Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Általában a jó könyvekkel mindig el vagyok maradva, csupán azért, mert a saját kedvenceimet olvasom újra,és újra. Így maradtam le ennek a könyvnek is az időbeli élvezetéről, de bepótoltam, és mindent megért. Emlékszem, ennek a második kötetét vettem két éve Nita_Könyvgalaxis születésnapjára, akkor még nem is tudtam, hogy ez egy ILYEN jó történet!!
Szeretem az angyalmitológiát, de ebben kérem minden volt: Clary Fray egy hétköznapi, szégyenlős, vörös, alacsony, szeplős kis tinilány (már vártam, hogy szemüveget is viseljen, de nem. :D) aki véletlenül belecsöppen egy titokzatos világba, amit a jelek szerint csak ő képes látni. Anyukájával hektikus a viszonya, apukája régen meghalt, csak Luke bácsikája van (akit érdekes módon a könyv elején kicsit idősebbnek hittem, mint Clary anyját, de a könyv vége felé totál kifiatalodott az agyamban... így egy kicsit furcsa volt nekem), és legjobb barátja, Simon. A látszólag unalmas élete egyik napról a másikra felbolydul: anyját elrabolják, ő pedig megsebesül, és egy különös világba csöppen egy helyes szőke srác kíséretében, akit Jace-nek hívnak.
Később kiderül, hogy az unalmas múltjának van külön története, és a megmagyarázhatatlan furcsaságok, amiket látni kezd a világból, mind valóságosak. Kiderül, hogy nem az, akinek hitte magát, és olyan világban kell helyt állnia, ami idegen tőle. Viszont egész jól sikerül ez neki. :)
Nem szeretnék spoilerezni, de mégis kell egy picikét (tehát, aki gondolja, itt annak SPOILER következik:) Piszkálta az agyam a tipikus starwars-os klisé /"ájemjórfátöör."/, és amennyire vártam a nagy igazságot, annál jobban huppantam a földre attól a kis csavartól a végén. Nagyon bejött! (Najó, ez talán mégsem volt annyira spoiler, sikerült virágnyelven fogalmaznom, juhé!)
A történet nekem nagyon tetszik, teljesen magával ragadott az egész hangulata. Minden szereplő jól kidolgozott volt, a történet is olvastatta magát. Nem tudok róla rosszat mondani. :) Ajánlom mindenkinek, aki szereti a nefilimeket, démonokat, vámpírokat, vérfarkasokat, boszorkánykat et cetera.

Kedvenc szereplő: Simon
Utált szereplő: Hugó. Jobban utálom, mint Valentiné-t.
Kedvenc jelenet: amikor másodjára visszamegy a kis csapat Clary otthonába, a jósnőhöz.
Utált jelenet: Hugó utolsó fellépésekor. Enyje! :D
Értékelés:5 pont/ az 5-ből

"Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani.

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára
a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik.

A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak."

