A tündérek kedvesek és bájosak?
Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek.
Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket…
Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!
Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?
Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát.
Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása – erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.

Mivel sokan Moninghoz hasonlították, és garantálták, hogy ugyanolyan jó ez a történet is, ezért nekikezdtem. Nem csalódtam benne.
Rögtön teljes pattogás és kavarodás van a történetben, az én hangulatomhoz mérten néha annyira izgalmas volt a történés (mivel Aislinn néha elszólta magát, akkor már tövig rágtam a körmöm), hogy az unalmas tanórán úgy bökött oldalba a padtársam, és kénytelen voltam utólag jegyzetet másolni. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni, bár az az igazság, hogy a könyv több kegyetlenséget sugall a tündérekről, mint amennyi valójában látszott rajtuk. Keveset tudunk meg abból, hogy Aislinn miért fél annyira a tündérekről, mert ködösen célozgat rá, de nekem úgy tűnt, mintha a nagyija nevelte volna belé ezt az irracionális félelmet a tündérek iránt, nem úgy láttam, hogy ezek a tündérek olyan nagy problémát okoztak volna... még jelenetet kellett rendeznie a tündéreknek is, hogy demonstrálni tudják a királyuknak, hogy mennyire le vannak süllyedve. Amit sajnálok, az az, hogy nem mutatta be a könyv a környezetet. Azt említik, hogy egyre hidegebb van, de nem érzékelik, hogy mihez képest. Vannak esetleg katasztrófák? Több a bűnözés? Vagy megmagyarázhatatlan halálesetek esetleg? Semmi ilyesmi. Egyszerűen csak a szereplők körül forog a világ. Arra is a második kötet elején döbbentem rá, hogy az előző kötetben kimaradt a szereplők jellemzése, legalább pár szóval? Seth csak sötét (hajú? öltözetű? szemű?), Keenan volt esetleg jobban kidolgozva, de Aislinnt hol szőke hajúnak gondoltam, hol barnának. Nem érzékeltem a többi szereplőt is, mindegyikük arca egybefolyt előttem, mert néha csak a nevek voltak kiindulópontok, meg a jellemek. Jó lett volna jobban megismerni a szereplőket, de ezt is csak utólag vettem észre. Míg olvastam a könyvet, az teljesen magával ragadott, beszippantott. Szóval a cselekmény nagyon jó, észre sem vettem ezeket a hiányosságait. Amúgy aki Moningot szereti, ne ugorjon nagy lelkesedéssel bele, mert egy hajszálnyival gyengébb kötet, viszont többféle tündér van benne kidolgozva, mint Moning világában, és másik szívfájdalmam az, hogy míg Moning tündérei Írországban vannak, addig ez a sztori "csak" Amerikában játszódik.
Féltem, hogy "alkonyatos" lesz, hogy Aislinn csapot-papot otthagy a tündérfiú kedvéért, szerencsére nem így tűnik. :)
A végét nem igazán értettem, mert nem tartottam igazságosnak azt, akivel Keenant összehozza az író, mert Keenan szerény véleményem szerint meg sem érdemli ezt. Nem volt logikusan követhető az érzelmi szál, bár ezt inkább ráfogom a nyárkirály változatos hangulatára. Remélem a következő kötetben többet megtudok, mert ha nem, akkor visszamenőleg vonok le pontot a könyvből. :)
Ajánlom azoknak, akik szeretik a tündéreket, és a pörgős cselekményt. Akik szeretik a tájleírásokat és a megfogalmazott körülményeket, részletes szereplőismertetést, azok lehet, hogy csalódni fognak, mert ez a kötet egyből a konfliktusra borul rá, viszont így nagyon is olvastatja magát. :) Jó szórakozást hozzá! :)

Értékelés: 4 pont az 5-ből
Kedvenc szereplő: Donia
Utált szereplő: Keenan (elkényeztetett, határozatlan, másokra csimpaszkodó kis ficsúr)
Kedvenc jelenet: a Seth-es jelenetek tetszettek
Utált jelenet: amikor Keenan meglátogatja jégkirálynő anyját. :)

A Katrina hurrikán borzalmas pusztításai és a vámpírtalálkozó felrobbanása után Sookie Stackhouse épségben van, bár kissé feldúlt. Szeretne visszatérni dolgos hétköznapjaihoz, de közben halálra aggódja magát eltűnt barátja, Quinn miatt. De az események most is váratlan fordulatot vesznek, és hősnőnk ismét egy véres ütközet közepén találja magát. De amikor már nem repked mindenfelé kitépett szőr, és vér sem folyik többé, Sookie-nak rá kell jönnie, hogy már semmi sem lesz olyan, mint annak előtte...

Sookie különleges képességgel megáldott ember. Ennélfogva minden szerencsétlenség érdekes módon körülötte történik. Mindig mindenki az ő segítségét kéri, a vérfarkkasok és a vámpírok is számon tartják, és ha ez nem lenne elég, még a tündérek közé is bekerül (a sima egyszerű alakváltókról nem is beszélve... ja, és a boszorkányokat kihagytam?). Mégsincs az az érzésem, hogy Sookie-ra ezért haragudnom kéne, mert mondjuk két vámpír verseng a kegyeiért (Ericnek lesz egy hatalmas felismerése, jujj dejóóó :D ), még ott van pár alakváltó is. Hétköznapi ember szinte szóba sem jön. Sookie lesz a falka barátja és a vámpírok védelme alatt álló gondolatolvasó. Valahogy ez engem ismét Anita Blake-re emlékeztet, de továbbra sem haragszom Sook-ra. Miért sem? Mert Sookie mindeközben nem panaszkodik. Természetesen ki van akadva a történteken, és mégis próbálja a normális vágányba terelni az életét. Nem hagyja ki a munkanapjait sem, mindig átvészeli a napokat, és szabadnapján pontosan olyan hétköznapi dolgokat csinál, minta vásárlás, takarítás, könyvtárba járás és rokonokkal találkozás. Az, hogy esetleg közben rátámadnak, megpróbálják megölni, új, nem épp hétköznapi rokonok tűnnek fel, mások ballépései miatt hatalmas lelki megrázkódtatásokat kell elszenvednie, elveszti a természetfeletti barátai egy részét? Ezen Sookie képes túllépni. Nem sajnáltatja magát. Nem lesz nagyképű. Nem tart meg feleslegesen nem működő kapcsolatokat. Józanul ítél és végtelenül jó szíve van. Ezért is szeretem Sookie Stackhouse-t. Mert bebizonyítja, hogy ő igenis próbál ugyanolyan lenni, mint mi, egyszerű emberek. És éli az unalmas Bon Temps-i életét. Szeretnék én is ilyen unalmas életet. :D
Mindenkinek ajánlom. Nem volt olyan intenzív, mint az eddigi Sookie könyvek. Nem csapott agyon a nagy feszültség, előre kiszámíthatóak voltak a dolgok, de mindez nem veszít a könyv értékéből. Szerintem ez egy ilyen felvezető kötet volt a többihez, mert van olyan érzésem, hogy a tuti még csak most kezdődik... :)

Kedvenc jelenet: amikor Eric rájön a nagy titokra
Utált jelenet: nem is nagyon volt ilyen, talán amikor Quinn családja meglátogatja Sookie-t
Kedvenc szereplő:Niall
Utált szereplő: Bob (nem tudtam sajnálni. Idegesít egyszerűen.)

Értékelés: 5/5