellentétben például az éjszaka háza sorozattal, amit nagyon imádok, de nem a trágársága miatt) és a szereplők is fejlődőképesek, ami nagyon tetszett. Tartottam tőle, hogy enyhe Anita Blake-effektust kapunk (azt a jelenséget hívom Anita Blake effektusnak, amikor a főszereplő csak az első pasi szereplőig tartja az erkölcsi gátjait, aztán huss bele!), de kellemesen csalódtam Rose vad jellemében. A szereplők nem erőltettek, a csavar a könyv végén nagyon bejött és van lezárása is a történetnek. Ha nem lenne az asztalomon a többi 4 kötet, akkor azt hinném, hogy itt vége is lesz a történetnek, de szerencsére nem. :) Amin kuncogtam, hogy Rose is az utolsó fejezeteket kórházban töltötte, ez kicsit emlékeztetett Anita Blake-re, pláne, hogy az agave betűtípust olvasva erősödött bennem ez az érzés. :)
Mindent összevetve jól kidolgozottnak tartom a lelkivilágot a könyvben, pörgős volt és egyáltalán nem unatkoztam. Szeretem, ha egy ilyen típusú könyvbe "bele tudok klikkesedni",kicsit úgy érzem, mintha én is egy testőrtanonc lennék a többi közül és néha úgy kell kirángatnom magam a könyv lapjai mögül, hogy észrevegyem, hogy a tanórán ülök, nem pedig a Szent Vlagyimirban. :)

Kedvenc szereplő: Dimitrij Belikov (csak mert IMÁDOM a barna hajú-barna szemű pasikat, és mert orosz. Ez szerintem mindent elmond rólam. :D)
Utált szereplő: ide nem írok semmit, mert az kicsit spoileres lenne
Kedvenc jelenet: a folyamat, amikor Rose edz, és összeszedi magát nagyon tetszett
Utált jelenet: az "állatos jelenetek" (bővebben majd a könyvben látjátok, miért)

Értékelés: 5/az 5 pontból