Miután a természetfeletti erők feltámasztották Elenát halottaiból, a jóképű, gondterhelt Stefan másra sem vágyik, mint hogy biztonságban tarthassa őt. De amikor elcsalják Fell's Churchből, a vonzó, nagy hatalmú Damon kihasználja a lehetőséget arra, hogy meghódítsa Elenát, nem is tudva, milyen veszedelem fenyegeti mindkettejüket. Egy gonosz lény szállta meg a várost, és egyre erősebbé válik. Képes a kedve szerint irányítani Damont, ugyanakkor Elena és a lány új képességei is vonzzák. De nem csak Elena ereje kell neki: a lány halálára szomjazik.

A vámpírnaplók könyvváltozatának ötödik kötete olyannak hatott számomra, mint egy színdarab, melynek szereplői ki-be járkálnak a színpad és a színfalak között, és van, amikor sosem találkoznak a szálak.
A többrétegű-dimenziójú-szálú cselekménysorozat a halottaiból visszatért Elena körül forog, aki újra tanulja az életet Stefan oldalán. Barátai aggodalmai ellenére Stefannak a rosszfiú Damon jóvoltából (aki kap egy kis löketet a rosszfiúktól), el kell utaznia, hogy megoldást találjon arra, hogyan éljen együtt továbbra is szeretett Elenájával. Ez után minden fenekestül felborul Fell's Churchben: az Öregerdő körül gyülekező mágia kifacsarja a képzelet határait, a szereplők meglepően kezdenek viselkedni... míg Elena Stefant kutatja, addig ő és barátai veszélyben forognak, és Damont is megszállja az "ördög"...
A cselekmény nagyon vontatottan és lassan indul. Eleinte nagyon nehéz volt megszoknom, hogy az írónő látszólag ötletszerűen ugrál a jelenetekben, és a szereplők nézőpontjait is gyorsan váltogatja. Nem könnyítette meg a dolgomat az sem, hogy számomra minden olyannak tűnt, mintha egy bepárásodott ablaküvegen keresztül néztem volna a történetet... sosem tisztult ki a kép, és az utolsó pillanat után is a sötétben voltam tartva, mert nem találtam elegendőnek az eseményekre adott magyarázatokat később sem. Mindez lehet azért, mert még nem volt szerencsém a korábbi kötetekhez, mindenesetre furcsa atmoszférát teremtett az írónő a könyvnek.
A történet meseszerű volt, bugyuta kis szereplőkkel (mindenki naivan hisz Elenában, aki maga a megtestesült tökéletesség és őt mindenki szereti...), a történések megfogalmazása néha szemérmes volt, néhol viszont horrorisztikus (a malakh-októl kirázott a hideg, az erdőről nem is beszélve) épp ezért nem tudom eldönteni, hogy ez a történet fiataloknak, vagy felnőtteknek készült-e.
Minden hibáját összevetve be kell vallanom, hogy tetszett a történet, még akkor is, ha nem tudtam kiigazodni a szövevényes sztorin. Annyian lehúzták ezt a könyvsorozatot, hogy nem gondoltam volna, hogy mégis tetszeni fog. Imádtam benne Damont, és bár Elenácska nem érdemli meg, én mégis nekik drukkolok, amíg Szent Stefan távol van. :) Matt kifejezetten visszatetszést keltett bennem, mert nem láttam még ennyire bizonytalan pasit (a sorozatban azért egy árnyalattal tökösebb), Caroline pedig sokkal visszataszítóbb, mint a filmben (ahol kifejezetten szerettem). Elena viszont kap egy hatalmas piros pontot amilyen beszólásai voltak a kötet végén, jókat mulattam rajta, ahogy bepipul. :)
Szóval mindent összevetve, aki azt várja, hogy olyan az egész, mint a filmsorozat, az bele se kezdjen, mivel ezt egy lapon sem lehet említeni, néhol a szereplők nevei sem azokat takarják, akik valójában a filmben vannak (nézzük például kiszúrták a szemem egy Isobellel... aki a filmben tudtommal mást takart...). Nekem nagyon tetszett a könyv és biztosan el fogom olvasni az előző négy kötetet, és a további kettőt is. Kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni. :)

Kedvenc jelenet: Elena és Damon a teraszon
Utált jelenet: Amikor Matt, Bonnie és Meredith a kocsiban ülnek az Öregerdőben
Kedvenc szereplő: Damon (ki más?)
Utált szereplő: Sinicsi és Miazo

Értékelés: 3,5 / az 5 pontból

Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…
Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is.

Ezt a könyvet közvetlenül az első kötet, a Vámpírakadémia kiolvasása után vettem kézbe. Ami igazán meglepett az az, hogy olyan, mintha nem is hagytam volna ki az ezt megelőző három részt, így még kíváncsibbá tett, hogy mit hagytam ki. :)
Az Örök kötelékben Rose Hathaway leérettségizett, és megkapta a testőri címet, majd az Udvarba utazik, hogy beiktatását követően megvárja a Tanács döntését arról, hova fogják beosztani testőrként. Miközben Rose az udvar fényűzésében részt kell vegyen, barátnője Lissa és pasija Adrian jóvoltából, titokban terveket sző, hogyan mentse meg strigává vált volt szerelmét Dimitrijt. Terveibe folyamatosan belepiszkít az udvari politika, és váratlan fordulatok teljesen a feje tetejére állítják a cselekményt.
Nekem az tetszett ebben a kötetben, hogy letehetetlen és mozgalmas volt. Az első kötethez mérve, már nem számított nekem abnormálisan furcsának Lissa és Rose köteléke, természetessé vált az egész. Nagyon tetszett, ahogy az írónő megoldja azt, hogy a Rose-on kívül történt cselekményekről is tudomást tudtunk szerezni Rose szemén keresztül. Ami kifejezetten zavart a kötetben, az az, hogy amikor Rose elvontan beszél a morákról, akkor úgy emlegeti őket, hogy: "az emberek úgy gondolják, hogy...", viszont amikor a morák, dampyrok és emberek közti különbséget hangsúlyozza, akkor morákként említi őket. Ez lehet, hogy fordítói hiba, nem tudom, mivel angolul még nem olvastam, de az olvasási élményt kissé megakasztotta, mert nem tudtam maximálisan elfogadni, hogy mindezt egy dampyr meséli nekem...
Ezt leszámítva minden nagyon tetszett. Nem voltak unalmas üresjáratok sem. Néhány szereplő viselkedése kifejezetten bosszantott, másokat teljesen megszántam. Rose huzavonája a szerelemmel nagyon furcsának tűnt, de már nem is tudom melyik pasinak drukkoljak... az orosz testőrnek, vagy a lusta udvari morának?
Mindent összevetve nagyon várom az utolsó kötetet, és biztos, hogy a köztes pár kötetet is kénytelen leszek elolvasni. :)

Kedvenc szereplő: Adrian
Utált szereplő: Tatjana királynő
Kedvenc jelenet: a tárgyalás (akkora fordulat volt ez a végén... nem számítottam, hogy a könyv végén levezetés helyett újabb konfliktusok keletkeznek... :) )
Utált jelenet: a raktárépületben folyó harc

Értékelés: 5 / az 5 pontból (bár a sok "emberekezés" a morákra kicsit kiakasztott, de nem ment a minőség rovására...)