Hol is kezdjem? Ebben a kötetben az előző kötetben megismert Aislynn egyik barátnője életébe nyerhetünk bepillantást. Leslie elég szerencsétlen családi kötelékben él, úgy próbál az őt érő fájdalmaktól szabadulni, hogy rászánja magát egy tetoválásra. Ám a tetoválással és a tetoválóval van némi bibi... Nyúl (akit esetenként Nyuszifiúnak hívott Irial, amin harsány kacarászásba kezdtem...) a tündérek könnyeit és vérét használja fel, hogy megjelölje vele a halandó embereket. Az Árnytündérek könnyeit és vérét. Leslie kiválaszt egy különleges motívumot, és így kerül az Árnyak tündéruralkodója, Irial vonzáskörébe.
Leslie próbál ellenállni a "sötét oldal csábításának" (bocsánat, hétvégén Star Warst nézettek velem, és ezt most muszáj volt beszúrni. :D), viszonylag kevés sikerrel. Ami a jó oldalon tartja, az Niall, akiről mi, olvasók tudjuk, hogy tündér, és mint ilyen Leslie számára és viszont, tiltott dolognak számít, mivel a nyárkirálynő legjobb barátait csakis védelmezni lehet, semmi más.
Kevés időm volt olvasni a könyvet, ezért valószínűleg elég ambivalens leszek ezzel a történettel kapcsolatban. Igazság szerint többet vártam a könyvtől, amit végül nyújtott nekem. Viszont egy hatalmas pirospont az írónőnek, hogy egész végig vakargattam a hátam, mert én is szeretnék tetoválást, és a tetoválás iránti vágyat olyan plasztikusan meg tudta fogalmazni, hogy már-már fejvesztve rohantam volna a tetoválószalonba. :D
A Leslieben történt változásokat teljesen meg tudom érteni, így az ő karakterével nem volt nagyobb gondom, viszont Irial viselkedését nem tudtam hova tenni. Hol uralkodós volt, hol pedig gyerekes. Nem tartottam logikusnak, hogy egy több százada élő tündérnek ilyen gyorsan ÉRZÉSEI legyenek, holott köztudott, hogy a tündérek kicsit sótlanabbak... legalábbis az én fejemben nem lesz rögtön egy kegyetlenséget imádó árnykirály ilyen kezesbarika. Tetszett, hogy gondoskodni próbál a saját halandójáról, de nem tetszett, hogy ezt egy árnytündér teszi, aki a legkegyetlenebb... nagyon bírtam Bananach tündért (még akkor is, ha néha "Banán"-nak volt kedvem olvasni a nevét...), remélem találkozom vele a következő részben. Hiányoltam a télkirálynőt a történetből.
Tetszett azonban, hogy az olvasó bennfentessé válik a történet megértésének szemszögéből, hogy Leslie semmit sem tud, mi pedig mindent tudóan bólogatunk a könyv olvasása közben, hiszen le tudjuk venni, hogy mi történik Keenan és Aislynn között, miért viselkedik furcsán Niall ésatöbbi.
És most, ami nem tetszett: a könyv utolsó negyede úgy össze lett csapva, olyan összevisszaság volt a Leslie élete a tetkóval, hogy tisztára összezavarodtam tőle. Értem a koncepciót, hogy miért is volt ez a trükközés, hiszen mindent Leslie szemével látunk, de akkor sem tetszett. Semmi sem tetszett a végéből. Még a megoldás sem. Talán az utolsó jelenet, amikor Leslie-t figyeli Irial és Niall, az még úgy megnyugtatta a felháborodásomat.
Ajánlom, hogy a következő jobb legyen. :)

Értékelés: 3,5 pont az 5 pontból
Kedvenc szereplő: A haláltündér a Crows Nest-ből. Végre valaki, aki nem esik bele ész nélkül Irialba! Niallt nagyon megkedveltem. :)
Utált szereplő: Keenant továbbra sem tudom megszokni. Ren sem volt a szívem csücske.
Kedvenc jelenet: a tetoválásról szóló jelenetek
Utált jelenet: voltak benne unalmas és altató részek, leginkább Leslie élete nem tetszett a "sötét oldalon".

A tündérek kedvesek és bájosak?
Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek.
Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket…
Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!
Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?
Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát.
Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása – erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.

