A tündérek kedvesek és bájosak?
Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek.
Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket…
Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!
Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?
Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát.
Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása – erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.

Mivel sokan Moninghoz hasonlították, és garantálták, hogy ugyanolyan jó ez a történet is, ezért nekikezdtem. Nem csalódtam benne.
Rögtön teljes pattogás és kavarodás van a történetben, az én hangulatomhoz mérten néha annyira izgalmas volt a történés (mivel Aislinn néha elszólta magát, akkor már tövig rágtam a körmöm), hogy az unalmas tanórán úgy bökött oldalba a padtársam, és kénytelen voltam utólag jegyzetet másolni. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni, bár az az igazság, hogy a könyv több kegyetlenséget sugall a tündérekről, mint amennyi valójában látszott rajtuk. Keveset tudunk meg abból, hogy Aislinn miért fél annyira a tündérekről, mert ködösen célozgat rá, de nekem úgy tűnt, mintha a nagyija nevelte volna belé ezt az irracionális félelmet a tündérek iránt, nem úgy láttam, hogy ezek a tündérek olyan nagy problémát okoztak volna... még jelenetet kellett rendeznie a tündéreknek is, hogy demonstrálni tudják a királyuknak, hogy mennyire le vannak süllyedve. Amit sajnálok, az az, hogy nem mutatta be a könyv a környezetet. Azt említik, hogy egyre hidegebb van, de nem érzékelik, hogy mihez képest. Vannak esetleg katasztrófák? Több a bűnözés? Vagy megmagyarázhatatlan halálesetek esetleg? Semmi ilyesmi. Egyszerűen csak a szereplők körül forog a világ. Arra is a második kötet elején döbbentem rá, hogy az előző kötetben kimaradt a szereplők jellemzése, legalább pár szóval? Seth csak sötét (hajú? öltözetű? szemű?), Keenan volt esetleg jobban kidolgozva, de Aislinnt hol szőke hajúnak gondoltam, hol barnának. Nem érzékeltem a többi szereplőt is, mindegyikük arca egybefolyt előttem, mert néha csak a nevek voltak kiindulópontok, meg a jellemek. Jó lett volna jobban megismerni a szereplőket, de ezt is csak utólag vettem észre. Míg olvastam a könyvet, az teljesen magával ragadott, beszippantott. Szóval a cselekmény nagyon jó, észre sem vettem ezeket a hiányosságait. Amúgy aki Moningot szereti, ne ugorjon nagy lelkesedéssel bele, mert egy hajszálnyival gyengébb kötet, viszont többféle tündér van benne kidolgozva, mint Moning világában, és másik szívfájdalmam az, hogy míg Moning tündérei Írországban vannak, addig ez a sztori "csak" Amerikában játszódik.
Féltem, hogy "alkonyatos" lesz, hogy Aislinn csapot-papot otthagy a tündérfiú kedvéért, szerencsére nem így tűnik. :)
A végét nem igazán értettem, mert nem tartottam igazságosnak azt, akivel Keenant összehozza az író, mert Keenan szerény véleményem szerint meg sem érdemli ezt. Nem volt logikusan követhető az érzelmi szál, bár ezt inkább ráfogom a nyárkirály változatos hangulatára. Remélem a következő kötetben többet megtudok, mert ha nem, akkor visszamenőleg vonok le pontot a könyvből. :)
Ajánlom azoknak, akik szeretik a tündéreket, és a pörgős cselekményt. Akik szeretik a tájleírásokat és a megfogalmazott körülményeket, részletes szereplőismertetést, azok lehet, hogy csalódni fognak, mert ez a kötet egyből a konfliktusra borul rá, viszont így nagyon is olvastatja magát. :) Jó szórakozást hozzá! :)

Értékelés: 4 pont az 5-ből
Kedvenc szereplő: Donia
Utált szereplő: Keenan (elkényeztetett, határozatlan, másokra csimpaszkodó kis ficsúr)
Kedvenc jelenet: a Seth-es jelenetek tetszettek
Utált jelenet: amikor Keenan meglátogatja jégkirálynő anyját. :)

A Katrina hurrikán borzalmas pusztításai és a vámpírtalálkozó felrobbanása után Sookie Stackhouse épségben van, bár kissé feldúlt. Szeretne visszatérni dolgos hétköznapjaihoz, de közben halálra aggódja magát eltűnt barátja, Quinn miatt. De az események most is váratlan fordulatot vesznek, és hősnőnk ismét egy véres ütközet közepén találja magát. De amikor már nem repked mindenfelé kitépett szőr, és vér sem folyik többé, Sookie-nak rá kell jönnie, hogy már semmi sem lesz olyan, mint annak előtte...

