Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Általában a jó könyvekkel mindig el vagyok maradva, csupán azért, mert a saját kedvenceimet olvasom újra,és újra. Így maradtam le ennek a könyvnek is az időbeli élvezetéről, de bepótoltam, és mindent megért. Emlékszem, ennek a második kötetét vettem két éve Nita_Könyvgalaxis születésnapjára, akkor még nem is tudtam, hogy ez egy ILYEN jó történet!!
Szeretem az angyalmitológiát, de ebben kérem minden volt: Clary Fray egy hétköznapi, szégyenlős, vörös, alacsony, szeplős kis tinilány (már vártam, hogy szemüveget is viseljen, de nem. :D) aki véletlenül belecsöppen egy titokzatos világba, amit a jelek szerint csak ő képes látni. Anyukájával hektikus a viszonya, apukája régen meghalt, csak Luke bácsikája van (akit érdekes módon a könyv elején kicsit idősebbnek hittem, mint Clary anyját, de a könyv vége felé totál kifiatalodott az agyamban... így egy kicsit furcsa volt nekem), és legjobb barátja, Simon. A látszólag unalmas élete egyik napról a másikra felbolydul: anyját elrabolják, ő pedig megsebesül, és egy különös világba csöppen egy helyes szőke srác kíséretében, akit Jace-nek hívnak.
Később kiderül, hogy az unalmas múltjának van külön története, és a megmagyarázhatatlan furcsaságok, amiket látni kezd a világból, mind valóságosak. Kiderül, hogy nem az, akinek hitte magát, és olyan világban kell helyt állnia, ami idegen tőle. Viszont egész jól sikerül ez neki. :)
Nem szeretnék spoilerezni, de mégis kell egy picikét (tehát, aki gondolja, itt annak SPOILER következik:) Piszkálta az agyam a tipikus starwars-os klisé /"ájemjórfátöör."/, és amennyire vártam a nagy igazságot, annál jobban huppantam a földre attól a kis csavartól a végén. Nagyon bejött! (Najó, ez talán mégsem volt annyira spoiler, sikerült virágnyelven fogalmaznom, juhé!)
A történet nekem nagyon tetszik, teljesen magával ragadott az egész hangulata. Minden szereplő jól kidolgozott volt, a történet is olvastatta magát. Nem tudok róla rosszat mondani. :) Ajánlom mindenkinek, aki szereti a nefilimeket, démonokat, vámpírokat, vérfarkasokat, boszorkánykat et cetera.

Kedvenc szereplő: Simon
Utált szereplő: Hugó. Jobban utálom, mint Valentiné-t.
Kedvenc jelenet: amikor másodjára visszamegy a kis csapat Clary otthonába, a jósnőhöz.
Utált jelenet: Hugó utolsó fellépésekor. Enyje! :D
Értékelés:5 pont/ az 5-ből

"Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani.

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára
a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik.

A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak."

Hol is kezdjem? Ebben a kötetben az előző kötetben megismert Aislynn egyik barátnője életébe nyerhetünk bepillantást. Leslie elég szerencsétlen családi kötelékben él, úgy próbál az őt érő fájdalmaktól szabadulni, hogy rászánja magát egy tetoválásra. Ám a tetoválással és a tetoválóval van némi bibi... Nyúl (akit esetenként Nyuszifiúnak hívott Irial, amin harsány kacarászásba kezdtem...) a tündérek könnyeit és vérét használja fel, hogy megjelölje vele a halandó embereket. Az Árnytündérek könnyeit és vérét. Leslie kiválaszt egy különleges motívumot, és így kerül az Árnyak tündéruralkodója, Irial vonzáskörébe.
Leslie próbál ellenállni a "sötét oldal csábításának" (bocsánat, hétvégén Star Warst nézettek velem, és ezt most muszáj volt beszúrni. :D), viszonylag kevés sikerrel. Ami a jó oldalon tartja, az Niall, akiről mi, olvasók tudjuk, hogy tündér, és mint ilyen Leslie számára és viszont, tiltott dolognak számít, mivel a nyárkirálynő legjobb barátait csakis védelmezni lehet, semmi más.
Kevés időm volt olvasni a könyvet, ezért valószínűleg elég ambivalens leszek ezzel a történettel kapcsolatban. Igazság szerint többet vártam a könyvtől, amit végül nyújtott nekem. Viszont egy hatalmas pirospont az írónőnek, hogy egész végig vakargattam a hátam, mert én is szeretnék tetoválást, és a tetoválás iránti vágyat olyan plasztikusan meg tudta fogalmazni, hogy már-már fejvesztve rohantam volna a tetoválószalonba. :D
A Leslieben történt változásokat teljesen meg tudom érteni, így az ő karakterével nem volt nagyobb gondom, viszont Irial viselkedését nem tudtam hova tenni. Hol uralkodós volt, hol pedig gyerekes. Nem tartottam logikusnak, hogy egy több százada élő tündérnek ilyen gyorsan ÉRZÉSEI legyenek, holott köztudott, hogy a tündérek kicsit sótlanabbak... legalábbis az én fejemben nem lesz rögtön egy kegyetlenséget imádó árnykirály ilyen kezesbarika. Tetszett, hogy gondoskodni próbál a saját halandójáról, de nem tetszett, hogy ezt egy árnytündér teszi, aki a legkegyetlenebb... nagyon bírtam Bananach tündért (még akkor is, ha néha "Banán"-nak volt kedvem olvasni a nevét...), remélem találkozom vele a következő részben. Hiányoltam a télkirálynőt a történetből.
Tetszett azonban, hogy az olvasó bennfentessé válik a történet megértésének szemszögéből, hogy Leslie semmit sem tud, mi pedig mindent tudóan bólogatunk a könyv olvasása közben, hiszen le tudjuk venni, hogy mi történik Keenan és Aislynn között, miért viselkedik furcsán Niall ésatöbbi.
És most, ami nem tetszett: a könyv utolsó negyede úgy össze lett csapva, olyan összevisszaság volt a Leslie élete a tetkóval, hogy tisztára összezavarodtam tőle. Értem a koncepciót, hogy miért is volt ez a trükközés, hiszen mindent Leslie szemével látunk, de akkor sem tetszett. Semmi sem tetszett a végéből. Még a megoldás sem. Talán az utolsó jelenet, amikor Leslie-t figyeli Irial és Niall, az még úgy megnyugtatta a felháborodásomat.
Ajánlom, hogy a következő jobb legyen. :)

Értékelés: 3,5 pont az 5 pontból
Kedvenc szereplő: A haláltündér a Crows Nest-ből. Végre valaki, aki nem esik bele ész nélkül Irialba! Niallt nagyon megkedveltem. :)
Utált szereplő: Keenant továbbra sem tudom megszokni. Ren sem volt a szívem csücske.
Kedvenc jelenet: a tetoválásról szóló jelenetek
Utált jelenet: voltak benne unalmas és altató részek, leginkább Leslie élete nem tetszett a "sötét oldalon".