Mivel sokan Moninghoz hasonlították, és garantálták, hogy ugyanolyan jó ez a történet is, ezért nekikezdtem. Nem csalódtam benne.
Rögtön teljes pattogás és kavarodás van a történetben, az én hangulatomhoz mérten néha annyira izgalmas volt a történés (mivel Aislinn néha elszólta magát, akkor már tövig rágtam a körmöm), hogy az unalmas tanórán úgy bökött oldalba a padtársam, és kénytelen voltam utólag jegyzetet másolni. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni, bár az az igazság, hogy a könyv több kegyetlenséget sugall a tündérekről, mint amennyi valójában látszott rajtuk. Keveset tudunk meg abból, hogy Aislinn miért fél annyira a tündérekről, mert ködösen célozgat rá, de nekem úgy tűnt, mintha a nagyija nevelte volna belé ezt az irracionális félelmet a tündérek iránt, nem úgy láttam, hogy ezek a tündérek olyan nagy problémát okoztak volna... még jelenetet kellett rendeznie a tündéreknek is, hogy demonstrálni tudják a királyuknak, hogy mennyire le vannak süllyedve. Amit sajnálok, az az, hogy nem mutatta be a könyv a környezetet. Azt említik, hogy egyre hidegebb van, de nem érzékelik, hogy mihez képest. Vannak esetleg katasztrófák? Több a bűnözés? Vagy megmagyarázhatatlan halálesetek esetleg? Semmi ilyesmi. Egyszerűen csak a szereplők körül forog a világ. Arra is a második kötet elején döbbentem rá, hogy az előző kötetben kimaradt a szereplők jellemzése, legalább pár szóval? Seth csak sötét (hajú? öltözetű? szemű?), Keenan volt esetleg jobban kidolgozva, de Aislinnt hol szőke hajúnak gondoltam, hol barnának. Nem érzékeltem a többi szereplőt is, mindegyikük arca egybefolyt előttem, mert néha csak a nevek voltak kiindulópontok, meg a jellemek. Jó lett volna jobban megismerni a szereplőket, de ezt is csak utólag vettem észre. Míg olvastam a könyvet, az teljesen magával ragadott, beszippantott. Szóval a cselekmény nagyon jó, észre sem vettem ezeket a hiányosságait. Amúgy aki Moningot szereti, ne ugorjon nagy lelkesedéssel bele, mert egy hajszálnyival gyengébb kötet, viszont többféle tündér van benne kidolgozva, mint Moning világában, és másik szívfájdalmam az, hogy míg Moning tündérei Írországban vannak, addig ez a sztori "csak" Amerikában játszódik.
Féltem, hogy "alkonyatos" lesz, hogy Aislinn csapot-papot otthagy a tündérfiú kedvéért, szerencsére nem így tűnik. :)
A végét nem igazán értettem, mert nem tartottam igazságosnak azt, akivel Keenant összehozza az író, mert Keenan szerény véleményem szerint meg sem érdemli ezt. Nem volt logikusan követhető az érzelmi szál, bár ezt inkább ráfogom a nyárkirály változatos hangulatára. Remélem a következő kötetben többet megtudok, mert ha nem, akkor visszamenőleg vonok le pontot a könyvből. :)
Ajánlom azoknak, akik szeretik a tündéreket, és a pörgős cselekményt. Akik szeretik a tájleírásokat és a megfogalmazott körülményeket, részletes szereplőismertetést, azok lehet, hogy csalódni fognak, mert ez a kötet egyből a konfliktusra borul rá, viszont így nagyon is olvastatja magát. :) Jó szórakozást hozzá! :)

Értékelés: 4 pont az 5-ből
Kedvenc szereplő: Donia
Utált szereplő: Keenan (elkényeztetett, határozatlan, másokra csimpaszkodó kis ficsúr)
Kedvenc jelenet: a Seth-es jelenetek tetszettek
Utált jelenet: amikor Keenan meglátogatja jégkirálynő anyját. :)

A Katrina hurrikán borzalmas pusztításai és a vámpírtalálkozó felrobbanása után Sookie Stackhouse épségben van, bár kissé feldúlt. Szeretne visszatérni dolgos hétköznapjaihoz, de közben halálra aggódja magát eltűnt barátja, Quinn miatt. De az események most is váratlan fordulatot vesznek, és hősnőnk ismét egy véres ütközet közepén találja magát. De amikor már nem repked mindenfelé kitépett szőr, és vér sem folyik többé, Sookie-nak rá kell jönnie, hogy már semmi sem lesz olyan, mint annak előtte...