Sookie különleges képességgel megáldott ember. Ennélfogva minden szerencsétlenség érdekes módon körülötte történik. Mindig mindenki az ő segítségét kéri, a vérfarkkasok és a vámpírok is számon tartják, és ha ez nem lenne elég, még a tündérek közé is bekerül (a sima egyszerű alakváltókról nem is beszélve... ja, és a boszorkányokat kihagytam?). Mégsincs az az érzésem, hogy Sookie-ra ezért haragudnom kéne, mert mondjuk két vámpír verseng a kegyeiért (Ericnek lesz egy hatalmas felismerése, jujj dejóóó :D ), még ott van pár alakváltó is. Hétköznapi ember szinte szóba sem jön. Sookie lesz a falka barátja és a vámpírok védelme alatt álló gondolatolvasó. Valahogy ez engem ismét Anita Blake-re emlékeztet, de továbbra sem haragszom Sook-ra. Miért sem? Mert Sookie mindeközben nem panaszkodik. Természetesen ki van akadva a történteken, és mégis próbálja a normális vágányba terelni az életét. Nem hagyja ki a munkanapjait sem, mindig átvészeli a napokat, és szabadnapján pontosan olyan hétköznapi dolgokat csinál, minta vásárlás, takarítás, könyvtárba járás és rokonokkal találkozás. Az, hogy esetleg közben rátámadnak, megpróbálják megölni, új, nem épp hétköznapi rokonok tűnnek fel, mások ballépései miatt hatalmas lelki megrázkódtatásokat kell elszenvednie, elveszti a természetfeletti barátai egy részét? Ezen Sookie képes túllépni. Nem sajnáltatja magát. Nem lesz nagyképű. Nem tart meg feleslegesen nem működő kapcsolatokat. Józanul ítél és végtelenül jó szíve van. Ezért is szeretem Sookie Stackhouse-t. Mert bebizonyítja, hogy ő igenis próbál ugyanolyan lenni, mint mi, egyszerű emberek. És éli az unalmas Bon Temps-i életét. Szeretnék én is ilyen unalmas életet. :D
Mindenkinek ajánlom. Nem volt olyan intenzív, mint az eddigi Sookie könyvek. Nem csapott agyon a nagy feszültség, előre kiszámíthatóak voltak a dolgok, de mindez nem veszít a könyv értékéből. Szerintem ez egy ilyen felvezető kötet volt a többihez, mert van olyan érzésem, hogy a tuti még csak most kezdődik... :)

Kedvenc jelenet: amikor Eric rájön a nagy titokra
Utált jelenet: nem is nagyon volt ilyen, talán amikor Quinn családja meglátogatja Sookie-t
Kedvenc szereplő:Niall
Utált szereplő: Bob (nem tudtam sajnálni. Idegesít egyszerűen.)

