A kevély üzletember, Lou Suffern folyamatosan küzd az idővel, még álmában is csak a munka jár az eszében. Családjának meg kell harcolnia minden vele töltött pillanatért. Egy hideg téli reggel munkába menet Lou megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, és egy pillanatra mégis meglágyul a szíve: állást szerez a fiúnak a cégnél. Ez a ritka jócslekedet többszörösen megtérül: Gabe szerencsét hoz Lounak, sőt, úgy tűnik Gabe segítségével elérheti, amit mindig is akart: végre egyszerer lehet két helyen! Azonban rá kell jönnie, a rohanás sem mindig kifizetődő, és karácsony reggeléig még sok mindent rendbe kell hoznia a családjával… Cecelia Ahern negyedik, az Athenaeumnál megjelenő kötete (Talált tárgyak országa, Bennem élsz, Ahol a szivárvány véget ér) igazi karácsonyi történet egy mesés ajándékról, amelyet az ember életében csak egyetlenegyszer kaphat meg.

Ezt a könyvet már évek óta vártam, és idén karácsonyra sikerült megkapnom angolul. Nagyon szép borító, négy féle kivitelben, így az ember azt gondolja, hogy kapni fog egy szeretetteljes, szirupos, karácsonyi filmdíszletet idéző kis ilyen igazábólszerelem-es könyvet. És nem.
Ha egy könyvet, vagy egy történetet karácsonyinak harangoznak be, akkor biztosan benne kell lennie egy tonna karácsonyi klisének, kezdve a karácsonyfa-felállítástól a családi marakodáson, az ajándékcsomagoláson át a mikulásig... mindennek. De nem.
A történet egy kissé kellemetlen úriemberről szól, akit Lou-nak hívnak. Lou először is mintadolgozó,karrierista, az év üzletembere. Több jó tulajdonságot nem is tudok róla elmondani. Ahogy olvastam a könyvet, kezdett lehervadozni arcomról az üdvözült mosoly, néha igazán fejbe vágtam volna a főszereplőt. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Cecilia Ahern kisasszony hogyan tudott egy ilyen utálatos és mérhetetlenül önző alakot teremteni, hiszen annyi kedves szereplője van, miért pont EZT kellett beletenni a könyvbe?
Ezen törtem az agyam, miközben próbáltam kibogozni a cselekményt.
Hiszen a cselekmény több szálon fut. Először azt hittem, hogy azokban a bizonyos pulykásfiús összekötő jelenetekben szereplő kissrác lesz valahogy a történet gerince, de nem. A történetvezetés elnyerte tetszésemet, hiszen átfedés van a két fő cselekményszál között, bár kisebb logikai hibákat felfedeztem benne, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem tudott volna meg az ezredes ennyi mindent, de nem akarok poént lőni.
Kicsit előreszaladtunk...
Szóval ez a kibírhatatlan egomán főszereplő egyszer csak felkarol egy hajléktalant, Gabe-et, és munkát ajánl neki. A történet itt kezd bonyolódni, mivel a hirtelen jótett kezd visszájára fordulni, hiszen a rá megtévesztésig hasonlító Gabrielt mindenki szereti, és ez már-már Lou munkáját (és magánéletét) is veszélyezteti. Bepillantást nyerhetünk Lou fejébe, ami nagyon mulatságos is tud lenni. Nagyon tetszett az, ahogy az írónő ezt a hihetetlenül bosszantó főszereplőt megkedveltette velem (igaz lassan), hiszen pont a kis esetlenségével vett le a lábamról. A többi szereplő jelleméről azért nem tudunk meg szinte semmit, mert Lou szemével nézve ők csak felszínesek maradnak. A jellemfejlődés tekintetében viszont magamra ismertem. Tudjátok van olyan, amikor az ember nagyon-nagyon-nagyon meg akar változtatni valamit önmagában. Valami hihetetlenül idegesítő szokást. Annyira igyekszik elkerülni a lehetőségét is annak, hogy azt a tulajdonságot felszínre hozza, hogy ezzel egyre jobban pont olyan viselkedést fog kiváltani magának... na Lou pont ilyen. És ez, kívülről nézve nagyon mulatságos tud lenni.
Sokat derültem Lou és Gabe párbeszédein is, hiszen Lou, akinek mindene megvan, a nagy felsőbbrendűségével sokszor (már bocsánat a pongyola kifejezésért, de) seggre pottyan. Kisebbrendűségi komplexusa lesz ettől a barátságos, nyílt égkék tekintetű sráctól.
Mivel én azt hittem, hogy ez egy karácsonyi történet, ezért kicsit besüppedve a karosszékembe, olvasgatva, vártam a nagy történést, így az első kétszáz oldalt sikerült úgy végigolvasnom, hogy nem unatkoztam közben. Talán a pulykásfiús jelenetek miatt haladtam előre ilyen gyorsan. Érdekelt, hogy micsoda ez az "Ajándék", amit a cím ki akar fejezni. Az utolsó száz oldalon már pörögtek az események... annyi minden történt, hogy alig vártam már a cselekmény megoldására, amiben be kell valljam, picikét csalódtam. Megdöbbentett a történet vége. Az utolsó fejezetben egyet kell értsek a többi olvasó kritikájával, kissé szájbarágós lett a tanulsága a könyvnek, szerintem az utolsó fejezet megállta volna helyét egy novellának, de szükségtelen volt mindent a könyv végére szuszakolni, hiszen minden egyértelművé válik a regényben.
Nekem összességében tetszett a történet. Kedvesek voltak a szereplők (Lou-t leszámítva, őt sokára kedveltem meg), jók voltak a jelenetek, igazából mindent megkaptam, amit egy Ahern-könyvtől vártam, csupán a vége miatt kicsit keserű szájízzel gondolok a könyvre. Bár lehet, magam sem fejeztem volna be másként, ezt tényleg olvasója válogatja, kinek hogy tetszik így kerek vagy nem így...
Szóval továbbra is azt mondom, ez nem egy karácsonyi történet. Karácsonyi ajándéknak megfelelő, hiszen a tanulság,amit magában hordoz, illik a mai rohangáló ünnephez. De karácsonyról nem sok szó van benne. Kedves Olvasó, így vágjon bele a könyvbe, és nem éri csalódás! :)


Kedvenc szereplőm: Ruth (talán azért, mert Lou felesége, és az ő szemével én is megkedveltem Ruth-ot)
Utált szereplőm: Lou, Alfred (nem tudok dönteni köztük)
Kedvenc jelenetem: amikor Lou és Lucy a készülő Ruth-ot figyelik, és amikor Lou egyedül marad a bömbölő kisfiával

Értékelés: 4/ 5 pontból