Sookie különleges képességgel megáldott ember. Ennélfogva minden szerencsétlenség érdekes módon körülötte történik. Mindig mindenki az ő segítségét kéri, a vérfarkkasok és a vámpírok is számon tartják, és ha ez nem lenne elég, még a tündérek közé is bekerül (a sima egyszerű alakváltókról nem is beszélve... ja, és a boszorkányokat kihagytam?). Mégsincs az az érzésem, hogy Sookie-ra ezért haragudnom kéne, mert mondjuk két vámpír verseng a kegyeiért (Ericnek lesz egy hatalmas felismerése, jujj dejóóó :D ), még ott van pár alakváltó is. Hétköznapi ember szinte szóba sem jön. Sookie lesz a falka barátja és a vámpírok védelme alatt álló gondolatolvasó. Valahogy ez engem ismét Anita Blake-re emlékeztet, de továbbra sem haragszom Sook-ra. Miért sem? Mert Sookie mindeközben nem panaszkodik. Természetesen ki van akadva a történteken, és mégis próbálja a normális vágányba terelni az életét. Nem hagyja ki a munkanapjait sem, mindig átvészeli a napokat, és szabadnapján pontosan olyan hétköznapi dolgokat csinál, minta vásárlás, takarítás, könyvtárba járás és rokonokkal találkozás. Az, hogy esetleg közben rátámadnak, megpróbálják megölni, új, nem épp hétköznapi rokonok tűnnek fel, mások ballépései miatt hatalmas lelki megrázkódtatásokat kell elszenvednie, elveszti a természetfeletti barátai egy részét? Ezen Sookie képes túllépni. Nem sajnáltatja magát. Nem lesz nagyképű. Nem tart meg feleslegesen nem működő kapcsolatokat. Józanul ítél és végtelenül jó szíve van. Ezért is szeretem Sookie Stackhouse-t. Mert bebizonyítja, hogy ő igenis próbál ugyanolyan lenni, mint mi, egyszerű emberek. És éli az unalmas Bon Temps-i életét. Szeretnék én is ilyen unalmas életet. :D
Mindenkinek ajánlom. Nem volt olyan intenzív, mint az eddigi Sookie könyvek. Nem csapott agyon a nagy feszültség, előre kiszámíthatóak voltak a dolgok, de mindez nem veszít a könyv értékéből. Szerintem ez egy ilyen felvezető kötet volt a többihez, mert van olyan érzésem, hogy a tuti még csak most kezdődik... :)

Kedvenc jelenet: amikor Eric rájön a nagy titokra
Utált jelenet: nem is nagyon volt ilyen, talán amikor Quinn családja meglátogatja Sookie-t
Kedvenc szereplő:Niall
Utált szereplő: Bob (nem tudtam sajnálni. Idegesít egyszerűen.)