Értékelés: 5/5

Ejj ejj ejj...ez a tavalyi év hagy némi kívánnivalót maga után egy molyocskának. Nem igazán voltam annyira precíz, mint szerettem volna. A drága főiskola és a tény, hogy a partnerem nem moly, ergo nem nagyon olvashatok mellette, rányomta bélyegét a tavalyi évem mérlegére. Viszont ez az idei évben sokat javulhat, tekintve, hogy Kindle-kütyü segítségével javulni fognak az olvasási arányaim, mivel nem fogom a táskában összetörni a féltett könyveimet, és több időt kell szánni az olvasásra is.
No lássuk a tényeket: 2011-ben el akartam olvasni legalább 50 könyvet, ebből 18 és fél sikerült.
A tavalyi év legnagyobb sztárja számomra Karen Marie Moning volt, melyet Katamano moly unszolására vettem kézbe, és nem csalódtam, sőt, már függő vagyok. :) Egyszerűen imádtam Barronst és a Könyvesboltot, Mac részletekre kiterjedő nőcis figyelmességét, és a könyv teremtette Írország (Írország nálam külön szívecskéket érdemel)hangulatát, kiváltképp Dublinét.
Megszerettem a fantasy világát a Grimpow-val (ami az első recikönyvem is volt), azt hiszem lassan ismét jöhet hozzám a Gyűrűk ura világa, mert beleszerelmesedtem ismét a vándorlásba, a lovakba, a fák illatába, és a zörgő kardokba. :)
Várólista csökkentős játékban sajnos csak egy könyvet végeztem ki, A félúton a sírhoz című Cat és Bones könyvet. Így második nekifutásra (elsőre belefáradtam, de Katamano ismételten közberajtoltatott, hogy duráljam neki magam még egyszer) nagyon tetszett, tervezem majd a folytatások elfogyasztását is. :)
Hagytam az idei évre is pár True blood kötetet, de tavaly sem kíméltem magam, kiolvastam négyet ezekből, és még van 3, plusz a megjelenő is. :)
Angyalos könyv kategóriájában beleszerettem az Angyalvérbe, Nalini Slingh írásmódjába. Tervezem idén a folytatások elfogyasztását, továbbá Nalini többi alakváltós köteteit is el kívánom olvasni.
Végre találtam a piacon Anita Blake-en kívül más nekromantás kötetet, A Summoringot, aminek nagy örömömre megjelent a második kötete is, engem les a Libri polcairól, már látom. :)
Nagy szerelmemmé vált több szempontból is a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Először is azért, mert beleszerettem a könyv külsejébe, és nívós belsejébe. Másrészt pedig a könyv jóvoltából megnyertem életem első novellapályázatát, ami számomra hatalmas elismerésnek számít (örömömre, nem csak számomra, hanem mások számára is, ami meghat), hiszen emlékszem még a gimis koromra, mikor a magyartanárom nem méltatta ilyen jól az írásaimat. Valahol neki köszönhetem azt, hogy fejlődtem írói szemszögből, mert ezek után mindig jobb akartam lenni. Most még mindig nem tartok sehol szerkesztést és megszerkesztést illetően, de a regények a fejemben motoszkálnak, idén ki is fogok ereszteni egyet a monitoromra, hátha... :) Nem győzöm megköszönni ezt az elismerést a Kossuth Kiadó munkatársainak, és számos engem bátorító molynak, és barátnak. :)
Végül az idei év nagy meglepetése, hogy megszerettem Jules Verne stílusát, mikor egy tantárgyam, a Művészetek és turizmus című remek órán elő kellett adnom belőle. Megérte. Mások is ajánlották nekem Vernét,de eddig különböző okok miatt idegenkedtem tőle, mivel nem szeretem az ilyen jellegű utazásos regényeket, de idén megpróbálkozom A rejtelmes szigettel. :)
Jövőre számos új tervem van, következő bejegyzésemben inkább kilistázom magamnak, milyen könyveket kívánok elolvasni, és remélem, hogy idén minden fogadalom nélkül hátha jobban teljesíteni tudom, mint eddig.
Egy kívánságom van, szeretnék minél több időt a molyon tölteni, hiszen nagyon hiányzott nekem a közösség, és az a pár molyos barátom, akivel bármikor szívesen elbeszélgetek. :) Nagyon örülök továbbá, hogy további molyokkal ismerkedhettem meg (A vándorsólyom kisasszony matrózainak sok puszi! És nem felejtem ki kedves Sisteremet sem, ő a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése számomra! :), és remélem a molyos összejöveteleket idén már nem fogom hanyagolni. Szeretem ezt a közösséget, mert inspirál, és megnyugtat a tudat, hogy vannak ám bőven könyv addict emberek rajtam kívül is. :)
Minden kedves olvasómnak boldog 2012-t kívánok, továbbá kívánom, hogy idén is sok könyvet kapjatok, olvassatok, és ne fagyasszon be titeket a sok sok kihívás teljesítése. Találjatok mindig időt arra, hogy írjatok, olvassatok, és élvezzétek a könyvek, és a könyves közösség adta lehetőségeket. :)

Szeretettel üdvözöl mindenkit,

Anonyma :)

Igazságosak és bosszúállók.
Ők az Angyalok.