Értékelés: 5/5

Ejj ejj ejj...ez a tavalyi év hagy némi kívánnivalót maga után egy molyocskának. Nem igazán voltam annyira precíz, mint szerettem volna. A drága főiskola és a tény, hogy a partnerem nem moly, ergo nem nagyon olvashatok mellette, rányomta bélyegét a tavalyi évem mérlegére. Viszont ez az idei évben sokat javulhat, tekintve, hogy Kindle-kütyü segítségével javulni fognak az olvasási arányaim, mivel nem fogom a táskában összetörni a féltett könyveimet, és több időt kell szánni az olvasásra is.
No lássuk a tényeket: 2011-ben el akartam olvasni legalább 50 könyvet, ebből 18 és fél sikerült.
A tavalyi év legnagyobb sztárja számomra Karen Marie Moning volt, melyet Katamano moly unszolására vettem kézbe, és nem csalódtam, sőt, már függő vagyok. :) Egyszerűen imádtam Barronst és a Könyvesboltot, Mac részletekre kiterjedő nőcis figyelmességét, és a könyv teremtette Írország (Írország nálam külön szívecskéket érdemel)hangulatát, kiváltképp Dublinét.
Megszerettem a fantasy világát a Grimpow-val (ami az első recikönyvem is volt), azt hiszem lassan ismét jöhet hozzám a Gyűrűk ura világa, mert beleszerelmesedtem ismét a vándorlásba, a lovakba, a fák illatába, és a zörgő kardokba. :)
Várólista csökkentős játékban sajnos csak egy könyvet végeztem ki, A félúton a sírhoz című Cat és Bones könyvet. Így második nekifutásra (elsőre belefáradtam, de Katamano ismételten közberajtoltatott, hogy duráljam neki magam még egyszer) nagyon tetszett, tervezem majd a folytatások elfogyasztását is. :)
Hagytam az idei évre is pár True blood kötetet, de tavaly sem kíméltem magam, kiolvastam négyet ezekből, és még van 3, plusz a megjelenő is. :)
Angyalos könyv kategóriájában beleszerettem az Angyalvérbe, Nalini Slingh írásmódjába. Tervezem idén a folytatások elfogyasztását, továbbá Nalini többi alakváltós köteteit is el kívánom olvasni.
Végre találtam a piacon Anita Blake-en kívül más nekromantás kötetet, A Summoringot, aminek nagy örömömre megjelent a második kötete is, engem les a Libri polcairól, már látom. :)
Nagy szerelmemmé vált több szempontból is a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Először is azért, mert beleszerettem a könyv külsejébe, és nívós belsejébe. Másrészt pedig a könyv jóvoltából megnyertem életem első novellapályázatát, ami számomra hatalmas elismerésnek számít (örömömre, nem csak számomra, hanem mások számára is, ami meghat), hiszen emlékszem még a gimis koromra, mikor a magyartanárom nem méltatta ilyen jól az írásaimat. Valahol neki köszönhetem azt, hogy fejlődtem írói szemszögből, mert ezek után mindig jobb akartam lenni. Most még mindig nem tartok sehol szerkesztést és megszerkesztést illetően, de a regények a fejemben motoszkálnak, idén ki is fogok ereszteni egyet a monitoromra, hátha... :) Nem győzöm megköszönni ezt az elismerést a Kossuth Kiadó munkatársainak, és számos engem bátorító molynak, és barátnak. :)
Végül az idei év nagy meglepetése, hogy megszerettem Jules Verne stílusát, mikor egy tantárgyam, a Művészetek és turizmus című remek órán elő kellett adnom belőle. Megérte. Mások is ajánlották nekem Vernét,de eddig különböző okok miatt idegenkedtem tőle, mivel nem szeretem az ilyen jellegű utazásos regényeket, de idén megpróbálkozom A rejtelmes szigettel. :)
Jövőre számos új tervem van, következő bejegyzésemben inkább kilistázom magamnak, milyen könyveket kívánok elolvasni, és remélem, hogy idén minden fogadalom nélkül hátha jobban teljesíteni tudom, mint eddig.
Egy kívánságom van, szeretnék minél több időt a molyon tölteni, hiszen nagyon hiányzott nekem a közösség, és az a pár molyos barátom, akivel bármikor szívesen elbeszélgetek. :) Nagyon örülök továbbá, hogy további molyokkal ismerkedhettem meg (A vándorsólyom kisasszony matrózainak sok puszi! És nem felejtem ki kedves Sisteremet sem, ő a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése számomra! :), és remélem a molyos összejöveteleket idén már nem fogom hanyagolni. Szeretem ezt a közösséget, mert inspirál, és megnyugtat a tudat, hogy vannak ám bőven könyv addict emberek rajtam kívül is. :)
Minden kedves olvasómnak boldog 2012-t kívánok, továbbá kívánom, hogy idén is sok könyvet kapjatok, olvassatok, és ne fagyasszon be titeket a sok sok kihívás teljesítése. Találjatok mindig időt arra, hogy írjatok, olvassatok, és élvezzétek a könyvek, és a könyves közösség adta lehetőségeket. :)

Szeretettel üdvözöl mindenkit,

Anonyma :)

Igazságosak és bosszúállók.
Ők az Angyalok.

Útban édesanyja születésnapi partijára, Barbarát a családja szeme láttára halálra gázolja egy ámokfutó. A vétkes sofőr diplomáciai mentességet élvez, így nem vonható felelősségre, megmenekül az ítélet elől. Myra, a lány anyja vigasztalhatatlan, harag és szomorúság emészti a lelkét, Barbara halálával az ő élete is értelmét veszti. Minthogy a lányát már soha nem kaphatja vissza, Myra a bosszúvágytól vezérelve felkutatja és összegyűjti azokat a nőket, akik szintén igazságot követelnek ott, ahol a jog csődöt mondott. Az Angyalok olyan titkos női szervezet, melynek tagjai egytől egyig megszenvedték a múltat, és kizárólag saját erejükben bíznak, ha igazságszolgáltatásról van szó. A bűnösök napjai meg vannak számlálva, az Angyalok akcióba lépnek… és a bosszú nem marad el.

FERN MICHAELS a világszerte ismert és népszerű Vegas Saga regények írónője új sorozatba kezdett. Az Angyalok méltán vívta ki a Vegas-rajongók szeretetét; még több dráma, még több akció egy páratlan családregényben, melynek minden egyes oldala meglepő fordulatot hoz. „Charlie angyalai” és „Kill Bill” egy könyvben.

Amikor kisemmizik az embert, és elveszik tőle azt, ami a legfontosabb - kedvese életét, becsületét, pénzét, szabadságát, méltóságát... akkor jön el a bosszú ideje. A könyvsorozat első részében egy ügyvédnő, aki elveszíti féltestvérét, és mostohaanyja, aki igazán gazdag és befolyásos személyiség, összefognak, hogy a törvényen kívül és afölé emelkedve igazságot osszanak a rosszfiúk felett.
Ebben segítségükre lesz egy ex-kém komornyik, sok-sok kapcsolat, egy rahedli pénz, és öt elszánt nő.
Az első kötetben egy kamionsofőrnő, Kathlyn életét teszik egyenesbe az "angyalok", igen furfangos módon: motoros lányoknak öltözve csapnak le a gyanútlan rosszfiúkra, egy motoros banda, a Hétvégi Harcosok tagjaira. A hosszas előkészületek végén pár baki közbeszól, egy kotnyeles államügyész képében, de az angyalok eszén nem lehet túljárni...
Számomra nagyon tetszetős volt ez a kötet. Könnyed kikapcsolódásra, és valami "limonádéra" számítottam, ám kellemesen csalódtam. Mivel már több, mint két éve árválkodott a polcomon a könyv, amit valamilyen akció keretében kaparintottam meg (ennélfogva nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, továbbá nem is adták ki a sorozat további köteteket az Ulpiusnál, még inkább megcsappant az érdeklődésem iránta), most hirtelen lekaptam, és olvasni kezdtem. Megszerettem a szereplőket, felcsigázott a történetmenet, tiszta kémregény az egész egy kis Sex és New York- típusú limonádéval fűszerezve, hiszen az angyalok vérbeli nők, eszerint alkalmazzák a csapdáikat, míg eljön a hőn áhított bosszú ideje.
Tetszett, hogy nem zárták le egyértelműen, és bakimentesen az ügyet, és a folytatás lehetőségében is benne van az, hogy akármikor lebukhat ez a titkos gyülekezet. Egyszerűen fúrja az oldalamat a kíváncsiság.
Szerintem egyszer olvasható könyv, annak viszont kiváló. Kivi leszek, hogy a sorozat együttesen ad-e annyi olvasásélményt, hogy érdemes legyen beszereznem a további köteteket, mint például amilyen pluszt nekem a Szingli fejvadász adott.
Remélem igen. :)

Az igaz barát nem iszik a barátjából.