Útban édesanyja születésnapi partijára, Barbarát a családja szeme láttára halálra gázolja egy ámokfutó. A vétkes sofőr diplomáciai mentességet élvez, így nem vonható felelősségre, megmenekül az ítélet elől. Myra, a lány anyja vigasztalhatatlan, harag és szomorúság emészti a lelkét, Barbara halálával az ő élete is értelmét veszti. Minthogy a lányát már soha nem kaphatja vissza, Myra a bosszúvágytól vezérelve felkutatja és összegyűjti azokat a nőket, akik szintén igazságot követelnek ott, ahol a jog csődöt mondott. Az Angyalok olyan titkos női szervezet, melynek tagjai egytől egyig megszenvedték a múltat, és kizárólag saját erejükben bíznak, ha igazságszolgáltatásról van szó. A bűnösök napjai meg vannak számlálva, az Angyalok akcióba lépnek… és a bosszú nem marad el.

FERN MICHAELS a világszerte ismert és népszerű Vegas Saga regények írónője új sorozatba kezdett. Az Angyalok méltán vívta ki a Vegas-rajongók szeretetét; még több dráma, még több akció egy páratlan családregényben, melynek minden egyes oldala meglepő fordulatot hoz. „Charlie angyalai” és „Kill Bill” egy könyvben.

Amikor kisemmizik az embert, és elveszik tőle azt, ami a legfontosabb - kedvese életét, becsületét, pénzét, szabadságát, méltóságát... akkor jön el a bosszú ideje. A könyvsorozat első részében egy ügyvédnő, aki elveszíti féltestvérét, és mostohaanyja, aki igazán gazdag és befolyásos személyiség, összefognak, hogy a törvényen kívül és afölé emelkedve igazságot osszanak a rosszfiúk felett.
Ebben segítségükre lesz egy ex-kém komornyik, sok-sok kapcsolat, egy rahedli pénz, és öt elszánt nő.
Az első kötetben egy kamionsofőrnő, Kathlyn életét teszik egyenesbe az "angyalok", igen furfangos módon: motoros lányoknak öltözve csapnak le a gyanútlan rosszfiúkra, egy motoros banda, a Hétvégi Harcosok tagjaira. A hosszas előkészületek végén pár baki közbeszól, egy kotnyeles államügyész képében, de az angyalok eszén nem lehet túljárni...
Számomra nagyon tetszetős volt ez a kötet. Könnyed kikapcsolódásra, és valami "limonádéra" számítottam, ám kellemesen csalódtam. Mivel már több, mint két éve árválkodott a polcomon a könyv, amit valamilyen akció keretében kaparintottam meg (ennélfogva nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, továbbá nem is adták ki a sorozat további köteteket az Ulpiusnál, még inkább megcsappant az érdeklődésem iránta), most hirtelen lekaptam, és olvasni kezdtem. Megszerettem a szereplőket, felcsigázott a történetmenet, tiszta kémregény az egész egy kis Sex és New York- típusú limonádéval fűszerezve, hiszen az angyalok vérbeli nők, eszerint alkalmazzák a csapdáikat, míg eljön a hőn áhított bosszú ideje.
Tetszett, hogy nem zárták le egyértelműen, és bakimentesen az ügyet, és a folytatás lehetőségében is benne van az, hogy akármikor lebukhat ez a titkos gyülekezet. Egyszerűen fúrja az oldalamat a kíváncsiság.
Szerintem egyszer olvasható könyv, annak viszont kiváló. Kivi leszek, hogy a sorozat együttesen ad-e annyi olvasásélményt, hogy érdemes legyen beszereznem a további köteteket, mint például amilyen pluszt nekem a Szingli fejvadász adott.
Remélem igen. :)

Az igaz barát nem iszik a barátjából.