A vámpírkirálynőre halálos ítélet vár. Sookie tudja, hogy a királynő ártatlan a király meggyilkolásában, de bizonyos titkos hatalmak csapdába csalták az amúgy is legyengült királynőt, és a végső leszámolásra készülnek. A pincérlány még mindig nem tett túl magát vámpír szeretőjének árulásán, de a szexi Quinn mindenben támogatja, kivéve persze az álnok Bill visszaszerzését. Sookie hamarosan válaszút elé kerül, ami nemcsak magánéletének alakulását, de a városka sorsát is eldöntheti…

Ebben a kötetben Sookie-t elviszik az előző kötetben annyit taglalt és előkészített vámpírkonferenciára, ami a Katrina hurrikán, és a királynő szerződéses férjének sajnálatos (de nem véletlen) halála után kicsit izgalmasabbnak ígérkezik, mint amilyennek tűnt eddig. Olvasása közben mindig az járt a fejemben, hogy vajon a történet így alakult volna akkor is, ha a való világban nincs a Katrina? Hiszen az írónőnek biztos mások voltak az elképzelései az eredeti történetet illetően, de itt jön közbe a briliáns írói fantázia (bár a felét megkaphatnám ennek a leleménynek), és kapunk egy fordulatos, izgalmas történetet.
Sookie egy cicomás vámpírhotelben tölti a konferencia napjait, amit teleszőnek a pasikonfliktusok (Quinn, Bill, Eric) és a királyi politika (Sophie-Anne-t gyilkossággal vádolják és tárgyalásra kerül sor).
Nagyon meglepődtem a konferencián magán, nem gondoltam volna, hogy ilyen kirakodóvásár jellege is lesz a dolognak, ez olyan emberi vonás, ahogy a vámpírok eladják a sok vámpírkacatot (bár ellenkező esetben miből lenne a pénz? Csak olyan furcsa lenne, ha egy vámpír kínálgatná nekem a beültethető szemfog-implantátumot, bár lehet, hogy a vámpírfogorvossal sokkal jobban járnék, mint a sajátommal...). Igazából túl sok Anita Blake-et olvasok, és mindig elfelejtem, hogy a vámpírok Harris világában nem annyira kegyetlenek a felszínen, mint Anita Blake világában, ezért is furcsa, de szimpatikusabb ez a konferencia (itt legalább ügyelnek a látszatra a vámpírok). A vámpírszertartások azonban nem okoztak számomra nagy meglepetést, a cselekmények nagyon ott voltak.
Sookie találkozik a gondolatolvasóval, Hordár Barryvel, és meglehetősen jól elkommunikálnak (némán), sokak nagy elszörnyülködésére. Nekem nagyon tetszett, hogy a sorozatbeli béna Barry a könyvben sokkal okosabbnak van leírva, és együtt oldanak meg egy sor rejtélyt ketten. A könyv végén nem értettem Barry undok viselkedését Sookie-val és sajnálom, hogy többet nem találkoznak elvileg. Üdítő volt a két gondolatolvasó együtt.
A szállodában a konferencia mellett történik egy sor érdekes cselekmény, ami feldúlja a látszólag nyugodt vámpírok kedélyét. Történik egy gyilkosság is, meg egy rakat kísérlet rá, és megindul a találgatás, hogy ki a gyilkos?
Nagyon büszke voltam Sookie-ra, hogy nagyon intelligens módon (biztos a tündérvérrel valami nyomozó gént is örökölt) oldja meg a problémákat.
A pasifront nem marad el, Sookie most Quinn és Eric közé keveredik, és már maga sem tudja, kit akar jobban a szíve, így megtörten megy megint haza. Nagyon sajnálom szegényt, hisz ennyi jó pasi közül választani igazi kihívás, és szerencsére akármennyire megvan az esélye rá, továbbra sem megy tovább a határain Sook. Millió piros pont neki.
P.S.: az esküvőn meglepődtem, de nagyon. Viszont jobb, hogy a sorozatban nem így lesz. Ámen. :)

Mindent összevetve a könyv tényleg az eddigi legizgalmasabb, ahogy Katamano kolleginám ajánlotta, viszont kicsit csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy a spoilerezése erre a kötetre vonatkozott. De lelkesen olvasok tovább. :)


Kedvenc szereplő: Sookie
Utált szereplő: Andre (ez a vámpír egyre csúnyábbnak tűnik a fejemben, amilyen undok pff)

Kedvenc jelenet: Sook, amikor Pammel beszélget
Utált jelenet: a szálloda "vége"

Értékelés: 5 pont / az 5-ből