A vámpírkirálynőre halálos ítélet vár. Sookie tudja, hogy a királynő ártatlan a király meggyilkolásában, de bizonyos titkos hatalmak csapdába csalták az amúgy is legyengült királynőt, és a végső leszámolásra készülnek. A pincérlány még mindig nem tett túl magát vámpír szeretőjének árulásán, de a szexi Quinn mindenben támogatja, kivéve persze az álnok Bill visszaszerzését. Sookie hamarosan válaszút elé kerül, ami nemcsak magánéletének alakulását, de a városka sorsát is eldöntheti…

Ebben a kötetben Sookie-t elviszik az előző kötetben annyit taglalt és előkészített vámpírkonferenciára, ami a Katrina hurrikán, és a királynő szerződéses férjének sajnálatos (de nem véletlen) halála után kicsit izgalmasabbnak ígérkezik, mint amilyennek tűnt eddig. Olvasása közben mindig az járt a fejemben, hogy vajon a történet így alakult volna akkor is, ha a való világban nincs a Katrina? Hiszen az írónőnek biztos mások voltak az elképzelései az eredeti történetet illetően, de itt jön közbe a briliáns írói fantázia (bár a felét megkaphatnám ennek a leleménynek), és kapunk egy fordulatos, izgalmas történetet.
Sookie egy cicomás vámpírhotelben tölti a konferencia napjait, amit teleszőnek a pasikonfliktusok (Quinn, Bill, Eric) és a királyi politika (Sophie-Anne-t gyilkossággal vádolják és tárgyalásra kerül sor).
Nagyon meglepődtem a konferencián magán, nem gondoltam volna, hogy ilyen kirakodóvásár jellege is lesz a dolognak, ez olyan emberi vonás, ahogy a vámpírok eladják a sok vámpírkacatot (bár ellenkező esetben miből lenne a pénz? Csak olyan furcsa lenne, ha egy vámpír kínálgatná nekem a beültethető szemfog-implantátumot, bár lehet, hogy a vámpírfogorvossal sokkal jobban járnék, mint a sajátommal...). Igazából túl sok Anita Blake-et olvasok, és mindig elfelejtem, hogy a vámpírok Harris világában nem annyira kegyetlenek a felszínen, mint Anita Blake világában, ezért is furcsa, de szimpatikusabb ez a konferencia (itt legalább ügyelnek a látszatra a vámpírok). A vámpírszertartások azonban nem okoztak számomra nagy meglepetést, a cselekmények nagyon ott voltak.
Sookie találkozik a gondolatolvasóval, Hordár Barryvel, és meglehetősen jól elkommunikálnak (némán), sokak nagy elszörnyülködésére. Nekem nagyon tetszett, hogy a sorozatbeli béna Barry a könyvben sokkal okosabbnak van leírva, és együtt oldanak meg egy sor rejtélyt ketten. A könyv végén nem értettem Barry undok viselkedését Sookie-val és sajnálom, hogy többet nem találkoznak elvileg. Üdítő volt a két gondolatolvasó együtt.
A szállodában a konferencia mellett történik egy sor érdekes cselekmény, ami feldúlja a látszólag nyugodt vámpírok kedélyét. Történik egy gyilkosság is, meg egy rakat kísérlet rá, és megindul a találgatás, hogy ki a gyilkos?
Nagyon büszke voltam Sookie-ra, hogy nagyon intelligens módon (biztos a tündérvérrel valami nyomozó gént is örökölt) oldja meg a problémákat.
A pasifront nem marad el, Sookie most Quinn és Eric közé keveredik, és már maga sem tudja, kit akar jobban a szíve, így megtörten megy megint haza. Nagyon sajnálom szegényt, hisz ennyi jó pasi közül választani igazi kihívás, és szerencsére akármennyire megvan az esélye rá, továbbra sem megy tovább a határain Sook. Millió piros pont neki.
P.S.: az esküvőn meglepődtem, de nagyon. Viszont jobb, hogy a sorozatban nem így lesz. Ámen. :)

Mindent összevetve a könyv tényleg az eddigi legizgalmasabb, ahogy Katamano kolleginám ajánlotta, viszont kicsit csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy a spoilerezése erre a kötetre vonatkozott. De lelkesen olvasok tovább. :)


Kedvenc szereplő: Sookie
Utált szereplő: Andre (ez a vámpír egyre csúnyábbnak tűnik a fejemben, amilyen undok pff)

Kedvenc jelenet: Sook, amikor Pammel beszélget
Utált jelenet: a szálloda "vége"

Értékelés: 5 pont / az 5-ből

Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfi gurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.

Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.

A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.

Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.

Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?

A Keserű ébredés folytatása a többi folytatásos regénnyel ellentétben, hozta a megszokott színvonalat. Mac és Barrons továbbra is keresik a szent ereklyéket, közben Dublin legtöbb rosszfiújának (és itt a rosszfiúk mind tündérek, szellemek, vámpírok... de akad egy-két egyszerű ember is, mint például az idegesítő rendőrtisztek...) beleköpni a levesébe. Továbbra is magas körökben mozognak, többek közt aukciókon, vagy a magasabb körök ingatlanjain SZT eltulajdonítási célzattal. A köztes jelenetek sem maradnak izgalom nélkül. Macet váratlan meglepetések érik, mind a könyvesbolton belül, kívül és alatt. Különös teremtményeket kezd el látni (új tündérfajokat, akik eddig még talán nem is léteztek), és többet tud meg a magafajta sidhe-látók történetéről is. Kiderül, hogy léteznek sidhe-látók, hiszen a nővére is az volt. Macben felmerül a kérdés: vajon ő és Barrons egyedül vannak? Van még rajtuk valaki, aki ezeket a förtelmes teremtményeket látja? Ha igen, hogy foglalkoznak vele? Vagy mindenkit kiirtottak már a tündérek? Ahogy a saját identitásán, örökbefogadásán töpreng, egyre az jár az eszében... vajon vannak Dublinban élő rokonai? Ki volt az anyja? Mi történt vele? Ki volt az az öregasszony (az előző kötetben), aki megmentette az első tündérétől?
Ezernyi kérdés fogalmazódik meg a lányban, és ezek közül sok mindenre választ kapunk a kötetben.
V'lane segítségével váratlan utazásokat tesz, és ezáltal kezdi sorra venni ellenségeit, végig gondolva kire számíthat, és kire nem.
Mac jelleme fejlődőképes. Belső monológjai engem is elgondolkodtattak, sokszor bólogattam egyetértően. Ez a rész sokkal jobban tetszett az előzőnél, az első betűtől az utolsó sorig magába szippantott a könyv nyugtalan, nyomasztó világa. Barronsról továbbra is csak félinformációkat kapunk. A körülötte történő dolgok addig fokozzák az ember kíváncsiságát, hogy végül lyukat éget az oldalunkba... Mac és Barrons egyre messzebb, majd közelebb kerül egymáshoz. De soha, semmiben sem lehetünk biztosak.
Szerencsére van folytatás, ami majd kitisztítja a képet előttünk. Kíváncsian várom. :)

Kedvenc jelenet: Mac az árverésen
Utált jelenet: Mac a barlangokban
Kedvenc szereplő: Mac
Utált szereplő: a "szellem"

Értékelés: 5 pont/ az 5-ből

Zoey Redbird irigyelt kiválasztottból egyszerre kitaszítottá válik. Három pasijából egy meghalt, kettő pedig örökre meggyűlölte. Barátai hátat fordítottak neki, csak az emberré változott Aphroditében és a vörös vámpírrá lett Stevie Rae-ben bízhat. Az ő segítségük azonban kevés lesz Neferet ellen, aki hadat üzent az embereknek, és arra készül, hogy vérbe borítsa az egész világot. Zoey tudja, hogy ezt mindenáron meg kell akadályoznia, arról azonban fogalma sincs, hogyan. És amikor azt gondolja, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, Aphroditének látomása támad, amelyből az derül ki, hogy egy ősi gonosz készül újra testet ölteni…

Zoey és barátai igazán nagy kalamajkába keverik magukat, mikor tudomást szereznek az Éjszaka háza főpapnőjének disznóságairól.
A könyv elején Zo nagyon sajnálja magát (én, az olvasó, már kevésbé sajnáltam őt azokért a bakikért, amiket az előző kötetekben magára halmozott), mikor egy sor váratlan dolog történik a vámpírsuliban. Először is megtámadja az éjszaka (?), utána pedig az előző kötetben emberré vált Aphrodité is visszatér az iskolába, homlokán a vámpírtanoncok jelével. Közben Neferet is elkezdi kavargatni az üstöt, mert új vámpírjelöltet hozat az iskolába, akivel Aphroditénak látomásai támadnak, és mindez nagyon nem hízelgő Zo-nak, ugyanis Aphrodité látomásai mindig közelgő katasztrófákat jeleznek...
Ez a kötet a legizgalmasabb az eddigiek közül, mert a nagy várakozás után "végre történik valami (!!!)"- érzésem lett a könyv olvasása közben. Igaz, most is a háromszáz oldalból kétszáz oldal a felvezetés, de ez a könyv legalább összetettebb az előzőeknél, sok a kidolgozott eseménysor, viszont éppen ez a hibája, mert az írónők annyira egybe akarták rakni a könyv végén található "nagy eseménysort", hogy közben sok felesleges töltelék kezdte borítani a történetet. Ilyen például az, hogy a felettébb bugyuta vámpírbarátok válnak még bárgyúbbakká, mert szinte mindenen kapkodják a fejüket, ijedezve és csodálkozva, mint egy szőke nő(a szőke nős viccekre gondoltam, a szőkéktől meg elnézést kérek :D), ami ront a történet minőségén. Mivel a könyvben a főpapnőjük, Neferet igazán felszínesnek tartja Zoey barátait (és Aphroditét leszámítva, sajnos most az összes többi barát a Scoobie gangben kicsit felszínesre sikerült), igazán elcsodálkoztam, hogy merték kijelenteni, hogy ők igenis okosabbak ennél (igen, a könyvben ilyen egóval rendelkeznek a vámpírjelöltek, holott a vak is látja, hogy némelyik igencsak IQ csökkenésen esett át, mikor körbeugrálják Zoey-t, mint a kislányok a cuki Barbie- babákat). Szerintem minden karakternek Zo-n, a nagyin, Nefereten és Aphroditén kívül nem ártana egy kis turbózás, mert olyannak tűnik így a cselekmény, hogy Zo mellett a többiek szinte háttértáncosoknak tűnnek, nem pedig szereplőknek. Remélem ez nem megy (olyan nagyon) a minőség romlására, hiszen a színvonal most kezdett tovább emelkedni (végre) a könyv cselekményének javulása miatt. Bekövetkezett az a "nagy esemény", amire Zo és barátai vártak, hiszen kiderül, hogy Neferet mire fájlalja a fogát, és nem számítottam ennyire összetett mitológiára, mint amit kihoztak belőle.
Engem nagyon érdekel a szereplők sorsának alakulása, mert természetesen megint a tetőpontnál hagyták abba a könyvet, és áldom az agyam, hogy volt elég lélekjelenlétem, és megvettem a következő kötetet, hogy tudjam olvasni a folytatást. :D
Szóval a cselekmény nagyon tetszett, a felesleges bambulások (Zo barátainak bebutulása) rontottak rajta, viszont jó poénok is voltak benne, továbbá Aphrodité is a szívemhez nőtt. Jó pont, ahogy az apácák viszonyulnak a vámpírjelöltekhez (igen, még vallásütköztetést is csináltak, igazán vicces), jókat szórakoztam rajta.

Nekem ez a könyv mégis négy és fél pontot ér meg, mert szerintem sokkal többet ki tudnak hozni a cselekményből, de mivel ez az eddigi legjobb könyv a sorozatból, biztos meg fogom változtatni az előző kötetek pontozását. (Ha nagyon szigorú akarnék lenni, akkor csak négy pontot kapna, de végre történt már valami - ezért a plusz fél pont).

Kedvenc jelenet: amikor Aphrodité elmeséli a látomsát Zoeynak a próféciáról
Utált jelenet: a Hollómások (pfúj)
Kedvenc szereplő: Aphrodité, Dáriusz
Utált szereplő: Hollómások

Értékelés: 4,5 pont / az 5-ből